Tisztelt Ünneplő Közösség!
Ez a Magyarország minden megpróbáltatás után újra és újra igent mondott a félelem nélküli életre, az emberi méltóságra, a szabad vallásgyakorlásra, a munkához való jogra, az igazságosságra.
Ez a Magyarország a 20. század végén ismét igent mondott egykori önmagára. Igent a Szent István-i hazára. Igent Európára.
„Magyarország (…) csak a minőség igényével élhet és maradhat fenn az új Európában; nincs módunk középszerűnek lenni” – figyelmeztet bennünket jó néhány esztendő távlatából Márai Sándor. Nekünk ragaszkodnunk kell ahhoz a nyugati kultúrához, amelyhez első királyunk a sorsunkat kötötte.
Légy erős! – adta örökül fiának Szent István. „…légy erős, nehogy a szerencse túlságosan felvessen, vagy a balsors letaszítson”. Egyszerű, tiszta üzenet.
Legyen önbecsülésed, ragaszkodj értékeidhez, végezd el, amit a sors rád bízott! Ne gyűjts ellenségeket, találd meg szövetségeseidet! Ebben semmi sem változott bő ezredév alatt. Ennél jobb tanácsot, ennél bölcsebb intelmet ma sem adhatunk egymásnak.
Magyar Honvédek!
Önök a mai napon erős Magyarországra, annak védelmére tettek esküt. Közös hazánkra, amelynek békéje és biztonsága csak Európa békéjében és biztonságában teremthető meg. Hazánkra, amely Szent Istvántól magyar szívet és európai lelkiismeretet kapott.
Első királyunk tudta, a béke megtartásának feltétele a nyugati civilizáció megőrzésében rejlik. Olyan egyetemességben, amely sosem nemzetek feletti, csakis nemzetek közötti lehet. Amióta világ a világ, ez az összhang mindig indulatok, félelmek, ellentétek, harcok és viszályok felett ívelt. Ezer éves örökségünk és a 21. század hajnalán vállalt szövetségbeli kötelességünk, hogy ezt az összhangot keressük. Hogy erősek maradjunk, és másokat is azzá tegyünk.
Aki ily módon erős, annak a hazaszeretetet nem kell megtanítani. Az tudja, hogy a hazát nem lehet lecserélni. Kiárusításon másikat venni. Bármi is történjen, érdemes hozzá hűségesnek maradni.
Tisztelt Honfitársaim!
Alig másfél hónapja, hogy Kányádi Sándort temettük szülőfalujában, az erdélyi Nagygalambfalván.
Ő igazán tudta, milyen érzés egy létében fenyegetett közösség tagjaként magyarnak megmaradni. És hogy milyen a közös anyanyelvet beszélők között a hazát mindenhol megtalálni.
Járta a világot, magyarokkal találkozott annak minden távoli szegletében. De az egyetlen otthon számára a szülőföld maradt. A „vidék legbelül”, amelyet sosem hagyott el igazán, és amely őt sem hagyta el soha. Verssel beszélgetett minden magyarral. A hazáját is verssel szerette.
Nemzeti ünnepünkön azt a szeretetet és hűséget, azt a személyességet és összetartozást, azt a felismerést és hazatalálást kérem mindannyiunknak, amit Kányádi Sándor költői szóval így mondott:
„minden más táj csak óceán
ez itt a föld
a föld nekem”.
Tisztelt Ünneplők, Magyarok határainkon innen és túl!
Ez a föld ezer esztendeje a mi földünk, közös hazánk földje, és az is marad, amíg lesznek, akik itt, Európa szívében magyarul értik és érzik, mi mindent is rejt ez a négy egyszerű szócska:
A haza minden előtt.
