– Az akkori parlamenti beszédében úgy fogalmazott: „Ha száz kifogástalan törvényt kapok az Országgyűléstől, mind a százat alá fogom írni. Ha pedig száz rosszat, hibásat, mind a százat vissza fogom küldeni.” Miként alakult a mérleg?
– A számok ugyan beszédesek, de nyilván nem lehet kizárólag ezek alapján értékelni az államfői tevékenységet. Az Országgyűlés által elfogadott törvények kapcsán harminchét alkalommal emeltem politikai vétót, huszonnyolcszor az első, kilencszer a második ciklusomban. Emellett nyolc alkalommal fordultam az Alkotmánybírósághoz, ötször 2012 és 2017 között, háromszor pedig 2017 után. Talán nem elhanyagolható körülmény, hogy mindezt az engem jelölő pártszövetség alkotta kormányok idején tettem.
– Főként, ha például azt nézzük, hogy Göncz Árpád csak az MDF-kormány és az első Orbán-kormány idején fordult az Alkotmánybírósághoz hét, illetve egy alkalommal. A Horn-kormány alatt viszont egyszer sem kért normakontrollt az AB-tól, és politikai vétóval is mindössze két alkalommal élt.
– Ebből mindenki levonhatja a saját következtetéseit. Számomra azonban inkább az a fontos, hogy az Alkotmánybíróság mindig megalapozottnak találta az észrevételeimet. De ha már itt tartunk, tíz év alatt volt alkotmánymódosítás, nem is egy. Az ellenzéki oldalról minden alkalommal felszólítottak, hogy az alkotmánymódosítást ne írjam alá, küldjem el az Alkotmánybírósághoz. Ha azonban valaki elolvassa az alaptörvényt, akkor egyértelműen kiderül, hogy ilyen esetekben a köztársasági elnöknek nincs mérlegelési joga, vagyis alá kell írnia, ellenkező esetben alkotmánysértést követ el.
– Baloldali, neves jogtudósok már jó ideje beszéltek, mi több, tanulmányokat írtak arról, hogy kormányváltás esetén feles többséggel alkotmányoznak majd. Nem gondolta, hogy meg kellene szólalnia az ügyben? Hiszen a szóban forgó szakemberek, összefogva az ellenzéki politikusokkal, példa nélküli törvénysértésre készültek.
– Ezek az alkotmánysértő és politikai értelemben is veszélyes törekvések teljes egészében elfogadhatatlanok. Gondolkodtam azon, hogy megszólalok, de szerencsére megtették helyettem mások. Megtette ezt az Alkotmánybíróság elnöke, aki egy nyílt levélben pontosan és világosan, érvekkel alátámasztva vezette le, hogy miért is elfogadhatatlanok ezek az elképzelések. De megtették a tudomány olyan képviselői is, köztük volt politikusok, akik nem a kormányoldalhoz tartoznak. Például Hack Péter volt SZDSZ-es honatya, az alkotmányügyi bizottság egykori tagja is elítélte ezeket a törekvéseket, hozzátéve, hogy amennyiben az ellenzék kormányra kerülve ezt végrehajtaná, akkor polgárháborús helyzetet idézne elő. Úgy láttam, hogy a jogásztársadalom nagy része elítélte ezeket a szándékokat, így nem kellett államfőként vitába szállnom néhány magáról és a szakma alapkérdéseiről megfeledkező jogásszal. Ha az ellenzék nyer, és ezek az elképzelések komolyabb formában is testet öltenek, akkor lett volna tennivalóm.
– Mostanság aktuális kérdés, tervez-e kegyelmet adni Budaházy Györgynek, akit nemrég 17 év fegyházbüntetésre ítélt a Fővárosi Törvényszék.
– Nincs ilyen kezdeményezés előttem, és már nem is lesz. Ennek a területnek a szabályozása világos és egyértelmű. Kétféle kegyelem létezik, az egyik az eljárási, a másik a végrehajtási. Mindegyik esetben az igazságügyi miniszter előterjesztésére van szükség, ami viszont hozzám nem érkezett. Ha lesz ilyen, akkor ebben az ügyben már az utódom dönt.
– Tíz év alatt egyébként összesen hány személyt részesített kegyelemben?
– Százhúsz főnek adtam kegyelmet.
– Mindig nagy hangsúlyt helyezett a lelki kiegyezésre, rendszeresen megemlékezett a kommunizmus és a holokauszt áldozatairól, hivatalba lépését követően az első vendége a Sándor-palotában a szerb államfő volt. Miért tartotta fontosnak a gesztusértékű lépést?
– Az első külföldi vendégem a Szerb Köztársaság akkori elnöke, Tomiszlav Nikolics volt. Felvetettem neki, van egy régi adósságunk, mégpedig az, hogy lezárjuk a háborút követő időszak fájdalmas fejezetét. A találkozó eredményeként, hosszas előkészítés után 2013-ban a szerb–magyar megbékélés jegyében a II. világháborúban kivégzett ártatlan magyar és szerb áldozatok vesztőhelyén, Csúrogon Nikolics elnök úrral közösen róttuk le kegyeletünket.
A történelmi főhajtással végre pont kerülhetett ennek a fájdalmasan hosszú ideig tartó történetnek a végére.
– Ön meglátogatta a határon túl élő magyarságot, illetve az óhazától távol élő diaszpórát az USA-tól Új-Zélandig. Melyik volt a legemlékezetesebb találkozás?
– Soha előttem még hivatalban lévő elnök nem látogatta meg a moldvai csángókat. Nagyon kedélyes történet, amit talán már egyszer elmondtam, de azért hadd idézzem fel ismét! Amikor megérkeztünk, a moldvai csángó magyarok vezetője a következő szavakkal fogadott: négyszáz éve várjuk, hogy a magyar király vagy a köztársasági elnök meglátogasson bennünket, és hála Istennek, ez ma megtörtént. Kollégáimmal együtt emlékezetes pillanatként éltük ezt meg.
