Tisztelt Emlékezők!
Itt állva, a recski tábor foglyaira emlékezve joggal vethető fel a kérdés, hogy akik néhány évvel a náci megszállás nyilas rémuralma után e kegyetlen, szovjet mintára létrehozott rendszer irányítói és működtetői voltak, vajon ismerték-e, értették-e himnuszunkat? Vajon mit gondoltak azokról a sorokról, melyek így szólnak:
„Hányszor támadt tenfiad / Szép hazám kebledre, S lettél magzatod miatt / Magzatod hamvvedre.”
Bizonnyal nem értették. Mint ahogy nem értették azt sem, hogy minden egyes alkalommal, amikor foglyaikra sújtanak, akkor saját hazájukon is mindennél fájóbb sebet ejtenek. Tisztában voltak-e azzal a néphatalmat bitorlók, hogy aljas tetteik emléke túléli őket?
Ezzel alighanem tisztában lehettek, hiszen számukra Recsk nemcsak az elfojtást, hanem az elhallgatás kényszerét is jelentette. Nem véletlenül tagadták évtizedekig a létét, és nem véletlenül rótták a túlélőkre is a hallgatás, az elhallgatás terhét.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Hunyjuk be egy pillanatra a szemünket, s a túlélők visszaemlékezéseinek segítségével tekintsünk vissza a múltba – épp csak két emberöltőnyire, s hallani fogjuk: a foglyok testét érő rúgások tompa puffanását, az eltörő csontok reccsenését, a mindenre feljogosított ÁVH-s pribékek röhögését, a csőre töltött fegyverek závárainak kattanását, a kimerült foglyok zihálását és érezni fogjuk a barakkok kétségbeejtő bűzét, és a kínzásban megégetett emberi végtagok émelyítő szagát, az önkény megannyi mocskát.
Mert Recsk nem csupán egy internáló tábor volt. Recsk, akárcsak az Andrássy út 60., a kommunista rezsim kegyetlenségének jelképévé vált. Annak szimbóluma, hogy hová vezet, ha ember az emberre, magyar a magyarra támad, egy elvakult, diktatórikus politikai eszme nevében.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
A történelem arra tanít minket, hogy előbb vagy utóbb, mindig eljön az idő, amikor az elfojtás csendjéből a tanúk és túlélők is előlépnek. Az elfojtás évtizedeinek csendje után, szabadságunk kivívásával egy időben a láger túlélői is előléptek és megszólaltak. Megalakult a Recski Szövetség. Hang- és filmszalagra rögzült az emlékezők arca, vallomása.
1991-ben Antall József miniszterelnök már a mártírok szenvedését megörökítő szobrot avatott az egykori tábor területén. Apránként sikerült valamit visszahódítani az emlékek számára a tragikus tájból, amely mintha maga is feledni akart volna.
