Márai Sándor naplójában leírja: milyen különös élmény volt számára Budapest ostroma idején lapozgatni egy 1945-ös naptárt. Már jócskán benne jártak az esztendőben, amikor a kezébe került.
A második világháború legsúlyosabb hónapjaiban mindenki elszokott attól, hogy terveket szövögessen és azokhoz időpontokat rögzítsen. Hogy hónapokban, távlatokban gondolkodjon. Abban a romos, bizonytalan világban a túlélés volt az egyetlen valamirevaló terv.
Márai következtetése: „sokkal kevesebb kellék kell az élethez.”
Tisztelt Honfitársaim!
Az esztendő kezdetéhez sokaknak hozzátartozik az új évvel induló tiszta lap, a kalendárium, amelyben sorjáznak az új esztendő hetei, hónapjai. Keressük az ünnepnapokat, rögzítjük a családi eseményeket, a fontos határidőket.
Tervezzük a munkát, a lakásfelújítást, a születésnapot, az utazást, a baráti összejövetelt, a húsvéti vagy karácsonyi együttlétet. A valóság azonban olykor átírja terveinket. Életünk fájdalmas fordulatokat is vehet.
Az előttünk járó nemzedékek többször is átéltek háborús időszakokat, amikor életük nem a maga természetes rendje szerint alakult. Amikor olyan kényszerítő erő hatott az emberekre, ami kivétel nélkül mindenki sorsát befolyásolta.
Ma valahogy így vagyunk a világjárvánnyal. Annak is immáron a második esztendejével.
2021 sok mindenben hasonlított az eggyel korábbi évhez.
A járvány hullámainak megfelelően jobb és rosszabb időszakok váltották egymást. És minden tervünk, célunk előtt ott sorjáztak a kérdések:
Van-e értelme előre tervezni?
Lehet-e ünnepelni, elutazni, táborozni?
Mehetünk-e szalagavatóra, színházba, fesztiválra, rokont látogatni?
Lesz-e munkánk?
Egészségesek maradunk-e?
Kell-e ismét aggódnunk szeretteinkért?
Lesznek-e veszteségeink?
A járvány két esztendeje között az volt az óriási különbség, hogy 2021-ben már rendelkezésre álltak a védekezéshez szükséges eszközök. Az oltások lehetővé tették, hogy életeket mentsünk. Hogy kevesebb korlátozással tudjuk átvészelni a járványt. Hogy kevesebb legyen az áldozat.
Tisztelt Honfitársaim!
A világhírű magyar tudós, Csíkszentmihályi Mihály írta: „Az életünket élhetjük sakkbábuként, külső erők által irányítva, vagy kezünkbe is vehetjük a gyeplőt. (…) Láthatjuk magunkat folyton áldozatként, de mennyivel más megelégedéssel elmerülni a munkában.”
Tavaly is sokan voltak, akik nem hagyták magukat. Akik győzni tudtak a tehetetlenség, a csüggedés felett. Akik hálára, büszkeségre adtak okot, nekünk magyaroknak.
Ma a világ leginkább ünnepelt tudósa egy magyar kutató, Karikó Katalin, az új generációs koronavírus-vakcinához szükséges technológia kidolgozója.
És ne feledjük a tokiói olimpia magyar bajnokait! Gondoljunk Szilágyi Áronra, aki a világon elsőként szerzett férfi kardvívásban három egymást követő olimpián egyéni aranyérmet.
Idézzük fel az Eucharisztikus Kongresszus lélekemelő pillanatait, a Ferenc pápát köszöntő hatalmas tömeget, a színvonalas programokat.
És gondoljunk mindazokra is, akiknek nevét sem tudjuk, pedig naponta ezerszám adták be az oltásokat. Fogták a haldoklók kezét. Működtették a szociális intézményeket. Óvták a biztonságunkat, védték határainkat, földet műveltek, szolgáltatást nyújtottak.
Az új esztendőben is csak rajtunk múlik, hogy segítünk-e másokon.
Elég, ha türelmesek vagyunk az emberfeletti teljesítményt nyújtó egészségügyi dolgozókkal. Ha észrevesszük azokat, akik a járvány nehézségeiben megfáradva segítségre szorulnak, ha támogatjuk a koronavírus árváit, ha maszkot hordunk, és ha beoltatjuk magunkat, hogy megvédjük szeretteinket is.
Újévi naptárunkban még nem láthatjuk, hogy melyik az a hónap, az a hét, az a nap, amikor végre felszabadulunk a járvány nyomasztó, fenyegető terhe alól. Mindannyiunk türelme, figyelme, kitartása kell ahhoz, hogy ez mielőbb megvalósuljon.
Kívánom, hogy az új esztendőre ne csak megmaradjon, de meg is erősödjön bennünk a tenni akarás. Hogy ne győzzön le minket a fásultság, a beletörődés.
Ahogy Márai Sándor írta: „Az emberrel nemcsak történnek a dolgok. Az ember csinálja is azt, ami történik vele.”
Tisztelt Honfitársaim!
Nyugalmat, egészséget hozó, békés új évet kívánok minden magyarnak.