A Planet közösségi befektetőket keres – fogalmazott Áder János a 2021 és 2023 után ismét megnyíló Planet Budapest első napján. Beszédében a Planet megálmodójaként és fővédnökeként a volt köztársasági elnök a többi között arról beszélt, hogy óriási értéke van annak, amit az egyes ember személyes felelősségvállalással, döntéseivel a fenntartható jövőhöz hozzátehet. Vagyis a „közösségi befektetés” elsősorban szemléletváltást, közös cselekvést, a döntéshozók számonkérését, a belátás-alkalmazkodás-változás hármasságát és a megoldások keresését jelenti.
A Planet Budapest részeként a megoldásokat felvonultató szakkiállítás, a Planet Expo 5 napig (március 1-jéig), a nagyközönség számára létrehozott élménypark, benne a Planet Explorers kiállítással, a Heroes és a Ride elnevezésű programokkal egészen március 29-ig várja az érdeklődőket a Magyar Vasúttörténeti Parkban. (Részletek: www.planetbudapest.hu)
Kép: MTI/Bruzák Noémi
Az alábbiakban Áder János megnyitóbeszédének szerkesztett változatát közöljük:
Ádám a Sixtus-kápolna Michelangelo-freskóján. Leonardo da Vinci körbe szerkesztett férfi alakja Vitruvius-tanulmányán. Vénusz Botticelli képén. Tudós urak Raffaello Athéni iskolájában. Milyen az ember a legjobb reneszánsz mesterek világraszóló remekművein? Erős, okos, szép. Gondolkodik, tervez, jövőbe lát. Küldetése, feladata van. Harmóniában él önmagával és a világgal.
Leonardo da Vinci a Vitruvius-arányú ember rajza alá oda is jegyezte: „Az ókoriak az embert a világegyetem kicsinyített másának is nevezték, és e név bizonyosan megérdemelt, mert amennyiben az ember földből, vízből, levegőből és tűzből áll, teste a Földre hasonlít.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Ki ne tudná, hogy a reneszánszkori valóság azért közel sem volt olyan tökéletes, mint a festett jeleneteken.Több mint öt évszázad múltán, az ember bőségesebben étkezik, a modern orvostudomány és más kényelmi vívmányok meghosszabbítják az életét. Közben szép lassan kinőtte azt a bizonyos kört, Leonardo ideális arányait. Átlagmagassága nagyobb lett. Karjai között a fesztávolság akár 20-25%-kal is hosszabb. Jobban él. De minden szempontból jobban?
Ha ma körbenézünk, ezer jelét látjuk annak, hogy az ember ott is túlnő és túllép, ahol ezzel saját jövőjét veszélyezteti. Túlhasználja erőforrásait. Szennyezi a levegőt, a vizet, a talajt. Túlépíti a városait. Pusztítja a vadont: ma már a lakható szárazföld nagyjából felén élelmiszert termel. Ráadásul e termőföld jóval több mint felét a haszonállatai eltartására használja. Az eredmény: haszonállatai ma nagyobb tömeget (szakszóval: biomasszát) képviselnek, mint a földkerekség összes vadon élő állata.
Az ember úgy tesz, mintha nem a természettől kapna minden molekula oxigént, amit belélegzik, minden korty vizet, amit megiszik, minden falat ételt, amit elfogyaszt. Mintha elfelejtette volna, hogy nem gyarapodhat végtelenül, mert van egy tökéletes forma, egy szépséges keret, amit egyszerűen nem nőhet túl. A Föld.
Legkevesebb ötven éve pontosan tudjuk, hogy a mind több erőforrás bevonásának és a profit maximalizálásának vágya hajtja a mai értelemben vett „folytonos” növekedést. De az a mód, ahogy azt ma hajszolja az ember, fenntarthatatlan.
Fenntarthatóság. E köré a fogalom köré szerveztük az első Planet Budapestet 2021-ben. A siker arra ösztönzött bennünket, hogy 2023-ban újra megszervezzük. Ma pedig ismét megnyitjuk – immáron harmadik alkalommal ezt a fenntarthatóságról szóló rendezvényt.
Fenntarthatóság. Nehezen értelmezhető kifejezés, soktényezős fogalom, összetett tudomány. Pedig a lényeg pofonegyszerű. A Föld véges. Hiába hiszünk az emberi találékonyságban, hiába bízunk a technológia mindenhatóságában, hiába áltatjuk magunkat, hogy majd rá fogunk jönni, miként lehet a Földet felszorozni, kitágítani, növekedésre bírni. A fenntarthatóság annak felismerése, hogy ez bizony nem fog sikerülni. Valami egészen másra kell az erőnket, a tudásunkat, a kreativitásunkat összpontosítani. Arra, hogy egyensúlyt teremtsünk a jóllétünk és a természet véges erőforrásai között. Ebben maga a természet tanít bennünket, amely nem termel hulladékot, semmit nem hagy kárba veszni, és képes a folytonos megújulásra.
Ezen a ponton, engedjék meg, hogy idézzek egy friss magyar adatot. A magyar vámhatóság 2025. évi jelentése szerint tavaly Magyarországon 50 százalékkal nőtt a kisértékű, külföldről érkező kereskedelmi csomagok száma. Ezek többsége néhány egyszerű kattintást követően leginkább a tengeren túlról indult, és hosszú kilométereken át érkezett hozzánk. A nagyságrend kedvéért: ez összesen 204 millió darab, mintegy 23 millió tonnányi, csekélyebb értéket képviselő küldemény.
Gyártás, csomagolás, szállítás. Pörög a számláló. Ipar, kereskedelem, logisztika. Jó hatással van a GDP-re? Nyilvánvalóan. De nézzük meg egy másik szemszögből! Gyártás, csomagolás, szállítás és hulladék. Vagy szakszerűbben: negatív externáliák, azaz káros egészségügyi, társadalmi, környezeti hatások. Az előbbi példa jól mutatja, hogy valamilyen banális okból – kényelmi szempontok, fast fashion hatása – szennyezzük a levegőt, a vizet. Fölöslegesen használjuk erőforrásainkat.
Illő hát feltennünk a kérdést: ettől jobb nekünk? Tényleg ez kell a boldogsághoz? Ez volna a jóllét? Arányos az érték az árral? Magyarán: megéri?
Itt és most szerencsés helyzetben vagyunk. Vendégül láthatjuk Sir Partha Dasguptát, aki az elmúlt esztendőkben a tudomány nyelvén is feltette ugyanezeket a kérdéseket. Kutató közgazdászként rámutatott, hogy a Természetet (nagy kezdőbetűvel!) egészen egyszerűen kihagyták a gazdasági modellekből.
A biodiverzitás gazdaságtana című, 2021-ben napvilágot látott jelentésében Sir Partha úgy fogalmaz: „A Természet elválasztása a gazdasági gondolkodástól azt jelzi, hogy magunkat is a Természeten kívül állónak tartjuk.” Ezzel szemben a „a helyes közgazdasági gondolkodás összefonódik az értékrendünkkel.”
Ha pedig így van – tisztelt hölgyeim és uraim –, itt az idő számot adnunk az értékeinkről. És itt az idő, hogy mostantól számoljunk az értékeinkkel. Vajon nevezhető-e növekedésnek az, amikor a gazdaság legfontosabb eszköze, a természeti tőke minősége és mennyisége folyamatosan csökken? Vajon nevezhető-e növekedésnek az, amikor a természeti tőke veszít a változatosságából és megújulási képességéből? Vajon nevezhető-e növekedésnek az, amikor a hosszabb távú sikeres gazdálkodás feltételeit mi magunk tesszük tönkre?
Sir Partha Gasgupta munkája világossá tette, hogy a fenntarthatóság – azon túl, hogy természetvédelmi és erkölcsi program – bizony pénzkérdés is. Mert mégis miféle gyarapodás az, ami egyszerűen nem veszi figyelembe az egyik legsúlyosabb árat, a legnagyobb okozott veszteséget? Magunkat csapjuk be, ha nem számoljuk ki, pontosan mekkorát. Jó hír, hogy világszerte kiváló szakemberek kezdtek számolni.
2024-ben a budapesti World Science Forumon már bemutatkozott az a mérési modell, amit a Magyar Tudományos Akadémia és a Kék Bolygó Alapítvány égisze alatt három együttműködő magyar kutatócsoport alkotott meg közösen. Ennek egyik óriási erénye, hogy módszertanával láthatóvá teszi az eddig jobbára láthatatlan ökológiai források használatát a gazdaságban. Ezáltal újraértelmezi a növekedés fogalmát, amit önmagában a GDP amúgy sem képes leírni.
Ugyanezen törekvés lenyomata az a közelmúltban napvilágot látott nyílt levél is, amit az amerikai Yale Egyetem Környezettudományi Intézetének kutatói kezdeményeztek. Az aláírók (köztük Dasgupta professzor és a Kék Bolygó Alapítvány részéről Kőrösi Csaba) felhívják az ENSZ illetékeseinek a figyelmét, hogy a fenntartható fejlődés mérhetősége érdekében tegyenek lépéseket a jóllétünk alapját biztosító természeti tőke nyilvántartásáért. Egymást erősítő folyamatok, kezdeményezések, amik elősegíthetik a gazdasági növekedés helyes értelmezését.
Tisztelt Vendégeink! Örök kérdés, hogy a nagyszabású erőfeszítések, vagy a személyes emberi döntések viszik-e inkább előre az ügyünket? A tudomány és a nemzetközi összefogás eredményei mérföldkövek. De rajtunk múlik, hogy útjelzők lesznek-e. Sir David Attenborough a Dasgupta-jelentés előszavában „gépesített zsenialitás”-nak nevezte azt, amikor az ember a világ egyik sarkában úgy old meg válságokat, hogy a másikon még nagyobbakat idéz elő. Például elpusztít egy esőerdőt, „amely a valaha létezett élőhelyekben leggazdagabb ökoszisztéma”, csak hogy a helyét egyféle növénnyel beültetve „etesse a bolygó másik felén élőket”.
És valóban, korunk embere hatalmas tudást, rengeteg energiát és egyre fejlettebb technológiát áldoz – sokszor olyasmire, ami alapvetően elhibázott. Milyen jó lenne, ha gyakrabban visszatérne saját, eredendő zsenialitásához: a józan észhez!
Sir Partha Dasgupta „közösségi befektető”-nek nevezi azt, aki számon kéri a döntéshozókat. Aki szereti tudni, meddig ér a takaró. Aki elvárja, hogy a számlán pontosan szerepeljen minden tétel: a környezetre gyakorolt hatásé is. Aki tudja: csak az a közösségi befektetés hasznos, ami nem pillanatnyi előnyöket, hanem „generációkon átívelő jóllétet” biztosít. Aki magyarázatokat és megoldásokat akar. Aki elfogadja, hogy neki magának is változtatnia, alkalmazkodnia kell. A közösségi befektető érzi az ellentmondást a saját értékrendje, a jövőért érzett aggodalma és a maga körül tapasztalt felelőtlenség között. Sir Partha szavaival: „felismeri, hogy a polgárként vallott látásmódja különbözik attól, amit a mindennapok során lát. És meg akarja érteni, hogy miért van ez így.”
Ezért például eljön a Planetre. Ha pedig megtekinti rendezvényünket, bizonyosan találkozni fog Leonardo da Vinci Vitruvius-emberével. És felmerülhet benne: vajon a változáshoz vissza kell erőltetni magunkat egy régi keretbe?
Vagy van rá esély, hogy az emberiség, tiszteletre méltó céljait és életszínvonalát nem feladva, egy új arányt, egy új egyensúlyt elérve, ismét megtalálja a természettel való együttélés harmóniáját?
Nem lehet más célunk, minthogy a humán tőkét okosan befektetve, a természeti tőkére vigyázva formáljuk a jövőt. Nem lehet más célunk, minthogy józan számítások szerint tervezzünk – magunkra, egymásra és az utánunk jövőkre is gondolva. Nem lehet más célunk, minthogy együttműködünk a természettel, amelynek nem a hatalomittas urai, alkudozó kupecei, vagy a közömbös lakói, hanem a részei vagyunk, és arra törekszünk, hogy tisztességes kapcsolatban éljünk teremtett világunkkal. Tartós jóllétben.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! A Planet Budapest idén is arra vállalkozik, hogy megszólítsa a bennünk meglévő, természetes zsenialitást: a belátás-alkalmazkodás-változás csodálatos emberi képességét. Hogy megszólítsa a közösségi befektetőt. Igen, a Planet Budapest „közösségi befektetőket” keres. Olyanokat, akik hisznek a „sok kicsi sokra megy” népi bölcsességében. A pályázat nyílt. Bárki jöhet. Mindenki alkalmas.