Nyilatkozatok
2013. szeptember 27.

Államfői nyilatkozat a Nemzeti Választási Bizottság választott tagjainak jelöléséről

A 2014-es esztendő újabb fontos éve lesz demokráciánk lassan negyedszázados történetének. Az 1990-es polgári átalakulást követően hazánk választópolgárai jövő tavasszal immár hetedik alkalommal nyilvánítják ki akaratukat szabad és demokratikus országgyűlési választások keretében, és ugyanebben az évben kerül sor a helyhatósági és az európai parlamenti választásokra is.

Magyarország Alaptörvénye biztosítja, hogy a választópolgárok képviselőiket általános és egyenlő választójog alapján, közvetlen és titkos szavazással válasszák meg. A választások tisztasága felett a Nemzeti Választási Bizottság, a Kúria és az Alkotmánybíróság őrködik.

A Nemzeti Választási Bizottság 7 tagjára és 3 póttagjára a törvény értelmében a köztársasági elnök tesz javaslatot az őket megválasztó országgyűlés számára. Az országgyűlés által megválasztott tagokból megalakuló Nemzeti Választási Bizottságba ezen felül a parlamenti pártok képviselőcsoportjai is jogosultak további egy-egy tag delegálására, a választások kiírását követően pedig minden országos listát állító párt is jogosulttá válik ugyanerre.

Demokratikus társadalmunk alapvető érdeke, hogy olyan jól működő és tekintéllyel bíró testület jöjjön létre, amelynek mind választott, mind pártdelegált tagjai méltók a beléjük vetett bizalomra, és akiket egyetlen cél vezérel: a választások törvényes lebonyolításának biztosítása.

Magyarország köztársasági elnökeként kizárólag olyan jelölteket ajánlok az országgyűlés figyelmébe, akik minden tekintetben megfelelnek a törvényi előírásoknak. Mindannyian felkészült jogászok. A törvényi rendelkezések mellett a jelöltek kiválasztásakor további öt alapelvet is meghatároztam.

Az első elv, hogy a jelöltek között nagy gyakorlati, közigazgatási, választójogi tapasztalattal, illetve magas szintű jogelméleti vagy közjogi felkészültséggel rendelkező szakemberek egyaránt helyet kapjanak. Fontos elv számomra az is, hogy a testületben ne csak felkészült fővárosi jogászok, hanem a hivatásukat vidéken gyakorló kiváló szakemberek is méltó súllyal legyenek jelen. Harmadik elvem, hogy a felálló testület munkájában a nagyobb tapasztalatú nemzedékek képviselőinek bölcsessége és a fiatalabb jogászgenerációk innovatív szemlélete is ötvöződjön, miként jelentős szempontnak tekintem azt is, hogy a testület munkájában a kontinuitás és a megújulás értékei egyszerre tükröződjenek. Végül kiemelten fontos számomra az is, hogy az általam jelölt testület összetételében a nők társadalmi szerepe iránti megbecsülés és tisztelet is kifejezésre jusson.