– Önnek van egy nagy előnye elődeihez képest, amire utalt tévébeszédében is. Alkotmánymódosítás esetén Önnek már nem kell megfontolnia, véleményeznie a jogszabályt, csak egy dolga van az alkotmány szerint, aláírni.
– Ez nem teljesen így van. Az elmúlt 24 évben az Alkotmánybíróság hét alkalommal foglalkozott ezzel a kérdéssel. Akkor is, amikor Sólyom László volt az Alkotmánybíróság elnöke. Az AB minden egyes alkalommal megerősítette azt a jogelvet, hogy egy legitim módon elfogadott alkotmánymódosítás alkotmányosságának vizsgálata fogalmilag kizárt, így azt nemhogy a köztársasági elnök, hanem maga az Alkotmánybíróság sem vizsgálhatja. Abban viszont igaza van, hogy ez az alkotmánybírósági gyakorlat az új Alaptörvénybe is beépült. Az államfők az alkotmányra teszik le esküjüket, így ha úgy tetszik, nekem az Alaptörvény a munkaköri leírásom. Ez világosan rögzíti jogaimat és kötelezettségeimet. Márpedig az Alaptörvény „S.” cikkének 3. bekezdésében világos rendelkezés áll. Ha megengedi, szó szerint idézem Önnek: „A köztársasági elnök az Alaptörvényt vagy az Alaptörvény módosítását a kézhezvételétől számított öt napon belül aláírja, és elrendeli a hivatalos lapban való kihirdetését.” Világos tehát, hogy az elnöknek ebben az esetben semmilyen mérlegelési lehetősége nincs. Nem küldheti vissza az országgyűlésnek, nem fordulhat az Alkotmánybírósághoz. Ebben Alaptörvényünk olyan világosan fogalmaz, mint a nap. Mint ahogy a KRESZ-ben is vannak olyan szabályok, amelyek nem képezhetik egyéni mérlegelés tárgyát. Biztos vagyok abban, hogy Ön is úgy gondolja, ha piros lámpához érünk, meg kell állnunk, és semmilyen ideológiát nem gyárthatunk ahhoz, hogy miért lenne szabályos és helyes dolog áthajtanunk rajta.
– Azt végiggondolta, hogy mi lett volna, ha Sólyom Lászlóra hallgat és vétózik a 4. alkotmánykiegészítés ügyében?
– Megsértettem volna az Alaptörvényt. Bárki is biztassa erre, ilyesmit senki sem tehet meg egy jogállamban, különösen nem egy hivatalban lévő köztársasági elnök.
– Sólyom László és mások szerint viszont megvédte volna az alkotmányosságot.
– Sólyom elnök úr felvetése volt olyan fontos a számomra, hogy az ügyben számos tekintélyes, elfogulatlan, nemzetközi hírű volt alkotmánybíróval is konzultáljak. Kivétel nélkül mindannyian azt az álláspontot osztották, hogy az államfő kötelezettsége teljesen egyértelmű ebben a kérdésben. Sőt, többen azt az álláspontot is megfogalmazták közülük, hogy ha az Alaptörvény megsértése árán esetleg az Alkotmánybírósághoz fordulnék, akkor az Alkotmánybíróság be sem fogadhatná ezt az elnöki indítványt.
– Azt is mondta akkor, hogy a döntése független volt attól, hogy egyébként mit gondol az alkotmánymódosítás tartalmi kérdéseiről. Ha megengedi, most ezek közül kérdeznék rá néhányra. Az új alkotmány szerint a családi kapcsolat alapja a házasság, illetve a szülő-gyermek viszony. Ezt az értelmezést az Alkotmánybíróság korábban túl szűknek tekintette és megsemmisítette, most mégis bekerült szövegbe. Ön hogy látja?
– Az Alaptörvény családfogalma teljes egészében megfelel annak a világképnek és értékrendnek, amit bárki szívesen vallhat a magáénak. De félreértés volna a szöveg szűk értelmezése, mert az többféle családformát is magába foglal.
– Az Alkotmánybíróság tavaly novemberben Alaptörvény-ellenesnek nyilvánította a hajléktalanok közterületen élésének törvényi tiltását. Az Ön által aláírt alkotmánymódosítás ezt most újra lehetővé teszi. Miért fontos ez Ön szerint?
– Az Alaptörvény nem tiltja a közterületen életvitelszerű tartózkodást, hanem lehetőséget biztosít az önkormányzatoknak, hogy alkotmányos keretek között erre a problémára is szabályokat alkossanak. A hajléktalanság ugyanis sohasem elvont, általános problémaként jelentkezik, hanem minden esetben fájdalmasan konkrétan. Ezért alighanem helyes törekvés azokra bízni az ilyen helyzetek orvoslását, ahol ez a probléma a maga konkrétságában jelentkezik.
