Magyarországon megszületettek azok a döntések, amelyek a fenntarthatóság irányát jelölik ki az ország számára 2030-ig, 2040-ig és 2050-ig. 2030 már nincsen olyan messze, és ezért mondok néhány olyan dolgot, amit el fogunk érni 2030-ig, ha ezeket a döntéseket végrehajtjuk. Először is a szén kivezetése meg fog történni Magyarországon. Tehát a szén energetikai hasznosítására nem kerül sor. Ez ugyan a Mátrai Erőműnek, a szénerőműnek a bezárását jelenti, de gázerőmű és hulladékégető erőmű lesz, az emberek nem fogják elveszíteni a munkájukat. És egy nagy napelempark is épül majd a meddőhányóknak a helyén. Másodszor Paks két új blokkja és az új napelemek, naperőművek kapacitása révén a magyarországi áramtermelés 90 %-a szén-dioxid-mentes lesz már 2030-ra. Ez a második állítás. A harmadik, hogy megszületett a kormány döntése arról, hogy 2030-ra a húszezernél nagyobb lakosságú városokban a tömegközlekedési eszközök teljes cseréje megtörténik, és 2030-tól ezekben a városokban már csak elektromos meghajtású buszok működhetnek. Erről döntés van. Ez a folyamat elindult. Részben gyártás, részben szervezés formájában. Most fogadta el az országgyűlés nem olyan régen a hulladékgazdálkodásról szóló törvényt, ami teljesen új elvekre helyezi majd a hulladékgazdálkodást. Ez a körforgásos gazdaság irányába mozdítja el a hulladék újrahasznosítását. Másfelől a naperőművi kapacitás Magyarországon az elmúlt években minden évben megduplázódott. És ez még tovább fog nőni, tehát egy olyan jelentős naperőművi kapacitásbővülést fogunk látni a következő tíz évben, amiről akár csak öt évvel ezelőtt is még csak nem is álmodozhattunk. No, ezek a magyar adatok. Tehát hogy van-e tennivalójuk kicsiknek és nagyoknak, azt gondolom, hogy legalábbis Kínához és az Egyesült Államokhoz mérhetően nem vagyunk nagyok. Azt sem szeretem, ha minket kicsi országnak tekintenek, mert szerintem tekintélyes és komoly történelmi múlttal, tapasztalattal és értékekkel bíró ország vagyunk, de nekünk is megvan a tennivalónk, és tesszük is a dolgunkat.
– Szöget ütött a fejembe, amit mondott, hogy annak a huszonegy kiváló országnak a sorába tartozik Magyarország, ahol nőtt a GDP, viszont a szén-dioxid- kibocsátás csökkent. Ennek a látszólagos ellentmondásnak mi a kulcsa?
– Technológiaváltás. Olyan technológiaváltás, ahol a nagy szennyező iparágakról a kevésbé szennyező iparágak felé mozdul következetesen az iparfejlesztés. Ha szén helyett csak földgázzal váltom ki az energiatermelést, már csak ez az egy döntés is mérsékli a kibocsátást 50%-kal. Tehát a szén kétszer olyan szennyező, mint a földgáz. Ha az atomenergia mellett teszem le a voksomat, és a kapacitást bővítem, akkor természetesen megint csak csökkenni fog a kibocsátás, miközben megfelelő mennyiségű energiát azért tudok a felhasználóknak, akár a lakosságnak, akár az ipari felhasználóknak biztosítani. Nem mondom, hogy ez ilyen pofonegyszerű, elmondani ezt sokkal egyszerűbb, mint megcsinálni. Ez komoly döntéseket és nem kevés pénzt igényel és következetes munkát, de ha azt mondjuk, hogy huszonegy országnak sikerült, ez a többiek számára is biztató kell, hogy legyen. Ez nem reménytelen, nem álomkép.
– Kérdésemet „a fenntarthatóság meg a teremtésvédelem a nagyok dolga” kapcsán nemcsak országszinten, hanem az egyes ember szintjén is értettem. Ugyanis van, aki úgy legyint az egészre, hogy hát én a hangyánál is hangyább vagyok, nem oszt, nem szoroz, hogy én hogyan élek, mint magánember…
– Nahát erre hadd mondjak egy példát. Az előadásaimon föl szoktam tenni egy kérdést a hallgatóknak. Nagyon sok helyen ma már termosztát szabályozza a fűtést. Központi fűtés van, egy termosztáttal vagy egy kapcsolóval be tudjuk állítani a szobának a hőmérsékletét. Csak egy fokkal csökkentem a szoba hőmérsékletét, ami nem elviselhetetlen vállalás, mennyivel fog csökkenni a gázszámla? Hét százalékkal – egyetlen fok, és hét százalékkal fog csökkenni a gázszámlám, ami egyébként ugye kibocsátáscsökkenést is jelent. Tehát nemcsak a gázszámlám lesz kisebb, hanem a kibocsátásom is. Ebből az is következik, hogy ha ezeket a termosztátokat lehet szabályozni is, ha nem vagyok otthon, akkor miért is kell 23 fokra fűteni a lakást? Menjünk el ezzel az Egyesült Államokba, és nézzük meg. Légkondi. Nyáron az Egyesült Államokban mindenütt 17 vagy 16 fokra hűtik le a helyiségeket. Az ember elmegy oda, és biztos, hogy náthásan jön haza, ha nem megfelelő vastag ruhákkal indul útra nyáron. De miért is kell 17 vagy 16 fokra lehűteni akár a családi, akár a közösségi élettereket? Miért nem elég a 20 vagy 21 fok? Számoljuk ki a különbséget, ami komfortfokozatban semmit nem jelent! Az egy rossz szokás. Az életszínvonalnak egy hivalkodó, egy kivagyi megjelenési formája, de nem normális. Nem alkotmányos jog, hogy valakinek 17 fokra legyen nyáron minden nap lehűtve a szobája. Legyen 20 vagy 21 fok, az még mindig komfortos, és akkor abban a pillanatban megspóroltam valószínűleg az energiának a 30 %-át, és a kibocsátásom is körülbelül ennyivel csökkent. Visszatérve Magyarországra, tehetem én akkor, hogy visszaállítom a termosztátomat? Bizony, hogy tehetem! A szemetet kiviszem, és a falu határában dobom el? A PET-palackot elviszem, és a külön lerakónál a megfelelő gyűjtőtartályba teszem? És így tovább… Felelek ezért? Az a töméntelen mennyiségű PET-palack, ami a Tiszán érkezik, azt valaki egyszer megvette, használta, majd utána eldobta. Ez a mozdulat, hogy én eldobtam, az az én személyes felelősségem. Aztán az, hogy az belekerült a Tiszába, az már egy külön történet. Mi meg aztán szedjük ki! Hogyne lenne ilyen típusú felelősség, van bizony felelősség! Beszéltünk a „dobd el!” kultúráról. Gondolja végig minden hallgató, van-e a ruhatárában olyan ruha, amit megvett, és egynél többször sosem volt rajta. Vagy háromnál többször sosem volt rajta. Különböző felmérések vannak arra vonatkozóan, hogy az emberek ruhatárának harminc százaléka ilyen. Megvesszük, és egy, két, maximum három alkalommal van rajtunk, és utána ott van valahol. Dobozban, szekrényben valahol. És soha többet nem vesszük föl. Biztos, hogy ez jó irány? Biztos, hogy ezen nem lehetne változtatni? Hogyne lehetne, hogyne lenne egyébként minden egyes embernek szerepe ebben! Van egy népi bölcsesség, ami úgy szól: sok kicsi sokra megy. Az, ami az én felelősségem ezeknél az apró példáknál: a szobahőmérséklet beállítása, a PET-palack gyűjtése, szelektív elhelyezése és így tovább. Ezek rajtam múlnak. Az, hogy mondjuk a település határában működő gyárnak milyen a kibocsátása, az nem rajtam múlik, az a gyár vezetésén múlik meg a politikai döntéshozókon, hogy milyen szabályok mellett engedik ennek a gyárnak a működését. Azt valóban nem tudom befolyásolni. Szerintem az előbb említett példák eléggé világosan mutatják, igen, bizony én is tudom befolyásolni a dolgokat. Nekem is van, lehet, hogy csak egy picike, hangyányi, másoknak meg nagy, mamutnyi felelőssége, de nekem is van valami felelősségem.
– A Mária Rádió az imádság rádiója. Sokat és sokfélét imádkozunk. Elnök Úr, ha kérhetne a teremtett világ érdekében imádságot, vagy ajánlana a Mária Rádió hallgatói családjának, akkor hogyan fogalmazna?
– Készültem egy mondattal, ami egy idézet a Bibliából: És vette az Úristen az embert, és helyezte őt az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze azt. (Teremtés könyve 2,15) Eddig az idézet. Hogy művelje és őrizze azt, és nem azért, hogy művelje és tönkretegye azt.
– Tisztelt Elnök Úr, kedves Áder János, hálásan köszönjük, hogy ránk szánta az idejét, munkájához, magánéletéhez sok sikert és Isten áldását kívánjuk.
– Köszönöm a hallgatók figyelmét. Remélem, hogy tudtunk néhány olyan összefüggést bemutatni nekik, ami további gondolkodásra, nem utolsó sorban cselekvésre fogja ösztönözni őket, és miután ez a beszélgetés egy járvány harmadik hullámának felszálló ágában készült, ezért minden kedves hallgatónak vírusmentes napokat kívánok.
(Szerkesztett változat.)
