Katonák!
Amikor Önök ezt a hivatást választották, talán a legnagyobbak példája járt a fejükben. Kardforgató, győzelemre vivő, diadalmas, szabadságszerző, önfeláldozó magyaroké.
Most, amikor esküt tettek a haza védelmére, arra kérem Önöket, ne csak a távoli hősökben, ma inkább a saját bajtársaikban lássák meg a példaképet. Mindazokban, akik az elmúlt hónapokban megmutatták, mit is jelent a hűség, a haza szolgálata.
A járvány idején kiderült, hogy nincs kis feladat, nincs alacsonyabb rangú szolgálat. Csak parancs van, küzdelem van, helytállás van. Biztosítani a kórházak rendkívüli működését, szállítani az eszközöket. Az oltóponton rendezni a sorokat, irányítani a tanácstalan embereket. Ellenőrizni a tilalmak betartását, óvni-védeni egy láthatatlan ellenséggel harcoló hazát.
Ne feledjék, amikor mai esküjüket követően nap mint nap felveszik majd a szolgálatot, nem csak egyszerűen a munkájukat végzik. Az egyenruhájukban, rajta a zászlóval, a címerrel mindannyian a bátorság, a hűség és az áldozatos szolgálat jelképévé válnak. Ne feledjék, több mint ezer éve ez a bátorság, ez a hűség és ez az alázat visz tovább minket az úton.
Tisztelt Honfitársaim!
Egyik olimpiai bajnokunk nem is olyan régen azt mondta: „A sikernek nem titka, hanem ára van”.
A járvány feletti győzelemnek is ára volt. Megküzdöttünk, megszenvedtünk érte. A mi nemzedékünknek jutott ez a feladat. Nekünk kellett alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni. Csakúgy, mint elődeinknek oly sokszor az elmúlt ezer évben.
Alkalmazkodni, túlélni, újrakezdeni, hogy mi, magyarok – szenvedéllyel élők, szabadságszeretők, hűséggel építők – megmaradjunk itt, Európa szívében. Hogy gyógyuló, bizakodó, gyarapodó, erősödő élet legyen itt, a Kárpát-medencében.
A mi életünk. Ady Endre szavaival: „Mégis győztes, mégis új és magyar.”
