– Egy másik állandó bel- és külpolitikai téma a migráció. E kérdésben Magyarországot folyton kritikával illeti az uniós fősodor, illetve az Európai Bizottság. Bírálnak a kvótarendszer elutasítása és a kerítés miatt, bár a határzárat most már a magyarországi parlamenti pártok többsége is egyelőre szükségesnek tartja. Külföldi útjain tárgyalópartnerei tesznek fel kellemetlen kérdéseket ezzel kapcsolatban?
– Már nem. Az elmúlt két esztendőben a nyugat-európai politikusok nyilatkozataiban több ponton is erős hangsúlyeltolódás volt észlelhető. Két éve a menekültkérdést ők és az európai média nagy része pusztán humanitárius kérdésként mutatta be. Én a kezdetektől azt mondtam, hogy ez nemcsak humanitárius, hanem biztonságpolitikai és bűnügyi kérdés is, hiszen a menekültekkel és a gazdasági bevándorlókkal együtt ember-, fegyver-, kábítószercsempészek szintén mozgástérhez jutottak, s ha átjárhatóvá tesszük a határokat, akkor a terrorizmus veszélye nőni fog. Ma ezeket a veszélyeket egyre többen látják. Mind többen mondják, hogy az EU határait meg kell védeni, és azt is, hogy helyben szükséges megoldani a problémát, segíteni kell a menekülteket kibocsátó országokat fejlesztési forrásokkal. Legutóbb a máltai Arraiolos-konferencián (a parlamentáris köztársasági elnökök tizenkét tagú csoportja – a szerk.) az is fölvetődött, hogy a háború dúlta területek újjáépítéséhez jelentős mértékben hozzá kell járulni. A vitában én azt képviseltem, hogy egy új „Marshall-tervre” lenne szükség. Szíria újjáépítéséhez az unión kívül az Egyesült Államoknak, Kanadának, Ausztráliának, de még Kínának is a zsebébe kellene nyúlnia. Tehát megfelelő forrásokat szükséges biztosítani a háború sújtotta területek újjáépítéséhez, valamint ahhoz, hogy öntözőrendszer-kiépítéssel, mezőgazdaság- és iparfejlesztéssel helyben boldogulhassanak az emberek. Ebben most már egyetértés van kialakulóban. Merkel német kancellár és Macron francia elnök afrikai vezetőkkel folytatott legutóbbi tárgyalásai is ebbe az irányba mutatnak.
– De kvótaügyben még mindig kisebbségben vagyunk az Európai Unióban.
– Igen, mert az az álláspontunk, hogy ez szuverenitási kérdés. Az EU-hoz való csatlakozáskor bizonyos jogokat átruháztunk Brüsszelre, másokat megtartottunk. A máshonnan érkezők befogadásával kapcsolatos jogunkat nem ruháztuk át, és nem fogadható el az a lopakodó jogalkotás, hogy Brüsszel annak ellenére próbálja a hatásköreit bővíteni, hogy az alapszerződés nem jogosítja fel erre. Ezt nemcsak mi nem fogadjuk el, hanem többek között Csehország, Szlovákia és Lengyelország sem. A másik oldal a szolidaritást hangsúlyozza. Legyünk szolidárisak! De mivel? A bajba jutott emberekkel vagy a korábbi rossz politikai döntésekkel?
– Melyik döntésre utal?
– Arra, hogy nem zárták le időben a határokat. Az az ország, amely nem tudja megvédeni a határait, kiszolgáltatottá válik. Ez alapvető államszervezési kérdés.
– Mi a megoldás? Nemsokára jóval nagyobb lehet a migrációs nyomás, többmilliónyi klímamenekült indulhat Európa felé.
– Ne hozzuk ide a bajt, hanem vigyük oda a megoldást. Meg kell teremteni az esélyt az otthon maradásra, és hogy a menekültek visszatérhessenek a hazájukba. Másfelől mindenkinek a saját háza táján kell sepregetnie. Mert a migrációs hullám mögött az afrikai és az ázsiai országok drámai mértékű népességnövekedése áll: hatvan év alatt négy-ötszörösére vagy akár tízszeresére nőtt a népesség egyes államokban. Ezen országok vezetőinek végig kell gondolniuk, hogy a rendelkezésükre álló erőforrásokkal hány emberről tudnak gondoskodni, s ha kimerülőben vannak az erőforrások, akkor abból mi következik. A kérdés másik fele a klímaváltozás, amelynek a megoldásában nem csak Európának van felelőssége. Az Egyesült Államok 2010-ig a legnagyobb üvegházhatást okozó gázkibocsátó volt. Történelmi értelemben őket terheli a legnagyobb rész a felelősségből, hogy bolygónk klímája elkezdett megváltozni, melynek súlyos következményeit mindannyian tapasztaljuk. Most már Kína áll ugyan az első helyen, mert abszolút értékben több káros gázt bocsát ki – de az egy főre eső emisszió tekintetében az USA még mindig toronymagasan megelőzi az ázsiai óriást. Egyébként az egy főre eső kibocsátása több mint háromszorosa a magyarnak. Ezért a klímamenekültekkel kapcsolatban az Egyesült Államok anyagi felelősségvállalása elkerülhetetlen.
– Trump elnök nemrég léptette ki országát a párizsi klímaegyezményből…
– Ez sajnálatos, de nem egy kormányzati ciklus határozza meg az USA anyagi és politikai felelősségét. Az elnök, néhány republikánus szenátor és a körülöttük lévő ipari lobbi a hagyományos, fosszilis energiahordozók mellett kardoskodik, de jó néhány szövetségi állam tartja magát a párizsi klímaegyezményhez. A 35 milliós Kaliforniában például teljes a politikai konszenzus e tekintetben, sőt, 2050-re 85 százalékkal akarják csökkenteni a károsanyag-kibocsátást, noha a párizsi klímacsúcson 26-28 százalék volt az ország vállalása. Az Egyesült Államok lakosságának közel felét reprezentáló önkormányzatok más irányba mennek, mint amerre a szövetségi kormány akar, és ha ők elérik a kitűzött céljaikat, akkor – bármennyire furcsa is – Trump szándéka ellenére is teljesül majd az ország párizsi vállalása, azaz meglesz a 26-28 százalékos mérséklés.
