Tisztelt Hölgyeim Uraim, kedves Mosonmagyaróváriak!
A mai napon emlékezni gyűltünk össze.
Emlékezni és emlékeztetni az 56 évvel ezelőtt Mosonmagyaróváron történtekre. Emlékezni és emlékeztetni a felszabadító öröm és lelkesültség gyönyörűen induló napjára. A napra, amikor Mosonmagyaróvár népe csatlakozott a fiatal akadémisták és diákok menetéhez.
Hogy megértsük annak a napnak az indítékait, érdemes feltennünk a kérdést: mit akartak kifejezésre juttatni Mosonmagyaróvár polgárai azon az 56 évvel ezelőtti pénteki napon?
Alapvetően két egyszerű dolgot akartak. Nem akartak mást, mint kifejezni mély felháborodásukat és egyet nem értésüket Gerő Ernő hírhedt október 23-ai rádióbeszédével.
De nemcsak tiltakozni akartak a beszédben elhangzottak ellen. Azért gyűltek össze a mai Deák téren (amit akkor még November 7. térnek hívtak), hogy egyetértésüknek is hangot adjanak.
Hangot adjanak szívből jövő egyetértésüknek és szolidaritásuknak mindazzal, ami október 23-án Budapesten történt. Hangot adjanak annak, hogy nem tűrik tovább a szocializmusnak nevezett rabság magyarokra erőltetett rendszerét. Nem tűrik tovább, hogy bárki is a nép nevében, de a nép ellenében uralkodjék rajtuk. Nem tűrik tovább a pártállami terror- és hazugsággépezetet. Nem tűrik, hogy bárki is – mint tette ezt Gerő Ernő – csőcseléknek, „horthystafasisztának” nevezze a szabadságot és demokráciát követelő magyar nép fiait.
Igen, Gerő beszéde valóban olaj volt a tűzre. Olaj volt a tűzre, amikor azt mondta: a hatalmon lévők továbbra is a szocialista demokrácia mellett törnek lándzsát, és nem kérnek a polgári demokráciából. Olaj volt a tűzre, amikor azt mondta, a párt vezetése elszántan kiáll a szovjetrendszer mellett. Olaj volt a tűzre, mert mindez azt jelentette mindenki számára, hogy a hatalomgyakorlók semmit sem értettek meg október 23-a békés követeléseiből.
Semmit sem értettek meg abból, hogy egy népet erőnek erejével sem lehet mindörökre rabságra kárhoztatni a saját hazájában. És semmit sem értettek meg abból, nemhogy nem gyengeséget, épp ellenkezőleg: egy nép legyőzhetetlen lelki erejét jelenti mindaz, hogy a Recsken és az Andrássy út 60-ban történtekre, a kitelepítések embertelenségére, a munkatáborok kegyetlenségére, a szocializmusnak nevezett rendszer helytartóinak, besúgóinak, ávós pribékjeinek, egész terrorgépezetének rémtetteire a magyar nemzet tagjai nem fegyverrel kívántak válaszolni.
Október 23-a békés követelésekkel és magyarok százezreinek békés utcára vonulásával indult. Hasonlóan másik nagy, egyetlen csepp vér kiontása nélkül véghezvitt forradalmunkhoz, 1848. március 15-éhez. Ezért joggal kelthet máig ható büszkeséget nekünk, magyaroknak, hogy politikai nemzetünk vértelen forradalomban született meg 1848-ban. Mint ahogy az is, hogy a magyar nemzet 1956-os újjászületése során sem vérontást akart.
Nem vérontást, hanem szabadságot.
