Beszédek
2012. augusztus 20.

Áder János köztársasági elnök ünnepi beszéde a tisztavatáson

Tisztelt Honvédek, ifjú Honvédtisztek!

Megtiszteltetés számomra, hogy esküjüknek tanúja lehettem.

Magyarország büszke Önökre, és azt várja, hogy magyar katonához híven lássák el feladataikat mind hazánk biztonságának védelme, mind pedig szövetségi kötelezettségeink teljesítése során. Kívánom, hogy esküjükhöz híven szolgálják hazánkat, és védjék alkotmányos értékeinket. Eddigi helytállásukhoz, amely lehetővé tette, hogy hazánk színe előtt tegyenek esküt, őszinte szívvel gratulálok!

Tisztelt Honfitársaim, ünneplő Magyarok!

Az ünnep sohasem a szónoklatokról, és nem is a szónokokról szól. Az ünnep az ünnepeltről és az ünneplőkről szól. Augusztus 20-a államalapítónkról és rólunk, magyarokról. Politikai nemzetünkről, mindarról, ami összeköt minket, s mindarról, amit egymással időről időre érdemes megbeszélnünk.

A magyar történelemnek sokféle olvasata van. Számomra mindenekelőtt azt példázza, hogy mindig csak akkor sikerült felemelnünk országunkat, ha a lelkünket is sikerült felemelnünk. Ha élni tudtunk lehetőségeinkkel, belátva, hogy a lehetőségek kapuja csak azok előtt nyílik meg, akik előrelátó tervekkel, bátor és okos tettekkel maguk látnak hozzá álmaik valóra váltásához.

Szent Istvánt és az akkor élt magyarokat is az tette naggyá, hogy élni tudtak a lehetőséggel! A lehetőség, az államalapítás lehetősége más népek számára is adott volt. S akik nem éltek vele, azokat jórészt szétmorzsolta a történelem. Nem kis büszkeség, hogy mi, magyarok a megmaradó, az államalkotó nemzetek közé tartozunk.

Az államalapítás azonban Szent István tettével nem ért véget. Ellenkezőleg. A Szent István-i állammal új korszak kezdődött.

A magunk mögött hagyott több mint ezer esztendő is azt példázza, hogy mi, magyarok „annyi balszerencse közt, oly sok viszály után” is mindig képesek voltunk megőrizni jövőbe vetett hitünket, alkotókedvünket és életszeretetünket. És ami ennél is fontosabb, nemzedékről nemzedékre megőriztük képességünket, hogy lelkünket felemelve akár a semmiből is újraalapítsuk államunkat.

Amikor tehát első királyunk műve előtt fejet hajtunk, nem csupán Szent István történelmi tettére emlékezünk, hanem mindazokra is, akik az elmúlt ezer esztendőben – dacolva a túlerővel, az elődök dicső példáiból erőt merítve, a fájdalmas veszteségek ellenére – reménytelennek tűnő helyzetekben is újraalapították a magyar államot.