Jövőre Magyarországon a jelenleginél is szélesebb körben visszaváltható lesz az alumínium doboz, az üveg és a PET palack – hívta fel a figyelmet Áder János az Esztergomi Szakképzési Centrum diákjainak tartott előadásában. A volt köztársasági elnök hallgatósága elé tárta a szomorú adatot, hogy ma a világon megtermelt élelmiszer egyharmada egyszerűen a szemétben végzi. A probléma egyik megoldása a körforgásos gazdaság, ahol az előállított termékekből életpályájuk végén kinyerik a hasznosítható anyagokat. Áder János több, magyar fiatalok által feltalált eljárást ismertetett, amelyek elvégzik a műanyagok lebontását, az ételek komposztálását vagy a felhasználók hálózatba szervezésével hasznosítják a nap végén el nem adott élelmiszereket.
A klímaváltozással kapcsolatos, általános témák (a népességrobbanás következményei, a víz- és energiafogyasztás növekedésének hatásai) mellett a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány kuratóriumi elnöke kitért a nagy közérdeklődéssel kísért, leendő debreceni akkumulátorgyár ügyére is. Jelezte: a gyár valóban sok vizet használhat, de az igen szigorú környezetvédelmi előírások betartása mellett ezt tisztított szennyvízből nyerik majd, és jórészt hűtésre használják, így semmiképpen sem korlátozzák a térség vízfogyasztását.
2023. március 28.
Fotó: MTI/Bodnár Boglárka