Beszédeit azzal zárja, hogy „a haza minden előtt”. Elnök úr, ez a napi gyakorlatban mit jelent az ön számára? Vagy mit kell, hogy jelentsen bárki számára?
Ön hogy értelmezné ezt a mondatot?
Csak úgy tudom értelmezni, hogy minden más a haza mögött van. Ön hogy értelmezi?
Hát ez a nyelvtani értelmezése.
Az is fontos.
Igen, igen. De azt gondolom, hogy ez a helyes irány, tehát jó irányba keresi a megoldást. Azt gondoltam, hogy ezt nem kell megmagyarázni. Ha mégis valami lábjegyzetet akarok fűzni ehhez a mondathoz, amit én egyértelműnek gondolok, akkor azt kell, hogy mondjam, hogy az alkotmány e tekintetben elég világos szempontokat jelöl ki a mindenkori köztársasági elnök számára. Több dologra is utalhatnék, de kettőt hadd mondjak: az egyik, hogy az alkotmányosság őre, így határozza meg röviden az alkotmány a köztársasági elnök feladatait, másrészt a nemzeti egység kifejezője. A haza minden előtt. Tehát minden más szempont, politikai érdekek, politikai részrehajlás, politikai küzdelem, politikai viták, ezek mind hátrébb sorolódnak.
Azt is mondta beszédében – akkor még mindig ugyanitt maradok -, hogy beszélnünk kell olyan kérdésekről, amelyekre eddig időnk vagy kedvünk vagy alkalmunk nem volt a teljesítmény felismerésén és értékelésén túl. Milyen témákat akar bedobni megbeszélésre?
Ha figyelte az elmúlt hetek történéseit, akkor volt egy konkrét kérdés, amiről én meglehetősen sokat beszéltem. Nemcsak, hogy sokat beszéltem, hanem ebben a kérdésben egy ötpárti kezdeményezést is összehívtam.
Rio+20.
A Rio+20, de ez csak egy apropó volt arra, hogy erről a kérdésről beszéljünk. A Rio+20 a fenntartható fejlődésről szólt, a szegénység problémájának a globális megoldására kerestek az ENSZ-tagországok magyarázatot vagy megoldásokat. Én a riói konferenciát megelőzően azért kértem a parlamenti pártokat, hogy egyeztessünk, hogy lássam, hogy van-e egyetértés abban, hogy abból a problémahalmazból kiemelhetünk-e egyet, amiről azt mondjuk, hogy ezt első számúnak, meghatározó fontosságúnak tekintjük, nemcsak Rióban, hanem a következő évek, évtizedek során is. Ez a víz kérdése. És ebben nagy egyetértés volt a parlamenti pártok között, ráadásul ezt megalapozta az, hogy ebben a dologban volt tulajdonképpen az elmúlt 22 évben egy politikai konszenzus. Ez egy fontos kérdés. Ha megnézi ennek az eredményét, akkor azt láthatja, hogy Magyarországon 100 százalékos az ivóvízzel való ellátottság, és 72 százalékra növeltük az elmúlt évtizedekben a csatornázottságot, ami, azt gondolom, hogy ciklusokon átnyúló, tehát politikai kurzusoktól vagy politikai váltógazdálkodástól teljesen független teljesítménye az összes parlamenti pártnak, azoknak is egyébként, amelyek azóta kiestek a parlamentből, és ez egy jó dolog. Miért fontos ez? Három évig voltam az Európai Parlament képviselője és a Környezetvédelmi, Egészségügyi, Élelmiszerbiztonsági Bizottságnak voltam a tagja, környezetvédelmi kérdések szerepeltek nagyobb részt terítéken ennek a bizottságnak az ülésein. Ezzel a kérdéssel én már ott találkoztam, és nagyon sok olyan irányelv is van, például a vízkeret irányelve, amelyekkel az unió próbálta erre a kérdésekre ráirányítani a figyelmet, illetőleg a jövőre vonatkozó döntéseket befolyásolni. És Rióra fölkészülve nagyon sok tanulmányt elolvastam, ENSZ-tanulmányokat is, adatokat is megismertem, és magyar tudósok, professzorok munkáit is sikerült átnéznem. Nem mindet természetesen, de néhányat, és azok nagyon-nagyon elgondolkodtató tényeket, adatokat tártak elém. Mondok önnek néhányat. Most nem akarom tényleg a kedves hallgatókat ezzel untatni, de egészen mellbevágó adatok vannak. Miközben azt gondoljuk, hogy a Földön hihetetlen mennyiségű víz van – és ez így igaz –, aközben hadd mondjak egy szemléletes példát: a Föld összes vizét egy négyliteres fazékba beletennénk, akkor egy evőkanál ebből az, ami az édesvíz, összesen csak egy evőkanál, és ebből egyetlenegy csepp, ami hasznosítható.
