2018-ban, amikor az ENSZ főtitkárának és a Világbank elnökének kezdeményezésére létrejött Vízügyi Elnöki Testület (High Level Panel on Water) – amelynek magam is tagja voltam – elkészítette jelentését, a víz három drámájáról beszéltünk. A sok víz, a kevés víz és a szennyezett víz drámájáról. A pandémia miatt az elmúlt másfél évben ugyan ezek a kérdések a közbeszédben háttérbe szorultak, de ez idő alatt a klímaváltozással és a vízválsággal összefüggő, biztonságunkat fenyegető tényezők inkább erősödtek.
Ha a technika lehetővé tenné, most képeket, videofelvételeket mutatnék Önöknek a 2020-ban pusztító, minden korábbit meghaladó mértékű ausztrál erdőtüzekről. A 2020 első felében Szibériában rekordot döntött hőségről. Az olvadó permafrosztról, a Kaliforniában pusztító erdőtüzekről, amik most okozták a legnagyobb károkat a mérések kezdete óta.
A világ más tájairól – épp ellenkezőleg – rekordot döntő árvizekről láthatnánk képeket. Indonéziából, Afganisztánból vagy Kínából, ahol 97 folyón is árvízi rekordot mértek. És sajnos sok felvételt mutathatnánk arról is, hogy a fejlődő világ országaiban a szennyvíz 80 százaléka még mindig tisztítatlanul ömlik a tavakba, folyókba.
A természeti katasztrófák okozta károk tavaly tovább növekedtek, és meghaladták a 300 milliárd dollárt. Ez Magyarország GDP-jének közel kétszerese. És a közvetett, társadalmi károkról még nem is beszéltünk.
Riasztó és elgondolkodtató tény, hogy az elmúlt évben 40 százalékkal nőtt az alapélelmiszerek ára a világon, a kukoricáé pedig 90 százalékkal. Emlékeztetném önöket arra, hogy búza árának ennél kisebb mértékű emelkedése okozott társadalmi robbanást 10 éve jó néhány arab országban. A fenti példák is jól mutatják, hogy mai konferenciánk témája – egy alkalmazkodó-képesebb, fenntarthatóbb világ megvalósítása a pandémia után – mindennél fontosabb. Hiszen nem kevesebbről van szó, mint saját életünkről, saját jövőnkről.
Milyen következtetéseket vonhatunk le a járvány és a természeti katasztrófák tapasztalataiból? Dominóhatás, megelőzés, alkalmazkodás, tudomány, minőségi adatok.
Dominóhatás. Egyre inkább azt tapasztaljuk, hogy a vízzel, klímával és a közegészséggel összefüggő válságok dominószerűen követik egymást. A pandémiából kinőtt válságban a biztonságunkat fenyegető kockázatok nem egyszerűen összeadódnak, hanem erősítik egymást.
Megelőzés. A vízügyi és klímakatasztrófák kapcsán sokszor elmondtuk-elmondjuk, hogy a megelőzés jóval hatékonyabb, mint a következmények kezelése, mégis ritkán cselekszünk ennek szellemében. Ideje ezen változtatnunk.
Alkalmazkodás. Az elmúlt évek, évtizedek hibás, rossz döntéseit, a káros folyamatok következményeit nem tudjuk egyik pillanatról a másikra eltüntetni. Alkalmazkodnunk kell az általunk előidézett helyzethez. Mindez sokba kerül. De gondoljunk csak arra, hogy még ma is világszerte évente legalább 300 milliárd dollárral támogatjuk a fosszilis energiahordozók használatát! Amivel ráadásul magunknak okozunk károkat. Ha csak ezt az összeget a vizes infrastruktúra kiépítésére, fejlesztésére, bővítésére fordítanánk, jóval közelebb kerülnénk közös célunkhoz, a vízválság megelőzéséhez. Mivel a klímahatások 80%-át a vízen keresztül érzékeljük, az alkalmazkodás jelentős része is a vízgazdálkodással van összefüggésben. Ugyanakkor a klímafinanszírozáson belül a vízügyi célú befektetéseink még mindig 7% alatt vannak.
Tudomány. A covid-járvány egyik fontos tanulsága, hogy a tudomány képes volt rekordidő alatt több, köztük technológiai áttörést is hozó oltóanyagot kifejleszteni, és ezzel a járvány harmadik hullámát megtörni. A vízválság megelőzéséhez szükségünk van hasonlóan sikeres tudományos munkákra és technológiai fejlesztésekre. A forradalmian új vakcinákhoz hasonlóan a vízgazdálkodási technológiák fejlesztésében is ott várható a legkomolyabb eredmény, ahol az adatfeldolgozással, a mesterséges intelligenciával felvértezve, több tudományterület eredményeit összekapcsolva tudunk megoldásokat kidolgozni. Ennek ösztönzése, támogatása mindannyiunk felelőssége.
