Kedves szatmárcsekei Polgárok!
Önök az idén egy különleges évfordulóról is megemlékezhetnek. A Himnusz költője éppen kétszáz évvel ezelőtt érkezett először ide, az ősi családi birtokra, és aztán itt élt egészen 1838-ban bekövetkezett haláláig. „Vidám csenddel lépek Uram Bátyám elé” – írta Kazinczynak 1814. december 4-én keltezett levelében. Mit jelent ez? Azt, hogy itt keresett békét, nyugalmat. Itt töltött évei ugyan nem voltak olyan zavartalanok, mint várta, de kitartott Csekén.
„Nem nézünk átokkal vissza a pályára, mely ha nekünk töviset hozott is, nemünknek most vagy a jövendőben virágot és gyümölcset teremhet” – írta a Parainesisben. Nemcsak birtokai kötötték ide, hanem lélekben is otthonának érezte ezt a tájat. Ezért igyekezett minduntalan vissza Csekére megannyi történelmi jelentőségű közéleti szerepvállalása után. Ezért születtek itt remekművei. Költőként, gondolkodóként, politikusként ezért válhatott épp itt igazi nagysággá. Mint ahogy ezért van, hogy épp ennek a tájnak az ihlete érlelte meg benne nemzeti imánkat.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Isten mindig épp ott és azok között van, ahol hívő emberek élnek. Hit nélkül ma sem élhetünk. Ezt a hitet azonban rendre meg kell újítanunk. Ezt tette 1517-ben Luther Márton, ez a hit vezette Kálvin Jánost. Magyar követőik az ő nyomukba eredtek, és felmérhetetlen kincset adtak a nemzetnek. Károly Gáspár Szentírás-fordítása nélkül biztosan más magyar nyelvet beszélnénk. Kölcsey Ferenc és Arany János halhatatlan költészete nélkül más lenne kultúránk, más lenne irodalmunk. Nemcsak a szellemi nagyságok teljesítménye előtt kell ma fejet hajtanunk, de a reformáció szabadságküzdelmeinek áldozatai előtt is, ahogyan II. János Pál pápa tette azt 1991-ben, Debrecenben.
És fejet kell hajtanunk azok előtt is, akik reformátusként a nemzet szabadságáért harcoltak, Bocskai István és Bethlen Gábor előtt, akik amikor vallásukért harcoltak, a nemzetükért harcoltak. Amikor a nemzet szabadságáért harcoltak, vallásuk szabadságáért küzdöttek. Mert a hit és a szabadság oszthatatlan, egyetemes emberi értékek.
„…a hit felől mindenkinek saját szíve, ne pedig más emberi hatalom intézkedjék” – hirdette Kölcsey Ferenc. Kölcsey hozzánk szól, nekünk üzen a múlt távolából. Mélyen hívő ember, nagy tudású poeta doctus és kivételes erkölcsű politikus volt egy személyben, aki már a reformországgyűlések idején is a magyar polgárosodás eszméiért küzdött. A mai napon, a reformáció emléknapján különös aktualitása van mindannak, amit Szatmárcsekén élve és alkotva Kölcsey hagyományozott ránk.
Mint ahogy különösen szépen cseng ezen a napon és ebben a templomi térben az a mélységesen keresztyén lélekből fakadó négy egyszerű szócska, amit épp ő hagyott számunkra örökül:
„A haza minden előtt.”
