– Ilyen kártékony lenne a kárókatona?
– Egy madár napi 60-70 deka halat pusztít el – számoljuk ki, hogy ez csak egy húszezres populációnál mennyi naponta! Messze meghaladja a halászok, a horgászok és a rapsicok által kifogott halak mennyiségét. Nem őshonos madár, természetes ellensége nincs, semmi nem indokolja a védettségét, sőt kártékony, és ma már fennáll a veszélye, hogy nemcsak a kecsege tűnik el a vizeinkből, hanem az összes orsó alakú hal, a védett és csak Magyarországon megtalálható fajokat is ideértve. Ezt meg kell akadályozni, mert így előbb-utóbb a süllőre és a balinra is védettséget kell kérni.
– A horgászást sportként, illetve szabadidős tevékenységként említette, pedig a halak gasztronómiai jelentősége sem elhanyagolható. Miért félnek sokan a hal ízétől, szálkájától, miért kell a fiatalokat „harcsa gírosszal” rávenni a halevésre?
– Nekem sem volt könnyű elfogadtatnom a gyerekeimmel, hogy egy héten legalább egyszer hal kerül az asztalra. A halgazdaságokban dolgozó barátaim mesélik, hogy az általuk „megtermelt” hal felét a karácsony előtti héten adják el, a másik felét pedig az év többi részében.
– És miért eszünk távolból érkező, fagyasztott hekket, pangasiust, nílusi sügért az őshonos magyar fajok helyett?
– Egyrészt van igény a halfogyasztásra, hiszen ha nem szeretnénk, nem ennénk karácsonykor sem, másrészt valami miatt – ez lehet az ár, a gasztronómiai ismeretek hiánya vagy a kényelemszeretet – szívesebben esszük a könnyen elkészíthető, fagyasztott, filézett tengeri halakat. Újra divatba kell hozni a magyar hal fogyasztását, hogy érezzék meg az emberek: olyan földön élnek, amely vadban és halban gazdag. Nálam a jó minőségű szürke harcsa és a fogas messze veri a lazacot. A halfogyasztás is leegyszerűsödött: a legtöbben halászlevet és rántott halat főznek, sütnek. Pedig a legkülönbözőbb módon készíthetjük el a halat, és nem is kell hozzá nagy szakácstudomány. Aki nem szeret a szálkával piszmogni, darálja le a szálkás húst: kiváló halfasírt lehet belőle. A hal ráadásul élelmiszerbiztonsági szempontból is ideális, mert biztos, hogy nincs benne adalékanyag.
– Azt viszont, hogy nagyobb tételben kerüljön hal az asztalunkra, a horgászok nem tudják biztosítani, tavaly ősz óta pedig tilos a Balatonon halászni: hogy kínálnak így helyi halakat a balatoni vendéglőkben?
– A fogási naplók alapján a Balatonból tavaly három tonna süllő került a piacra – a Vidékfejlesztési Minisztérium becslése szerint viszont 60 tonna fogyott az éttermekben. Ne varrjuk a gombhoz a kabátot: a balatoni vendéglőkben elfogyasztott süllő-fogas nagy része eddig sem a tóból származott. Jó minőségű süllőt mesterséges körülmények között is lehet nevelni.
– De miért nem lehet halászni a Balatonban? Ott van például a busa, amit irtani kell, mert veszélyezteti az őshonos halakat.
– Most indul egy kutatás, hogy kiderüljön végre, mennyi busa van a tóban, megfogni pedig akkor érdemes őket, amikor az ívási időszakban „összebandáznak”. Másrészt a tó vízminősége egyre jobb, ez pedig korlátozza az őshonos halak szaporodását, mert kevesebb a természetes táplálék. Ha ezt a vizet halászom is és horgászom is, akkor megbomlik az ökológiai egyensúly. Az illetékesek úgy gondolták, hogy miután a Balatoni Halgazdálkodási Zrt. eddig is szinte minden évben veszteségesen halászott, ezt a tevékenységet megszüntetik, és a horgászturizmus legyen az elsődleges. A balatoni turisztikai idényt egyébként is szeretnénk kitolni: márciustól ősz végéig mehetünk horgászni, amíg be nem fagy a tó. Ha visszaállnak a kisszerszámos halászatra, annak nem lesz akadálya, de a nagyüzemi módszer nem volt tovább fenntartható. A Dunán és a Tiszán ugyanez a probléma, ezért tiltották be a modern halászeszközöket.
– A balatoni halászat betiltásakor az ellenzéki sajtóban is az ön lobbierejét ünnepelték: joggal?
– Mindig is azt mondtam, hogy a természetes vizekről ezeket a halászati módszereket el kell tüntetni, mert hihetetlen károkat okoznak, és az esetek jó részében nem tartották be az időbeli és a mennyiségi korlátozásokat sem. Ezer történetet tudok, és mindenkiből ömlik a panasz, hogy úgy gazdagodnak meg emberek, hogy közben a folyók és a folyók mellett élők szegényednek. Legutóbb 140 halászengedélyt adtak ki a korábbi 200-220 helyett. A lényeg azonban az, hogy a magyar piacra kerülő hal 90 százalékban akvakultúrából, illetve halgazdaságokból kerül ki. Így volt eddig is, és ezután is így lesz, mert ma már a természetes vizek nem adnak annyi halat, hogy a magyar piac igényeit ki tudják elégíteni – főleg karácsony előtt. Egyetértek tehát azzal, ami történt. A véleményemet elmondtam tavaly a horgászsport és a horgászturizmus fejlesztéséről és az új halgazdálkodási szabályozásról szóló nyílt napon is a Parlament felsőházi termében. Hogy ezt ki menynyire hasznosította, nem tudom. Értem, hogy érdekeket sért a döntés, de messze nem akkora a konfliktus, mint amekkorát egyesek láttatni akarnak.
