Hölgyeim és Uraim!
Az előbb említettem, hogy komoly tanulságai vannak a cianidos katasztrófának, s ezek közül a legközvetlenebb, hogy Európa nem engedheti meg egy ilyen veszély fennmaradását vagy ismétlődését.
Másik tanulság, hogy a fejlesztések során a társadalmaink, a természeti környezetünk és a gazdaságunk szempontjait egyszerre kell figyelembe vennünk. Ha bármelyiket szem elől tévesztjük, súlyos árat kell fizetnünk, amely magát a fejlődést fogja megkérdőjelezni.
További tanulság, hogy a fejlődésünk nem járhat időzített bombák hátrahagyásával. Azok előbb-utóbb felrobbannak, vagy hatástalanításukat valakiknek – pl. a gyermekeinknek – kell megfizetni.
De a tiszai cianidszennyezés azt is mutatja, hogy merre van a megoldás: ha mi, emberek egymással együttműködünk, egymásra figyelünk, s nem a természettel szemben megyünk, akkor a természet segít. A Tisza ma újra él. Akkor, 2000-ben mi, emberek segítettünk – összefogással. Mert a Tisza és mi összetartozunk.
Végül, de nem utolsó sorban a katasztrófa azt üzeni a 15 év után emlékezőknek, hogy minden folyó esetében szükség van egy teljes vízgyűjtő területre kiterjedő, s ha kell, határokon átnyúló együttműködési rendszerre.
Mert alighanem nekünk, ma élőknek, fiataloknak és időseknek, minden közös jövőnkért felelősséget érző polgárnak, döntéshozónak és politikusnak, azaz mindannyiunknak ideje belátnunk, hogy a környezeti fenntarthatóság érdekében csakugyan olyanná kell formálnunk 21. századi világunkat, amelyben úgy élünk és olyan technológiákat alkalmazunk, hogy tökéletesen tisztában vagyunk azzal az egyszerű, de mindinkább életbe vágó ténnyel, amelyet sokáig figyelmen kívül hagytunk.
Azzal, hogy valójában nem a természetnek van szüksége ránk, emberekre, hanem nekünk, embereknek van szükségünk a természetre.
Az üzenetet Kőrösi Csaba, a KEH Környezeti Fenntarthatóság Igazgatósága igazgatója olvasta fel az ünnepségen.
