Igen tisztelt Frank Tibor Úr!
Köszönöm bizalmát és megtisztelő figyelmét. Őszintén köszönöm Önnek azt is, hogy levélben osztotta meg velem gondolatait és aggodalmát. Teszem ezt azért is, mert amiről szót váltunk, minden magyar emberre tartozó közügyeink legfontosabbjai közé tartozik.
Az Ön felháborodása jogos. És felháborodásában teljes mértékben osztozom Önnel. Megdöbbentő volna, ha bárki azt állítaná, hogy a nyilasuralom idején a magyar állam tétlenül szemlélte a magyar zsidók gettókba zárását, haláltáborokba deportálását, munkaszolgálatba kényszerítését, tömeges kivégzését. Megdöbbentő volna, és ami ennél is fájóbb, nem volna igaz. A holocaust tragédiája, miként minden más országban, nálunk is állami segédlettel, politikai akarattal végrehajtott szörnyű, becstelen és embertelen döntések és cselekedetek láncolatát alkotja, mely döntések és cselekedetek honfitársaink százezreinek halálát okozták hazánk német megszállását követően.
Ezért is fogalmaztam úgy a Wallenberg-emlékülésen a Kneszetben elmondott beszédemben, hogy „máig ható fájdalom, hogy a magyar állam nem védte meg” zsidó honfitársainkat.
Amiről tehát Ön beszél, és amit joggal sérelmez, arról szó sem volt beszédemben. Pont ellenkezőleg. Hálás vagyok Önnek, hogy levelében él a gyanúperrel: valójában nem én mondtam az Ön által sérelmezett mondatot, hanem egyes tudósítások költöttek olyan mondatokat beszédemhez, amelyeket azóta néhányan kitartóan próbálnak az én kontómra írni. Hogy miért is tesznek így egyes újságírók, publicisták és pártpolitikusok – figyelmetlenségből-e, felelőtlenségből, nemtörődömségből vagy pedig számításból –, azzal nem szeretnék foglalkozni. De abban biztos vagyok, hogy ebben az esetben sem a figyelmetlenség, sem a felelőtlenség, sem a nemtörődömség, sem a számítás nem helyénvaló és nem is megengedhető magatartás.
Magyarázkodnom mindezért nem nekem kell. Hogy mit mondtam és mit nem, bárki elolvashatja és ellenőrizheti többek között akár a Köztársasági Elnöki Hivatal honlapján is. Az pedig, hogy miért érezték úgy egyes tudósítók, hogy nekik egy másik beszédről kell beszámolniuk, mint ami elhangzott, azért is érthetetlen, mert munkatársaim közvetlenül a beszéd elhangzását követően annak betűhív leiratát minden sajtóorgánum rendelkezésére bocsátották. Ezért mind a mai napig bíztam abban, hogy lesz, aki bocsánatot kér a holocaust emlékét és a Wallenberg-emlékülés méltóságát bántó durva csúsztatásért, vagy legalább jelentkezik, hogy ő követte el hibát és helyreigazítja tévedését. Sajnálom, hogy nem így történt.
Az eset kapcsán ezért – akárcsak Ön – én is felháborodásomnak és őszinte szomorúságomnak kell, hogy hangot adjak. Mert szemlátomást vannak még, akik nem értik, hogy belső, 21. századi kiegyezésünknek valóban csak egyetlen útja létezik: ha egyenlő mércével mérünk, és ha tisztelettel vagyunk egymás iránt.
Köszönöm, hogy nyílt levelével alkalmat adott arra, hogy eszmét cserélhessünk közéletünk és múltunk kiemelten fontos kérdéséről.
Budapest, 2012. július 26.
Tisztelettel üdvözli:
Áder János