Miniszterelnök Úr!
Házelnök Úr!
Tisztelt Országgyűlés!
Hölgyeim és Uraim!
A magyar választók április 3-án döntöttek. Döntöttek arról, hogy milyen pártokat, pártszövetségeket juttatnak parlamenti mandátumhoz. Döntöttek arról, hogy kikre bízzák az ország ügyeinek intézését. Döntöttek arról, hogy kire hárul a kormányzás felelőssége, és ki kap ellenzéki szerepet.
Először fordult elő Magyarország történetében, hogy nem 10-12 kisebb-nagyobb, országos listát állító párt, hanem két pártszövetség mérkőzött meg egymással. A többi indulóra – ez a kampány kezdetétől világos volt – eleve statisztaszerep hárult.
Honfitársaim döntése világos és egyértelmű. Azt félreérteni, félreértelmezni, félremagyarázni, kétségbe vonni nem lehet.
1990 óta soha ilyen sok nemzetközi megfigyelő nem vett részt az országgyűlési választások ellenőrzésében. A rendszerváltás óta soha ilyen kevés jogorvoslati eljárás nem volt, ilyen korán még soha nem született meg a választás hivatalos, jogerős végeredménye.
A választók április 3-ai döntése politikailag és jogilag megkérdőjelezhetetlen, és mindenkinek tiszteletben kell tartania. Az új Országgyűlés és a leendő kormány legitimációja minden vitán felül áll.
Az Országgyűlés alakuló ülésén először köszönetet mondok minden honfitársunknak, aki részt vett a választáson. Másodszor köszönetet mondok mindazoknak, akik a szavazókörökben, választási bizottságokban segítették a szavazás lebonyolítását, és azoknak, akik a jogorvoslati eljárások során a benyújtott kifogásokat időben elbírálták, és ezzel biztosították a feltételeket, hogy az Országgyűlés ma megalakulhasson.
Tisztelt Országgyűlés!
Magyarország Alaptörvénye 9. cikkének (3) bekezdése szerint a miniszterelnök személyére a köztársasági elnök tesz javaslatot az Országgyűlésnek. Pénteki megbeszélésünkön az új kormány megalakítására felkértem Orbán Viktor miniszterelnök urat, aki a felkérést elfogadta.
Ezért – az imént idézett alaptörvényi rendelkezés alapján – javaslom, hogy az Országgyűlés Orbán Viktor urat válassza meg Magyarország miniszterelnökének.
Tisztelt Ház!
Az elmúlt 10 évben – amikor az Országgyűlés előtt szóltam – gyakran idéztem Deák Ferencet. Most is ezt teszem. 1872 júniusában, amikor negyedik alkalommal országgyűlési képviselővé választották, a következőket írta:
„Ha Isten eddig megsegített bennünket, magunk iparkodása és Isten segítsége talán tovább visz azon a pályán, melyen a haza jövőjét biztosítani és a haza minden lakójának jobblétét elérni akarjuk.
Véleménykülönbségek voltak, lesznek a politikában, mint általában az emberi működésnek minden terén.
Nem is volna jó, ha a politikai véleményekben is különbség nem volna, mert éppen a véleménykülönbségek által őrlődhetik ki az igazság. (…)
Csak azt adja Isten, hogy (…) polgár polgártársának, ha ellenfele is, ellensége ne legyen!”
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
A választást követő napokban miközben arra gondoltam, hogy mai beszédemben a kampány tanulságaival is foglalkozom, rájöttem, hogy sokkal fontosabbak a teendőink, semhogy néhány képviselő háborgó lelkével, minősíthetetlen stílusával, vagy „a vesztes csapaton ne változtass” stratégia értelmezésével foglalkozzunk. Tehát inkább a ránk váró feladatokról beszélek.
Deák Ferencnek, a reformkor nagyjainak, vagy az 1867-es kiegyezés előkészítőinek a példája azt mutatja, hogy csak igenekből lehet országot építeni. De ahhoz, hogy ez az építkezés sikeres legyen, hogy a választók bizalmát elnyerhessék, megtarthassák, először nemet kell mondani néhány dologra.
Nemet kell mondani a kettős mérce alkalmazására, az öncélú, rövidlátó politikára, az idegen érdekek kiszolgálására. Nemet kell mondani az alkotmányellenes szándékokra, a társadalom nyugalmának megzavarására, a békétlenségre. Nemet kell mondani a hazugságra, a demagógiára, a jellemtelenségre, elvtelenségre. Nemet az alpári beszédre.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
Arra biztatom Önöket, hogy a következő években mondjanak igeneket.
Igent a nemzeti érdekek képviseletére, az ország gyarapodására, a magyarok biztonságára. Igent az érveket érvekkel ütköztető, tényekre építő vitákra. De legfőképp mondjanak igent közös sikereinkre. Mert azoknak mindannyian örülhetünk.
