Nem kötött személyes alkut, nem menekült a felelősség elől.
„Talán elég lesz, ha egymagam leszek annak áldozatja” – írta Rüdiger, orosz császári tábornokhoz írott levelében. Őszintén hihette, hogy mint tejhatalmú katonai vezetőt, csak őt fogják kivégezni. Nem rajta múlott, hogy nem így történt, s neki még 67 évig kellett élnie. „Élő vértanúként”, ahogy Móricz Zsigmond nevezte.
Amikor 98 esztendősen elhunyt – már benne jártunk az I. világháborúban –, gyászjelentésében így fogalmaztak azok, akik a legjobban ismerték:
„Csodálatos hős volt a csatákban és a tűrésben egyaránt. Sem az ellenségtől kapott súlyos seb, sem a fájdalmasabb lelki sebek miatt jajszóra soha nem fakadt. Magasztos nyugalmát és holtig töretlen, derült bátorságát, tiszta lelkiismeretéből Istenbe és a nemzet jövőjébe vetett rendületlen hitéből merítette.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
„Zavarni könnyű, csomót oldani nehéz” – írta Kossuth Lajos 1848 júliusában. Ekkor még remélni lehetett, hogy hazánk modern polgári átalakulásához és önállóságához szilárd alapot biztosít a felelős magyar kormány és az uralkodó által szentesített törvény.
Nem így lett. Magyarországnak fegyverrel is védenie kellett igazát. Tudta ezt Görgei Artúr is, amikor 1848-ban a frissen toborzott Magyar Honvédségbe szolgálatra jelentkezett. Kossuth kezdetben Görgei legnagyobb pártfogója, utóbb az árulásvád legelszántabb hirdetője volt. Egy politikus és egy hadvezér. Vitájukat csakis az igazságot precíz, kitartó munkával feltáró történettudomány ítélheti meg. Nekünk azonban sosem kell választanunk közöttük. Ahogy a forradalom és a szabadságharc többi, sokféle hőse között sem. De „csomót oldani”, az igazságot keresni és méltón emlékezni: mindnyájunk közös feladata.
Ma éppen ezért vagyunk itt. Megadni a tiszteletet. Fejet hajtani a 200 esztendeje született Görgei Artúr, a magyar történelem egyik legnagyobb, legsikeresebb, legbátrabb zseniális hadvezére előtt.
Adamante notare. − Emlékét örökre felvésni.
