Sok ideje nem volt.
Sok időm ugyan nem volt valóban, de mégis sokat gondolkodtam, mérlegelnem kellett ennek az összes, a személyemet is érintő, családomat érintő, munkatársaimat érintő következményét. Ez nagy dilemmát okozott, jó néhány éjszaka erre ráment, hogy végül a helyes döntést meghozzam, de nagyon sokan biztattak, és azt mondták, hogy vállaljam el. Az első kérdés az volt a család számára, hogy ők vállalják-e az ezzel kapcsolatos terheket, hiszen ez terhet jelent azért egy családnak, higgye el. Úgyhogy húsvétkor a családi kupaktanács erről elég hosszasan beszélt. Csak mondok néhány dilemmát, amit mérlegre kellett tenni. Két gyerekkel költöztünk ki Brüsszelbe, a két nagy itthon maradt, ők idén diplomáznak, a két kisebb közül az egyik már jövőre érettségizik, a másik pedig, a legkisebb, Juli tízévesen jövőre negyedikes lesz, Mi úgy terveztük az életünket, hogy a következő évben még mindenképpen mind a négyen egy évet kint maradunk, az Orsi kint leérettségizik, Juli befejezi az alsó tagozatot, és akkor hazaköltöznek ők, én pedig ingázok Brüsszel és Budapest között, mint ahogy a képviselőtársaim többsége. Az első dilemma az volt, hogy rendben van, a Juli hazajön korábban, de mi lesz az Orsival, be tudja-e fejezni az európai iskolában a gimnáziumi tanulmányait. Semmiképpen nem akart ő váltani, hiszen egész más rendszerű az ottani oktatási rendszer, már megtörtént a fakultáció, nagyon nehéz lett volna neki visszaállni most egy magyar rendszerre pont az érettségi év előtt. Az első kérdése az volt, hogy maradhat-e, ha igen, akkor milyen feltételekkel, és nem utolsósorban, hogy szülőként vállalhatjuk-e annak a kockázatát, hogy egyedül hagyunk, már egy 19 éves gyereket Brüsszelben. Sok barátunk van ott, akikre számíthatunk, és ők biztattak is abban, hogy szívesen segítenek, de azért, higgye el, Brüsszel nem a legbiztonságosabb város, sajnos. Ennek következtében egy 19 éves, nyugodtan mondhatom, bár felnőtt, de mégis egy gyereket egy szülő nem szívesen hagy egyedül, még akkor is, hogyha tudja, hogy előbb-utóbb minden gyerek kirepül a családi fészekből. Tehát ez egy komoly dilemma volt, és ezen elég sokat gondolkodtunk. De a többiekkel is végig kellett beszélni, hogy az ő személyes életüket is érinti az, hogyha én nagyobb nyilvánosság előtt végzett a munkámat. Európai parlamenti képviselőként azért a mi életünk, magánéletünk nyilvánvalóan nem volt ennyire a fókuszban.
Feleségem esetében, aki most fizetés nélküli szabadságon van, végig kellett gondolni, hogyha a köztársasági elnök felesége lesz, akkor vissza tud-e menni dolgozni. És úgy tűnik, az eddigi tapasztalatok alapján, az elődeinek a tapasztalatai alapján, hogy bizony, nem nagyon fog tudni visszamenni dolgozni, tehát ez most újabb fizetés nélküli szabadságot jelent. Ennek azért nagyon sok hátránya van. Ha sokáig az ember egy bizonyos munkát nem végez, akkor bizony kiesik a gyakorlatból, megváltoznak a jogszabályok, nagyon nehezen tud esetleg utána egy munkahelyre visszailleszkedni.
Nem is biztos, hogy élvezi a first ladységet?
Az egy másik kérdés, hogy élvezi-e. Ebben én mindenkitől, aki egyébként a feleségemnek szerepet szán ebben a dologban, én megértést vagy türelmet kérek. Nagyon sok program van már, ahol jelezték, hogy számítanak rá, szeretnék, ha ő részt venne egy-egy rendezvényen. Mindenkinek azt mondom, hogy természetesen ilyen lesz, ilyen rendezvények egy részénél a felkérést el fogja fogadni, de nekünk van egy tízéves gyermekünk, és hogyha én, mint ahogy az elmúlt két hét mutatja, viszonylag keveset tartózkodom otthon, akkor bizony kell, hogy legyen a családban egy fix pont, ez pedig a feleségem, aki gondoskodik a gyerekről, tanul vele, és bizony, ha én nem vagyok otthon, akkor esti mesét is mond neki. Úgyhogy itt a first ladység, most idézőjelben teszem, én nem szívesen használom ezt a szót, az, azt gondolom, hogy csak bizonyos korlátok között érvényesülhet majd.
Hanganyag: Exterde Tibor
