Áder János köztársasági elnök beszéde a lengyel–magyar barátság napján Katowicében rendezett ünnepségen
Tisztelt Elnök Úr!
Komorowska Asszony!
Tisztelt Vendégek!
Volt egyszer egy lengyel kisfiú, aki elolvasta az egyik leghíresebb magyar regényt, A Pál utcai fiúkat. Ő nem tudhatta, hogy a lengyel szöveg még nagyon régen, német fordításból készült. De annyira megtetszett neki, hogy elhatározta: mindenképp megtanul magyarul.
Tervét megvalósította. Mi több, maga is író és tanárember lett. A nyolcvanas évek derekán Magyarországon járt. Megkérdezte magyar barátaitól, mit javasolnak, kinek a műveit kellene elolvasnia. Művelt barátaitól azt a választ kapta, hogy Márai Sándor könyveit.
Akkoriban még nem volt egyszerű dolog beszerezni egy-egy háború előtt kiadott vagy éppen az emigrációban megjelent Márai-kötetet. Némi nehézség árán azért hozzájutott egy antikvár példányhoz. Felütötte, és az első oldalon ez állt: „Európában születtem, tehát hős vagyok.”
Számára ez a mondat a lelki rokonság kristálytiszta bizonyítéka volt. Régóta tudta, hogy lengyelek és magyarok jól megértik egymást. És azt is, hogy számára ez a megértés már sokszor adott ihletet.
Elolvasta Márai regényeit, naplóit. Ahogy átszűrte magán a szavakat, mondatokat, pontosan tudta, hogy ugyanezt az érzést meg akarja szólaltatni lengyelül is.
Feliks Netz, a katowicei lengyel író attól fogva Márai Sándor fordítója lett.
Hosszú évekkel később azt kérték tőle, magyarázza meg, honnan ez az erős kötődés. Csak ennyit mondott: „Az elmúlt huszonöt évben az összes művét elolvastam: minden reggel Máraival kezdem a napot. A feleségem szerint ennek köszönhetően jobb ember lettem.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Valahol itt van a titok nyitja. Mi, lengyelek és magyarok jobbá tudjuk tenni egymást.
Jobbá tesz minket a két nemzet barátsága, egymás iránti mély rokonszenve. Mindaz, ami közöttünk évszázadok óta erős köteléket jelent.
Nekünk, magyaroknak ezért volt természetes, hogy szeretettel és együttérzéssel forduljunk az 1939-től hozzánk menekülő lengyelekhez. Családokhoz, idősekhez, gyermekekhez. Mindenkihez, aki a szovjet és a náci megszállás elől hozzánk fordult menedékért. A mentést szervező id. Antall József szerint mindaz, ami azokban az években történt, „…a felebaráti szeretet magaslatait mutatta be az elvadultság mélységeivel szemben. A megbékélést hirdette a gyűlölettel szemben.”
Csak mi tudjuk így megélni a közös szabadságvágyból fakadó testvéri szeretetet.
És erre hadd mondjak még néhány további példát. Egy lengyel diák 1956 októberében azért fakadt könnyekre elkeseredésében, mert nem lévén még 18 éves, nem csatlakozhatott azokhoz, akik vért adtak a magyar forradalmároknak.
Chorzów polgárai 1958 júniusában, egy lengyel–magyar focimeccs elején kikövetelték, hogy a meccs előtt néma főhajtással emlékezzenek Nagy Imrére, a magyar forradalom miniszterelnökére, akit mindössze két nappal azelőtt végeztek ki a kommunista diktatúra börtönében.
Végül egy személyes példa: 1981 decemberében kollégiumi szobánkban összegyűlve aggodalommal vegyes reménnyel figyeltük a Szabad Európa Rádió lengyelországi híradásait. Tudtuk, hogy ismét egymás szabadságvágyából kell erőt merítenünk.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Csak egymást tisztelő nemzetek és egymás iránt barátságot érző emberek tudnak így figyelni egymásra. Gondolataink kiegészítik egymást, érzéseink rímelnek egymásra. Nemcsak az irodalom szépen formált szavaiban, hanem a hétköznapokban is.
