– Vagyis?
– Van két alapítvány, amelynek alapítója vagyok. Az egyik a Regőczi István, a másik a Kék Bolygó Alapítvány. Előbbi tevékenysége talán jobban ismert az újságolvasók előtt. Nem egyszerűen segítséget nyújtunk a koronavírus-járvány következtében árván maradt gyerekeknek, fiataloknak, hanem megpróbáljuk őket egészen a diploma, illetve a szakma megszerzéséig támogatni. Vannak olyan csecsemők, akik sajnos csupán fényképen láthatják majd az édesanyjukat, esetükben még legalább tizennyolc évig támogatást kapnak a mi szándékunk szerint az alapítványtól. Látható, hogy van előttünk két évtized, amikor a célokhoz szükséges forrásokat biztosítani kell. Az első esztendőben ez viszonylag könnyű volt, hiszen a járvány okozta letaglózó hírek, képsorok szinte mindenkihez eljutottak. De majd ahogy múlnak az évek, jönnek új tragédiák, és könnyen feledésbe merülhet a Covid okozta csapás. Az lesz a mi feladatunk, hogy ez ne következzen be, ezen kell dolgoznunk.
– Hány árván maradt gyermekkel vannak kapcsolatban?
– Ezerötszáz árván maradt gyermekről tudunk, a többségük már kapott tőlünk anyagi támogatást. A szülői szeretetet nyilván nem tudjuk pótolni, de szeretnénk, hogy ezek a gyermekek ne veszítsék el az álmaikat, és a bennük szunnyadó tehetséget ki tudják bontakoztatni.
– Ejtsünk néhány szót a másik alapítványról is!
– A társadalom számára kevésbé ismert Kék Bolygó Alapítvány az elmúlt három évben komoly fejlődést ért el. Támogatójává vált a gödöllői természetfilm-fesztiválnak, és ma már teljes egészében mi szervezzük és finanszírozzuk a rendezvényt. Ugyancsak forrást biztosítunk a Matolcsy Miklós által szervezett fenntarthatósági témahétnek. Két tankönyvet is elkészítettünk, amelyek könnyebben tárgyalhatóvá teszik az iskolákban a fenntarthatóság kérdését. Megállapodtunk a minisztériummal arról, hogy jövőre választható érettségi tantárggyá válik a fenntarthatóság. Létrehoztunk továbbá egy kockázati tőkealapot, amelynek a lényege, hogy különböző innovációkat karoljon fel. Ezek között vannak startupok és olyan vállalkozások, amelyek az indulás fázisánál már sokkal előrébb járnak, de nincs tőkéjük ahhoz, hogy kilépjenek a piacra. Az innovációk között szerepel például a műanyaghulladékok feldolgozása, a gumi újrahasznosítása, az öntözési technológiák fejlesztése, a föld termőképességének megóvása, energiatárolás és még sorolhatnám. Sok olyan magyar ötlet van, aminek a támogatása jelentős feladatokat ad majd az alapítvány munkatársainak, és persze nekem is.
– Ez éppen elég teendőnek tűnik.
– Van még egy tervem, de erre még rá kell bólintania a kormánynak. Három sikeres budapesti vízvilágtalálkozó után ugyanis tavaly szerveztünk egy fenntarthatósági expót, és szeretnénk, ha 2023-ban megrendezhetnénk a másodikat is. A látogatók, az érdeklődők száma és az üzletkötések mennyisége is önmagáért beszél, tehát nagyon remélem, hogy lesz folytatás. Látok abban fantáziát, hogy Magyarországot ennek a gondolatnak a központjává tegyük.
– Folytatja a podcasteket is?
– Nincs okom abbahagyni, hiszen ez a műfaj lehetőséget ad egy-egy nagyobb téma alapos körbejárására. Szerintem a hallgatók egy része igenis igényli, hogy bizonyos összefüggéseket megismerhessen, és kapjon olyan új információkat, amelyeket az elbulvárosodott médiából nem szerezhet meg.
– Nem fájlalja, hogy a környezetvédelmi, fenntarthatósági terület nem tartozik önálló minisztériumhoz?
– Ha a miniszterelnök megkérdez, akkor szívesen megosztom vele a véleményem. Az elmúlt két évben, még a mostani kormányzati szerkezetben is, nagyobb szerepet kapott ez a gondolat, vagyis a klímavédelem, a vízválság elkerülése, a fenntarthatóság, mint a megelőző esztendőkben. Az én várakozásom éppen ezért az, hogy az új struktúrában ez a terület még jelentősebb figyelemre tarthat majd számot.
– Nem gondolja, hogy amikor a víz- és a klímavédelmet, vagyis a fenntarthatóságot államfőként felkarolta, akkor egy olyan területre tévedt, ahol sok szó, rengeteg ígéret, számos „ezt kellene tenni” kezdetű mondat hangzik el, de az eredmény meglehetősen kevés?
– Egyetértek, nagyon sok felszólalásomban hangot is adtam ennek. Számos nemzetközi fórumon elmondtam, hogy végre cselekedni kell. Az előrejelzések, az elemzések sokkolóak. Politikai akarat és pénz kell ahhoz, hogy a rendelkezésre álló technológiák felhasználásával kezdjünk valamit, például azzal, hogy a szennyvizek nagy része a fejlődő országokban ne kerüljön tisztítatlanul a folyókba és a tavakba. De mondok egy másik példát. Menjünk vissza a klímához. Azt mondjuk, hogy csökkenteni kell a légkör szén-dioxid-koncentrációját. Helyes állítás? Igen. Zárjuk be a szénerőműveket! Bezárjuk. Szabaduljunk meg a fosszilis energiától, az olajtól, a gáztól! Hosszú távon ez is megoldható. Ugyanakkor nem akarunk lemondani az energiáról és a megszokott életformánkról. Mit kell akkor csinálni? Honnan lesz energia? Nap és szél. No de ma még nem tudjuk megoldani az energiatárolás problémáját. A nyári napenergiát nem tudjuk télre elraktározni. Aki á-t mond, mondjon b-t is, vagyis, ha lemondunk a fosszilis energiáról, akkor szükség lesz az atomenergiára. Mindenre nemet mondani felelőtlenség és értelmetlen.
Villányi Károly, Csermely Péter
