Az 56 évvel ezelőtti október hősei olyan világot, olyan szabad magyar államot akartak teremteni, amelyben az elnyomás zsarnoksága helyett emberhez méltó jogok és tisztelet illeti meg a haza polgárait. Olyan világot, olyan szabad magyar államot akartak, amelyben nem kell félni, nem kell hazudni, nem kell meghunyászkodni a hatalom előtt. Olyan világról álmodtak, ahol Magyarországot semmi sem kényszeríti, hogy a nyugati polgárosodás gyökereitől elszakított szocialista csatlósállamként létezzen. Olyan világról álmodtak, amely nem fordít szembe magyart magyarral. Amelyben nem játsszák ki egymással szemben a munkást a paraszttal, az orvost a tanárral, az értelmiségit a kétkezi munkájából boldogulóval, a jómódút az elesettel. Amelyben nem párttitkárok és pártállami komisszárok döntik el, ki mit gondolhat, ki hogyan boldogulhat, ki mire vágyhat. Olyan világról álmodtak, ahol a boldogulás útját a tudás, a tehetség és a szorgalom jelenti. Amelyben nem az ideológiai hűség a felemelkedés motorja, hanem az emberi teljesítmény.
Ilyen világról álmodtak. De szüleink, nagyszüleink hiába vágytak erre. Hiába formálták célokká akaratukat 16 pontban, és hiába mondták el békésen, mire van szüksége politikai nemzetünknek. Követeléseik süket fülekre találtak.
Gerő Ernő október 23-i beszéde előre vetítette, hogy a hatalomgyakorlók elszántak a legkíméletlenebb fellépésre a polgári szabadságjogokat, demokratikus berendezkedést, szabad Magyarországot követelőkkel szemben.
Gerő Ernő beszédének hatására október 24-én immár nemcsak Budapesten, hanem az ország szinte minden városában és falujában gyülekezni kezdtek az emberek, hogy kifejezzék egyetértésüket az október 23-án Budapesten megfogalmazott követelésekkel.
Így volt ez Mosonmagyaróváron is. A vár épületében már 24-én összegyűlő fiatalok elhatározták, hogy másnapra békés tüntetést szerveznek a forradalom mellett. Ebben még az sem akadályozta meg őket, hogy K. Pap József, a marxista tanszék vezetője figyelmeztette őket, ne tegyék, mert fegyverhasználat várható.
A visszaemlékezésekből ma már október 26-a is pontosan rekonstruálható. A felvonuló akadémisták és diákok először Nepomuki Szent János szobránál álltak meg. Itt Steinhart László akadémiai hallgató szavalta el a Nemzeti dalt. Őt követte Musits László másodéves hallgató, aki a 16 pontot ismertette.
A fiatalok felvonulásához már itt is sokan csatlakoztak, köztük rendőrök, tanárok, munkások, parasztok, tisztviselők, idősek és fiatalok, városi és környékbeli polgárok. A tömeg követelte a vörös csillag eltávolítását a középületekről, majd a Fő utcán elindult a Járásbíróság felé.
A felvonulók egy része Moson felé vette az irányt, másik része az Ipartelepre, majd a laktanya felé indult, hol a Kossuth-nótát, hol a Himnuszt, hol a Szózatot énekelve. Az Ipartelep gyáraiból ismét sokan csatlakoztak a felvonulókhoz, a laktanyánál azonban már frissen telepített géppuskalőállások várták őket.
Az önfeledt és boldog tömeg azonban még ekkor sem fogott gyanút, hiszen az emberek békés szándékkal érkeztek. A tervük az volt, hogy csatlakozásra szólítsák fel a katonákat, és levetessék a vörös csillagot a laktanyáról.
Néhány tiszt elébük ment, hogy feltartóztassa őket, de az éneklő sokaság – egy ujjal sem bántva a tiszteket – egyre közelebb ért a laktanyához.
Az első sor már alig több mint tíz méterre volt. A Szózat hangjait ekkor fülsiketítő géppuskaropogás törte ketté.
