Beszédek
2012. szeptember 15.

Áder János köztársasági elnök beszéde a Recski Történelmi Emlékparkban rendezett megemlékezésen

Tisztelt Emlékezők! Tisztelt Recski Szövetség! Hölgyeim és Uraim!

Hallgatni! Ez volt a parancs a recski tábor felszámolásakor. Hallgatni mindarról, ami itt történt. Ezt kapták útravalónak mindazok, akiknek sikerült túlélni a poklot. És a hallgatás parancsa mellé kaptak egy figyelmeztetést is. A volt rabokkal közölték, hogy a törvény hatévi fegyházbüntetést ír elő, amennyiben rabságuk körülményeiről, helyéről, okairól bármit is elárulnak.
A rabtartók emellé még egy cinikus jó tanáccsal is szolgáltak. A közvetlen hozzátartozóiknak mondják azt, hogy tanulmányúton voltak a Szovjetunióban. A kérdezősködőket pedig jelentsék fel. Ennek a fele sem volt tréfa. Azt jelentette, vagy „Hallgatsz a sírig, vagy te kerülsz sírba!”

Tisztelt tanúságtevő Honfitársaim, tisztelt Emlékezők, kedves Túlélők!

Magyarország köztársasági elnökeként azért vagyok itt, hogy magam is fejet hajtsak az áldozatok emléke előtt. Az önkény által kegyetlenül megalázottak, megszomorítottak, és meghurcoltak előtt. A kommunista hatalom nevében itt elpusztítottak és a túlélők előtt. Mindazok előtt, akiknek nem volt más bűnük, mint az, hogy a diktatúra államgépezete kiiktatandó személyeknek, elpusztítandó ellenségnek tekintette őket.

Az itt raboskodó honfitársaink sorsa így lett teljes jogfosztottság és számkivetettség. A fokozhatatlan kiszolgáltatottság. A saját hazájukban! Mi másnak nevezzük ezt, ha nem az embertelenség eleven poklának? A diktatúra poklának, ahová nemcsak azért deportálták az embereket, hogy megfosszák őket szabadságuktól, hanem hogy emberi méltóságukat, és akár életüket is elvegyék tőlük.

A megaláztatás, a kínzás, a halál mindennapos volt. A szocialista önkény ÁVH-s gyilkosainak módszeres kegyetlensége vetekedett a náci rendszer hóhérainak embertelenségével. És történt mindez úgy, hogy sokan még azt sem tudták, miért is kerültek ide! Miért váltak épp ők a „nép ellenségeivé” a hatalom szemében?

Az ország minden részéből érkeztek ide internáltak. Ki tanár volt, ki bányász, ki mérnök, ki földműves. Volt orvos, költő és kétkezi munkás. Akadt köztük, aki korábban a náci lágerek poklát is megjárta. Sokfelől érkeztek, sokféle emberek voltak. Itt mégis közössé vált a sorsuk. Magyar emberek voltak, akikkel, a „proletárdiktatúra” nevében követtek el aljas indokból, előre megfontolt szándékkal embertelen tetteket.