Európa csaknem minden nemzetéből itt gyűjtötték össze mindazokat, akiket a nácik nem pusztán származásuk, hanem értékrendjük, identitásuk vagy politikai meggyőződésük miatt szántak megsemmisítésre. Ez a koncentrációs tábor ennyiben más, mint azok a haláltáborok, amelyeket az „Endlösung” vérgőzös, tébolyult rémálma hozott létre.
Ide nemcsak zsidó származású európai polgárokat deportáltak.
Az ártatlan zsidó és nem zsidó áldozatokkal szemben e pokoli helyen alkalmazott náci módszerek között nem volt különbség. A sorsközösség, mindannyiunk sorsközössége éppen ezzel és éppen itt, Mauthausenben vált teljessé.
Az elgázosítás, a méreginjekciók beadása, a futószalagszerűen végrehajtott tarkólövések, az ép ésszel felfoghatatlan és leírhatatlan kegyetlenkedések itt is mindennaposak voltak.
Aki pedig elkerülte mindezt, az pontosan tudta, hogy a sorsa így is, úgy is megpecsételődött, mert a fogság embertelen körülményeivel megküzdve nem sok lehetőség közül választhatott. Vagy az őrök verhetik agyon bármikor, vagy az éhségbe, a kényszermunkába fog belehalni, vagy önkezével vet véget életének. Sokan választották az önkéntes halált.
A mauthauseni főtábor oldalában működő kőbánya sok száz lépcsőfokból álló útja hírhedt volt a kápók kedvenc kegyetlenkedéseiről. Ez volt az a hely, ahol nap mint nap végigütlegelték a hatalmas kőtömböket cipelő rabokat, akik pedig már a saját testüket is alig voltak képesek vonszolni.
Sokan innen vetették magukat a mélybe. Ez a hely erről kapta a nevét. Halállépcsőnek nevezték.
Nem sorolom tovább az itt elkövetett kegyetlenségeket. Nem sorolom, mert ez a hely, és az, hogy itt vagyunk, önmagában is fontos, megrendítő erejű tanúságtétel. És ez a tanúságtétel arról is szól, hogy nemcsak saját halottainkat siratjuk. Több mint 100 ezren voltak, akik itt vesztették életüket.
Közülük sokan a honfitársaink voltak. Zsidó és nem zsidó magyar polgárok tízezrei raboskodtak itt. Kormányfőt, olimpikont, gyári munkást, egyszerű szatócsot, tanítót vagy földművest egyaránt deportáltak ide. S voltak köztük sokan olyanok is, akiknek Mauthausen túlélőjeként a saját hazájukban egy másik diktatúra kitelepítését is el kellett szenvedniük.
Tisztelt Emlékezők!
Mártír honfitársaink sokfelől érkeztek és sokfélék voltak, akárcsak a többi nemzet idehurcolt fiai és leányai.
Egy valami mégis közös volt bennük. Szemben álltak a hitleri rémálommal, a nácizmussal, az önkényuralommal. Ők, a nácik által egytől egyig halálra szántak, a jó oldalon álltak. És amikor most lélekben melléjük állunk, azért tesszük, hogy a jót erősítsük meg Európában. Mindaz, amiért nekik halált és gyötrelmet kellett elszenvedniük itt Mauthausenben, az számunkra egyet jelent azzal, amiért érdemes élni, amiért érdemes európainak lenni.
Mit jelent ez? Az emberhez méltó élet erkölcsi parancsainak követését. Az emberi méltóság tiszteletét.
Emlékük ezt a kötelezettséget rója ránk, ma élőkre és az utódokra.
Köszönöm, hogy megoszthattam Önökkel gondolataimat, figyelmük megtisztelő volt számomra.
