Tisztelt esküt tevő Honvédek!
Tisztelt Ünneplő Magyarország!
Sok-sok emberöltővel ezelőtt, 1083 augusztusában, Nagyboldogasszony napján, első királyunk halálának 45. évfordulóján, ahogy a krónikás írta:
„Eljött az idő, hogy a világ megtudja, mily kegyelemben részesíté a magyar nemzetet a Gondviselés István király személye által.”
Államalapító királyunkat a római pápa a szentek közé sorolta, és az egész világ elé példának állította.
Ünnep volt akkor is készülőben. László király díszes kíséretével, az ország főpapjai és vezetői körében bevonult Szent István székesfehérvári nyughelyére, hogy – a szokásnak megfelelve – felnyittassa elődje sírját, és oltárra emelje elődje ereklyéit.
A koporsót azonban semmiképp nem tudták megmozdítani. A krónikák szerint a király égi üzenetet kapott: amíg testvérviszály keseríti a hazát, Szent István nem nyújthat oltalmat.
László megértette, mit kell tennie, és szabadon engedte ellenlábasát, a Visegrádon raboskodó Salamont. A koporsót megnyitották. Az ünnepnek immáron nem volt akadálya. Augusztus 20-án Szent István a magyar nemzet örök királya lett.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Elmúlt csaták rég elhalt zaja, porladó csontok, megkopott jelentésű szavak, töredező emlékek. Vajon nekünk, mai magyaroknak, mi dolgunk van ezer évvel ezelőtt élt őseinkkel? Miért fontosak a tegnap harcai, az öreg századok küzdelmei?
A múlt fölött már nincs az embernek hatalma. Tudta ezt Szent László is, mégis fontos volt számára a múlt: az első király öröksége. László király kiteljesíteni akarta, s időt állóvá tenni Szent István művét.
Még csak pár évtized telt el a szent király halála óta, de Magyarország máris megfogyatkozott erejében. Amikor 940 évvel ezelőtt László trónra lépett, zűrzavar, bizonytalanság, hódító ellenség és Európa hatalmi játszmáinak fel-fellobbanó tüzei perzselték, fojtogatták fiatal országunkat.
Az új király azonban felülemelkedett a széthúzáson. Erős törvények abroncsával tartotta együtt a nemzetet. Szent István példáját követve ismét erős európai állammá formálta Magyarországot. Megerősítette a végeket, rendet teremtett az állam működésében. Elűzte a külső ellenséget, úrrá lett a belső háborúságon, szövetségeseket keresett és talált. Kitartott a keresztény Európa mellett, és hazánkat a nyugati kultúrához kötötte. Kitartott a keresztény Európa mellett, hogy Magyarország a magyarok országa maradhasson. Európaiságára büszke politikai nemzet. Egyenrangú, szabad és független állam, mely együttműködik a bennünket tisztelőkkel, de ellenáll a jogainkat önkényesen csorbítani akaróknak.
Tisztelt Honfitársaim!
Ismerjük a Cicerótól származó mondást: a történelem az élet tanítómestere. De a múlt csak annak segít, aki képes tanulni a történelemből.
Ki gondolta volna, hogy amit István oly biztos alapra épített, halála után rögtön veszélybe kerül? Ki gondolta volna, hogy amit István erőben hagyott hátra, azt alig több mint egy emberöltő múltán Lászlónak újra kell alapítania? Törvénnyel, hittel és a karja erejével kell megvédenie.
Szent István annyi jóval indította útjára ezt a nemzetet, hogy több mint ezer év alatt sem fogytunk ki belőle.
Szent László pedig erős politikai egységgé formálta Magyarországot, amelyhez minden megpróbáltatás, minden fenyegetettség után vissza tudtunk találni.
Ha ők nem lettek volna, ma talán mi sem lennénk más, csak egy marék por a történelem országútján, amelyet minden arra kanyarodó szellő a hátára kap és széjjelszór.
Augusztus 20-án illő megemlékeznünk mindazokról, akik mindent megtettek azért, hogy ne így legyen. Nemcsak királyainkról, hadvezéreinkről, a bátor reformerekről, hanem az országot romok alól újjáépítőkről, a válságokból mindig talpra állókról, az éjt nappallá téve munkálkodókról. A fogolytáborokból hazatérőkről, a forradalmak névtelen hőseiről.
Meg kell emlékeznünk azokról a nemzedékekről, amelyeknek kevés győzelem, de annál több megpróbáltatás jutott – mégsem adták fel soha, mindig becsülettel tették a dolgukat. Szüleink, nagyszüleink nemzedékéről, akiknek életében több volt a várakozás, mint a beteljesülés, több volt a kényszerű bátor kiállás, mint a nyugodt alkotó munka. Akik – bár a történelem számára észrevétlenül – mindig becsülettel tették, amit az emberi tisztesség, a szeretet parancsa és a hazaszeretet megkívánt tőlük.
