Ha Önt és saját családi környezetét nézi, akkor inkább a népies vagy a nyugatias áramlathoz tartozik Magyarországon?
Ezt a kérdést soha nem tettem fel magamnak, és ezt még tőlem sem kérdezték soha. Hogy pontosan tudjak válaszolni: hogy érti Ön ezeket a kategóriákat? A népies azt jelenti, hogy Magyarország áll a középpontban, a nyugatias pedig azt, hogy Magyarországot a szellemi Európa lényeges részeként értelmezzük. Az én felfogásom a két álláspont egyikét sem zárja ki. Meggyőződésem, hogy e tekintetben rossz alternatívát jelent a vagy-vagy. Magyarország történelme, jelene és politikai célkitűzései tekintetében nemcsak a nyugati kultúrkörhöz tartozik, hanem annak elválaszthatatlan része is. Nincsen Magyarország Európa nélkül, mint ahogy nincsen Európa sem Magyarország nélkül. Mi, magyarok kreatívak, és Európa egyik legszabadságszeretőbb népe vagyunk. A középkorban védőbástya voltunk Európa számára a török hódítás ellen, a 19. században nálunk jött létre a földrész egyik első olyan nemzetgyűlése, amely a népet képviselte, és a legutóbbi időben a szocialista keleti tömb felszámolása szintén szorosan összefonódott a szabadságért nyújtott teljesítménnyel, amiről 1956. évi forradalmunk vagy éppen a vasfüggöny lebontása tanúskodik. Ma már nem beszélünk róla olyan gyakran, de Németország újraegyesítése is a vasfüggöny magyarországi megnyitásával vette kezdetét. Ami tehát az Ön kérdését illeti: a magyar történelem fényes korszakai éppen azok voltak, amikor semmi és senki nem kérdőjelezte meg ezt a kötődést. Éppen ezért nem tudom Magyarországot és Európát sem egymástól elválasztva, sem egymással szemben állva értelmezni.
Létezik egy Magyarországon kedvelt kifogás: lehet, hogy ez vagy az Nyugat-Európában így vagy úgy működik, de nálunk minden másképp van.
Az államalapító István király óta mindig Európa nyugati feléhez tartoztunk. A magyar kultúra egyszerre befogadóképes és alkotó, ezért Európa erősen hatott ránk, mint ahogy – más nemzetekhez hasonlóan – mi is hatottunk Európa egészére. Ez érvényes alkotmányos rendünkre is. Alkotmánybíróságunk német mintájú, konstruktív bizalmatlansági indítványunk német és spanyol példát követ. Ombudsmanunk intézménye a skandináv példára, az állam pénzügyeinek ellenőrzése pedig megint csak német mintára nyúl vissza. Magyarország politikai és gazdasági rendszere egyaránt a kontinentális Európa hatását hordozza. Ha van deficitünk, akkor az az – és itt most egészen általánosan a többes szám első személyét kell használnom –, hogy e rendszeren belül a példaképek ésszerű követésén túl bátrabban kellene olyan megközelítéseket alkalmaznunk, amelyek alkotóbbak, és erőteljesebben saját hagyományainkon, erősségeinken és lehetőségeinken nyugszanak.
Németországban vagy másutt zavaróan hat, hogy a magyaroknak két különböző nemzetfogalma van: az ország határain belüli államnemzet és az államhatáron messze túlnyúló nyelvi és kulturális nemzet. Mennyire európai ez a kétféle nemzetfogalom, és különösen, hogyan illeszthető e fogalom jobban az európai politikába, hogy ne legyenek problémák olyan szomszédos országokkal, mint Szlovákia vagy Románia?
Nem tehetünk róla: ez a mi sajátságunk. A magyar nemzet kulturális értelemben sokkal tágabb fogalom, mintha a nemzetet politikai vagy államjogi közösségként értelmeznénk. Ezzel nem vagyunk egyedül a világon. Úgy vélem, hogy ez az egyre inkább egységesülő Európában inkább előny, semmint hátrány. A probléma abban gyökerezik, hogy ezek a kérdések 1990 előtt a vasfüggöny mögött élő magyarok számára mondhatni tabutémák voltak. Ez az elfojtás megsértette azt, amit az egész világon mindenütt természetes nemzeti öntudatnak neveznek. Ez fontos a helyzet megértéséhez. Meggyőződésem, hogy a politikai pártoknak erre vonatkozólag konszenzusra kellett volna jutniuk. Nem így történt azonban. Kinek-kinek saját megítélésére bízom, hogy ez hiba vagy bűn-e. Európai összefüggésben azonban talán az a legfontosabb, hogy Magyarország a rendszerváltás óta jószomszédi kapcsolatokat ápol a szomszédos államokkal. Ennek megfelelően egyetlenegy magyar párt – sem határainkon innen, sem azokon túl – nem lépett fel sohasem olyan követeléssel, amely túlment volna az etnikum jogainak garantálásán, a nyelv használatán vagy a kulturális autonómián. Ezek azonban legitim és az Európai Unióban általánosan elismert értékek.
