És Önök alkotják meg az első olyan országgyűlést, amelynek tagjai Magyarország új Alaptörvényére teszik le esküjüket. Meggyőződésem, hogy április 6-án a választók világos üzenetet fogalmaztak meg az új Országgyűlés számára. Üzenetet, miszerint lezártnak tekintik a múlt terméketlen politikai vitáit.
Nem érdemes vitát folytatni arról, hogy Magyarország köztársaság-e, hiszen Alaptörvénye ezt egyértelműen kimondja. Nem érdemes terméketlen vitákat folytatni arról, hogy új Alaptörvényünk kiállja-e a jogállamiság próbáját, hiszen a választók egy demokratikus választáson egyértelműen állást foglaltak erről.
És nem érdemes terméketlen vitákat folytatni arról sem, hogy a modern, 21. századi szabad Magyarország vállal-e bármiféle közösséget a múlt diktatórikus államberendezkedéseivel és azok embertelen és megbocsáthatatlan bűneivel, mert a válasz egyértelmű. Nem vállal.
Sem a fasizmusnak nevezett nemzeti szocialista, sem a szocializmusnak nevezett kommunista rezsimek fájdalmas, magyar életek százezreit követelő és milliókét megnyomorító örökségét nem iktathatjuk ki történelmünkből. Nekünk, mai magyaroknak legfeljebb egyetlen dolgunk lehet ezzel. Hogy az egyetlen tisztességes utat választva – lélekben – valamennyien az áldozatok oldalára álljunk.
Nincs és nem lehet olyan ok, amely jogossá, elfogadhatóvá vagy megengedhetővé tenné, hogy akár származása, vallása, vagy társadalmi hovatartozása miatt, vagy bármely más okból a magyar nemzet bármely tagját megbélyegezzék.
Mint ahogy olyan ok sem létezhet, ami jogossá, elfogadhatóvá vagy megengedhetővé tenné, hogy származása, vallása, társadalmi hovatartozása miatt bárki is úgy érezze, hogy törvényen felül áll, és ezért nem vonatkoznak rá a nemzet tagjainak békés együttélését biztosító szabályok és kötelezettségek.
Kívánom, hogy a magyar Országgyűlés valamennyi pártja és képviselője ennek tudatában végezze munkáját! Ezek az alapelvek biztosítják nemzetünk egységét.
Tisztelt Országgyűlés!
Ha az elmúlt 25 évre visszatekintve – Deák Ferenc intését megfogadva – rövid számvetést végzünk, és azt kérdezzük, mit akart, miben hitt a rendszerváltás Magyarországa, a lényeget valójában két szóban is megragadhatjuk.
Magyarország polgárai szabadságot és jólétet akartak.
Szabadságot, vagyis a hazánkban állomásozó szovjet csapatok kivonását. Szabad választásokat. Szabad vállalkozásalapítást. Szabad sajtót. Szabad kulturális életet és a határok szabad átjárhatóságát.
A szabadság nemzeteként Európa és a világ szabad országaihoz akartunk tartozni a kommunista blokk börtönszerű bezártsága helyett. A szabadság mellett pedig jólétet akartunk, és abban hittünk, hogy – ha nem is azonnal, de belátható időn belül – felzárkózhatunk Nyugat-Európához. És abban az értelemben is jólétet akartunk, amit a mindennapi élet és közállapotaink nyugalma képes biztosítani országunk valamennyi polgárának.
E két alapvető reményünk nem egyformán vált valóra. Mert míg szabadságvágyunk követelései lépésről lépésre mind teljesültek, a tisztes polgári lét lehetősége ma még korántsem adatik meg mindenki számára.
Ezért miközben érdemes az elmúlt közel két és fél évtized országgyűléseinek és kormányainak teljesítményét elismerve közös értékként tekinteni az emberi és polgári szabadságjogok megteremtésére, demokratikus jogállami intézményrendszerünkre, a NATO-hoz való csatlakozásunkra és az Európai Unióba való sikeres belépésünkre, nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy a jólét megteremtésében korántsem voltunk olyan sikeresek, mint a szabadság kérdésében.
Ezért az elkövetkező új korszak legnagyobb feladatát hazánk nyugatos polgárosodásának megerősítése jelenti. Hogy újabb 25 év múlva, az akkori országgyűlés tagjai ne pironkodva álljanak a nemzet ítélőszéke előtt, magyarázkodva, hogy a jólét ügyében miért is nem tudtunk élni a szabadság adta lehetőségeinkkel.
A felelősség, az Önök felelőssége, tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak, óriási. Mert az első 25 évben még természetes lehetett, ha sok időt felemésztett a múltról szóló viták lezárása. De az az eredmény, amely április 6-án született, arra kell, hogy intsen mindenkit, hogy a magyar nemzet befejezettnek tekinti a rendszerváltás hosszúra nyúlt folyamatát.
