Kedves német Barátaink!
Mi, magyarok sohasem feledjük el, hogy amikor a pártállam terrorgépezete elől százezrek kényszerültek emigrációba 1956-ban, a kettészakított Németország nyugati fele menekülő honfitársaink mellé állt. A szocializmus évtizedeiben a Német Szövetségi Köztársaság nem egyszerűen csak segítő kezet nyújtott a magyar menekülteknek. Sokan voltak, akik a szabadság menedékén túl új otthonra, befogadó, támogató közösségre is itt találtak. Sokan vannak honfitársaim közül, akik itt kezdtek új életet, itt alapítottak családot. Itt találták meg a boldogulás lehetőségét, vagy itt hoztak létre széles körben megbecsült, Németországot is gyarapító teljesítményt.
Európa kettészakítottságának évtizedeiben pedig Magyarország volt az a hely, ahol a német családok, az egymástól elszakított rokonok, barátok, ismerősök találkozni tudtak. Mi voltunk az az ország, amely évtizedeken át kulcsszerepet játszott a német polgárok kapcsolattartásában, később pedig a német újraegyesítés útjában álló torlaszok lebontásában is.
Talán Önök közül is sokan emlékeznek arra, hogy Magyarországon 1989. június 16-án, Nagy Imre néhai miniszterelnök újratemetésekor a magyarok egy jelképes koporsót is sírba tettek. Mi, magyarok akkor a szocialista rendszernek is búcsút mondtunk.
Ettől a naptól már mindenki számára világos volt, hogy a szocialista rezsim és az Európát kettéosztó vasfüggöny napjai meg vannak számlálva.
Az 1989. augusztus 19-én, a magyar-osztrák határon tartott páneurópai piknik újabb fordulópontot jelentett ebben a folyamatban.
A berlini fal ledöntése és Németország újraegyesítése pedig szimbolikus erővel jelenítette meg azt a korszakhatárt, ami Kelet-Európa felszabadulását követően Európa újraegyesítéséhez is elvezetett.
A mai napon azonban azt is fontos kimondanunk, hogy ma is dolgunk van ezzel a történettel. Dolgunk van, mert bár még negyedszázada sincs ennek, az azóta felnőtt nemzedékek vajmi keveset tudnak az akkori időkről.
Pedig Európa újraegyesítése a jövő nemzedékekért történt. Nemcsak a volt szovjet blokkban élőkért, hanem mindannyiunkért. A ma élőkért és a jövőben születendőkért, mindazokért, akiknek Európa jelenti az otthont.
Ezért most az a feladatunk, hogy számukra is átadjuk mindazt, amit tudunk, és mindazt, amit személyesen is átéltünk abból az időszakból, amely új fényt, új távlatokat hozott Európa életébe.
