Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tisztelt Házelnök Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Tisztelt Országgyűlés!
Három ok késztetett arra, hogy Magyarország köztársasági elnökeként a házszabályban biztosított lehetőséggel élve napirend előtti felszólalásra jelentkezzem.
Az első: alig egy hónappal ezelőtt én képviselhettem Magyarországot az ENSZ Közgyűlésén New Yorkban, és az azt megelőző klímakonferencián, ahol mindannyiunk életét hosszú időre befolyásoló kérdések kerültek terítékre.
A második: túl vagyunk három választáson. A magyar választók eldöntötték, kikre bízzák a kormányzás képviseletét, európai uniós képviseletünket és a helyi ügyeink intézését. A kampányzaj elültével olyan pillanathoz érkeztünk, amikor eszmét cserélhetünk olyan kérdésekről is, amelyek választási ciklusokon átívelő jelentőséggel bírnak, minden magyar család jövőjét érintik, és hitem szerint felül állnak az aktuálpolitikai pártcsatákon.
A harmadik ok: Magyarország polgáraként, négygyermekes családapaként, közös jövőnkért felelősséget érző politikusként a legszemélyesebb közügyként tekintek arra a kérdésre, hogy milyen állapotban hagyjuk földjeinket, vizeinket, erdeinket, az éltető levegőt gyermekeinkre, unokáinkra.
Két és fél éve, amikor elnöki ciklusom első klímakonferenciájára készültem, az öt parlamenti párt vezetőivel egyetértettünk abban, hogy Rióban a víz kérdését állítsuk középpontba. Ugyanakkor a pártok vezetőitől biztatást is kaptam, hogy a környezeti fenntarthatóság kérdését folyamatosan tartsam napirenden. Az elmúlt két és fél évben sokszor – legutóbb New Yorkban – képviseltem Magyarországot és fejtettem ki álláspontomat.
Egy esztendővel ezelőtt, az Önöktől kapott támogatással élve, megszerveztük a budapesti Víz Világtalálkozót, ahol politikai döntéshozók, a vízügyi szakma jelesei, környezetvédő szervezetek képviselői, a tudomány művelői és a gazdasági élet szereplői együtt gondolkodtak a vízgazdálkodás, vízellátás, vízbázis-védelem, víztisztítás, árvízi védekezés és a közös vízgyűjtők használatával kapcsolatos kérdésekről.
Minden ilyen típusú beszélgetés, vita kezdetén érdemes feltenni néhány egyszerű, elsőnek talán banálisnak tűnő kérdést. Meg akarjuk-e óvni vizeinket, földjeinket, természeti értékeinket gyermekeink számára? Közös-e ebben a felelősségünk? Parlamenti politikai ciklusokon átnyúló feladatról van-e szó? Várhatjuk-e tétlenül az egyre szélsőségesebb, egyre elkerülhetetlenebb természeti katasztrófákat? Tanulhatunk-e mások hibáiból, okulhatunk-e saját tapasztalatainkból?
A mai találkozóra készülve átnéztem a pártok programját. A környezeti fenntarthatóság ügyében nagy különbséget nem találtam, ami jó alap lehet a közös nevező megtalálására.
A kérdésről folytatott diskurzus kapcsán két veszély leselkedik ránk. Az egyik, hogy az általánosságok szintjén, közhelyeket ismételve a kisszerű, rövidlátó napi politikai viták mocsarába süllyedve beszélünk a problémáról. A másik – és ez a fontosabb –, nem vesszük észre természeti környezetünk figyelmeztetéseit, nem értünk azokból az intésekből, amelyek hétről hétre, hónapról hónapra, évről évre érkeznek.
Pedig a természeti katasztrófák száma az elmúlt 40 évben az ötszörösére nőtt. A 14 legmelegebb évből 13 az ezredforduló óta következett be. Az utóbbi három évtized mindegyike melegebb volt a megelőzőnél. Az elmúlt években megtapasztalhattuk, hogy mit is jelent az időjárási blokk. Ez egy új fogalom, maga a jelenség is új. Lényege, hogy egy-egy nagyobb földrajzi területet a korábbiakhoz képest sokkal hosszabb időn keresztül képes uralni egy forró vagy nedves időjárási blokk. 2003-ban a nyugat-európai forróság 30 ezer áldozatot követelt. A négy évvel ezelőtti oroszországi hőség pedig 50 ezer ember halálát okozta.
Tudósok százai figyelmeztetnek minket, legutóbbi épp az ENSZ Éghajlat-változási Kormányközi Testülete a jégtakaró elolvadására, a tengervízszint emelkedésére, az egyre pusztítóbb aszályokra egy helyütt, özönvízszerű áradásokra másutt. Elsüllyedő szigetekre, víz alá kerülő tengerparti városokra. A megfelelő mennyiségű és minőségű víz nélkül maradó emberek milliárdjaira, a világ számos pontján az élelmiszertermelés ellehetetlenülésére és a biztonságosabb területek felé előbb-utóbb elinduló óriási migrációs hullámra. Egyelőre úgy tűnik, Martin Wolf angol újságírónak van igaza, aki azt írta: az emberiség óriási, irányíthatatlan, és minden bizonnyal visszafordíthatatlan klímakísérletet folytat az egyetlen hellyel, ami otthonául szolgál.
