Interjúk
2013. december 20.

Áder János köztársasági elnök interjúja a Kossuth Rádió 180 perc című műsorának

Van még néhány másodpercünk, és azért kíváncsi vagyok arra, hogy mi lesz az ön államfői következő évében a legfontosabb ügy? Vagy ha úgy tetszik, mi az az üzenet, amivel nekivág a következő esztendőnek?

Nem fejeztük be a munkát. Tehát amit mondtam önnek, hogy a teljesítmény tiszteletét, a teljesítmény megbecsülését, és a hétköznapi, kinek-kinek a saját mércéje szerint, saját lehetőségei szerinti teljesítményét meg kell becsüljük, ezt nem végeztük el. Én magam sem fejeztem be ezt a munkát, és úgy látom, hogy még azért itt van tennivaló – nemcsak a következő évre, hanem a ciklusom hátralévő idejére. Mert most nagyjából ugye az egyharmadánál vagyunk ennek az 5 éves köztársasági elnöki ciklusnak, kétharmada még hátra van, tehát itt van munka bőven. Tehát én úgy látom, hogy szerencsére hétről hétre, hónapról hónapra van mit megsüvegelni, van minek örülni. Van olyan teljesítmény, amire érdemes ráirányítani a figyelmet – legyen szó egy közösségről, legyen szó egyénekről. És én ezt szeretném mindenképpen folytatni. Szeretném, hogyha minél többen ebben szövetségeseim lennének. Minél többen elfogadnák azt, hogy „Igen, ez egy jó gondolat, érdemes ezt megtenni, helyi szinten is érdemes ezt megtennünk. Ne menjünk el szótlanul a dolog mellett!” Ne sajnálkozzunk, vagy ne negligáljuk, hanem vegyük észre, és örüljünk mások teljesítményének. És örüljünk mások sikerének is, mert az minket is gazdagabbá tesz. Nekünk is segít ahhoz, hogy esetleg ha nem találjuk még a saját kibontakozásunk útját, a saját cselekvésünknek a terét, akkor ez ötletet adhat, erőt meríthetünk belőle. Hát ez lesz, azt hiszem, a következő esztendőnek is az egyik legfontosabb feladata.

Áder János köztársasági elnököt hallották. Köszönöm szépen, hogy itt volt!

Én köszönöm a lehetőséget!

Hanganyag: Kocsis Éva