Ön jogász. Mikor fedezte fel a környezetvédelmet?
Jogot végeztem, és politikusként dolgozom. Szakterületemhez az alkotmányjogi témák tartoznak. Ami a jogászra érvényes, az érvényes a politikusra is: nyitottnak kell lennünk a problémákra, hogy megérthessük őket. Csak a megértésből következhetnek megoldások. Éppen ezért már sok évvel ezelőtt a parlagfű elleni küzdelemnek szenteltem magam, hiszen Magyarországon mintegy másfél millió ember szenved az általa okozott allergiában. Ezáltal ez a környezetvédelmi probléma egyidejűleg komoly egészségügyi és politikai probléma is. Noha nem tekintem magam zöld politikusnak, osztom Gábor Dénes magyar Nobel-díjas véleményét, aki azt mondta: „eddig az ember magával a természettel küzdött, mostantól saját természetével kell küzdenie”.
Már pártja, a Fidesz megalapításakor, a 80-as évek végén is foglalkozott környezetvédelemmel? Ez akkor egyike volt azon témáknak, amelyekkel ki lehetett fejezni a kommunista rezsimmel való egyet nem értést.
A múlt ködösítése lenne, ha most azt mondanám, hogy 1988/89-ben azért vállaltam politikai szerepet, hogy védjem a környezetet. Erről szó sincs. Akkoriban az alapvető kérdés az volt, hogy az ország visszanyerje szuverenitását, hogy az euroatlanti integráció jegyében visszatérjen az európai demokráciák családjába, és hogy nemzeti érdekeinek megfelelően csatlakozzon a NATO-hoz és az Európai Közösséghez. Mindehhez szabad választásokra, alkotmányos alapokra, és egy jól működő többpártrendszer létrehozására volt szükség. Létre kellett hozni a jogállam olyan intézményeit, mint az alkotmánybíróság, a számvevőszék vagy az ombudsman hivatala. És mindezek mellett még az is kérdés volt, hogy két évtized során a nyugat-európai átlaghoz tudjuk-e közelíteni a magyarok életszínvonalát. Nagyon sajnálom, hogy ezt a célt 20 év alatt nem sikerült elérni; e tekintetben valamennyien felelősek vagyunk.
Másfél évtizeddel ezelőtt Ön hozzájárult ahhoz, hogy a Fidesz csatlakozzon a kereszténydemokrata Európai Néppárthoz. Melyek voltak akkoriban az Ön indokai?
Ez hosszadalmas és természetes folyamat volt. A Fidesz fejlődése számára meghatározó volt az a sok magyar számára kijózanító élmény, hogy 4 évvel az első szabad választások után, az 1994. évi országgyűlési választásokon a szocialisták megszerezték a mandátumok abszolút többségét, noha kevesebb szavazatot kaptak, mint a széttöredezett jobboldali és polgári pártok együttesen. Ezt többek között annak a ténynek lehetett tulajdonítani, hogy a Szocialista Párt sikeresen kiszorította baloldali versenytársait. A Fidesz vezetősége ebből azt a tanulságot vonta le, hogy jövője szempontjából az lesz döntő, hogy a polgári erők is képesek lesznek-e egységesen fellépni. Több választási ciklus végül is oda vezetett, hogy ez a folyamat a választók akaratának megfelelően zajlott. Ezt a folyamatot igazolja többek között a Kereszténydemokrata Néppárt átalakulása, valamint az olyan pártok marginalizálódása illetve parlamentből való eltűnése, amelyek nem ismerték fel vagy tagadták a polgári pártok stratégiai szövetségének szükségességét. Alighanem jobb azonban e folyamat társadalompolitikai és társadalompszichológiai szempontjainak kutatását politológusokra és történészekre bízni.
