Tisztelt Megemlékezők!
A mai nap azok közé az emléknapok közé tartozik, amelyek a magyar és az európai történelem egyik felülmúlhatatlan szégyenével, a nácizmus térhódításával és következményeivel szembesít minket.
Mindabból, ami ebből a mi szégyenünk, azzal nekünk, magyaroknak kell szembenéznünk. Nekünk, magyaroknak is fel kell tennünk a kérdést: miként fordulhatott elő ez hazánkban? Miként fordulhatott magyar ember a másik magyar ember ellen? Hogyan juthattunk odáig, hogy a magyar állam magyar honfitársaink százezreit fossza meg a nemzethez tartozás lehetőségétől? Hogyan juthattak az akkori magyar állam képviselői odáig, hogy egy idegen hatalom elvárásait kiszolgálva a pusztulás poklába küldjék jogfosztott honfitársainkat? Mi, magyarok hogyan üthettünk ilyen mély sebet saját nemzetünkön?
A kérdésekre nekünk kell megtalálnunk a választ. Honfitársaink vértanúsága arra int minden tisztességes és jó szándékú magyar embert, hogy ennek a szégyennek soha sem lett volna szabad megtörténnie.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Tisztelt Megemlékezők!
Politikai nemzetünk erejét növeli, ha tiszteljük egymásban az embert, és tiszteljük egymásban a magyart.
A kirekesztés kevesebbé, az egymásnak megadott kölcsönös tisztelet azonban gazdagabbá tesz mindannyiunkat. Igen, az egymásnak megadott tisztelet lehet az a kulcs, ami kaput nyithat számunkra, hogy még közös múltunk szégyenéből és fájdalmából is új világot formálhassunk.
A tisztelet mindenkit megillet. A legszegényebbeket, a legelesettebbeket is. Mindenkit, akiben megvan az emberség és a jóra való hajlam. Mindenkit, akinek az emberi élet és a szabadság egyaránt szent és meg nem kérdőjelezhető érték. Mindenkit, aki maga is tiszteletben tartja mások szabadságát, emberi jogait, emberi méltóságát.
Őszintén kívánom, hogy a 21. század magyarsága erre a tiszteletre építse fel önbecsülését.
