A szélsőséges időjárási jelenségeknek se szeri, se száma. Tavaly januárban Indiában, Uttar Pradesh államban, ami nem az északi sarkkör környékén van, fagyott. Az ott lakók soha nem tapasztalták még ezt meg. Ellenben Lappföldön, ami viszont nem tekinthető mediterrán vidéknek, tavaly májusban 31 fokot mértek. Betlehemben sosem volt még fehér karácsony – tavaly az volt. Ausztráliában 90 nap alatt 123 időjárási rekord dőlt meg.
Megváltozott a világ – mondják. Megváltozott? Valóban? Inkább megváltoztattuk. Pedig a tudósok évtizedek óta jelzik, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz. Mi pedig, nem azt mondom, hogy pestiesen, inkább csornaisan szólva, ráteszünk még egy lapáttal. Kapjuk a jelzéseket, a figyelmeztetéseket, pofonokat, árvíz, tájfun, aszály, a legkülönbözőbb szélsőséges időjárási jelenségek, évről évre, egyre nagyobb számban. Mi pedig, a világ, 20 év alatt 30 százalékkal növeltük a széndioxid mennyiségét a légkörben.
Hogy kapcsolódik mindez a mai alapkő-letételhez? Úgy, amiről Haidegger Ákos úr is beszélt: ez a gyár, ami reményeink szerint másfél év múlva már termelni fog, annyi napelemet állít majd elő egy esztendő alatt, hogy az 80000 ezer magyar háztartásnak, körülbelül 300000 magyar polgárnak az éves igényét tudja fedezni. Persze akkor, hogyha ezeket a napelemeket itt, Magyarországon építik be. Hallottuk, hogy nagy része majd exportra kerül Japánba, Kínába és a világ más tájára. De azért mégiscsak játsszunk el a gondolattal: ha az itt megtermelt valamennyi napelemet tíz éven keresztül Magyarországon építenénk be, akkor a magyar háztartások, a magyar polgárok egynegyedének-egyharmadának energiaigényét ki tudnánk váltani. Mindaz, ami itt épül, tisztelt Hölgyeim és Uraim, közös siker lesz globális egymásra utaltságunkban, és ugyanakkor magyar büszkeség is. Mert legyünk büszkék arra, hogy miközben a világ teljes széndioxid-kibocsátása 30 százalékkal nőtt az elmúlt 20 évben, Magyarország az elmúlt 25 évben 30 százalékkal csökkentette széndioxid-kibocsátását.
Legyünk büszkék arra, hogy itt egy olyan gyár épül, amelyik 21. századi technológiával gyártja majd a napelemeket. Olyan egyedi technológiával, amire, úgy tudom, csak Japánban van példa, tehát sehol máshol a világon ilyen technológiával nem gyártanak napelemet. És legyünk büszkék arra, hogy abban a globális küzdelemben, amely, nem túlzás, az emberiség túléléséért zajlik, abban a rábaközi emberek is részt vehetnek akkor, amikor ez a gyár majd elkezdi a működését.
És fogalmazzuk meg azt a reményt, hogy ez a gyár fölkelti majd az iskolások, a fiatalok érdeklődését. Idejönnek majd, érdeklődve nézik, hogy mi az a technológia, mi az a cél, amihez ez a gyár közelebb visz bennünket. És talán az az inspiráció, amit itt kapnak, vezet el majd bennünket ahhoz, hogy innen, Csornáról, a Rábaközből az itt tanuló gyerekek közül kerülnek ki az új tudósok, mérnökök és feltalálók.
Ha így lesz, örüljünk neki! És ha így lesz, csak azt kérem tőlük, hogy sose feledkezzenek meg a szülőföldjükről. Mindig találjanak vissza ide, és törekedjenek arra, hogy itt is hasznosítsák tudásuk legjavát.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Holnapután útra kerekedünk, és New Yorkba megyünk, ahol hasonló kérdésekről fogunk vitatkozni az ENSZ Közgyűlés keretében. Ott is el fogom mondani, amit most Önöknek mondok: amikor bolygónkról, az üvegházhatású gázok koncentrációjáról beszélünk, már nem a huszonnegyedik, hanem a huszonötödik órában vagyunk, Versenyt futunk az idővel, azzal az idővel, amiről Barabási Albert László neves Amerikában dolgozó tudós azt mondta, hogy a legbecsesebb nem megújuló erőforrásunk. A versenyt gyermekeink és unokáink érdekében meg kell nyernünk. Ez a beruházás ebben segít bennünket.
Köszönöm, hogy meghallgattak.
(Szerkesztett változat.)
