Tisztelt Rektor Urak!
Tisztelt Főtitkár Úr!
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Kedves Diákok!
Köszönöm a meghívást a mai „Magyarok Brazíliában” konferenciára.
Mindenekelőtt hadd mondjam el, mennyire hálás vagyok azért, hogy a méltán nagyhírű São Pauló-i Egyetem immár második alkalommal fogadja be ezt a rendezvényt.
Rió városából érkeztem Önökhöz, ahol napok óta folynak az olimpiai játékok.
A világ legnagyobb sportversenyén már eddig is sok honfitársunknak tapsolhattunk. Még csak az elején tartunk, de nekünk, magyaroknak máris ünnep az olimpia.
A mai konferencia üzenetét tekintve ugyanarról szól, mint az olimpia: a tudatos, kemény munkáról, a szorgalomról, a kitartásról, s az időnkénti kimagasló eredményekről.
Itt és most, São Paulóban: a brazíliai magyarság, a magyar származású tanárok, kutatók, tudósok teljesítményéről és mindazokéról, akik évtizedek óta fáradoznak a magyar-brazil kapcsolatok még szorosabbra fűzésén.
A magyar Himnusz költője, Kölcsey Ferenc kétszáz évvel ezelőtt fogalmazta meg, „Minden pálya dicső, ha belőle hazádra derül fény”.
Itteni honfitársaink, akik Latin-Amerika legnagyobb magyar közösségét alkotják, már eddig is komoly megbecsülést szereztek Magyarországnak: egyrészt munkájukkal, másrészt azzal a példaértékű elkötelezettséggel, mellyel nemzeti tudatukat őrzik.
Sokan és sokat írtak már arról, hogy milyen páratlan befogadó és integráló ereje van a brazil társadalomnak. Ezzel együtt azt hiszem, hogy Brazília még gazdagabbá válik, ha az itteni magyarok továbbra is megtartják és továbbadják mindazokat a hagyományokat, melyeket őseiktől kaptak.
Az örökséget, melyet szüleik adtak át nekik. A hitet, mely nemzedékről nemzedékre szállt. A múltat, a régi hazát idéző tárgyakat. A dalokat és a táncokat, melyeket gyerekként megtanultak. A meséket, amelyeken felnőttek. A nyelvet, amely magyart magyarral bárhol a világon azonnal összekapcsol.
Ezt az örökséget nem elég tisztelni: ápolni is kell, időnként friss tartalommal megtölteni, büszkén felmutatni, a befogadó többség tagjaival megosztani. Ezért is örülök, hogy a São Pauló-i Egyetemen tavaly óta ismét tanítják a magyar nyelvet és a magyar kultúrát.
A képzés, tudjuk, sikeres: ebbe a terembe már be sem férne az a 300 diák, aki eddig részt vett a programban.
És bizonyos vagyok abban, hogy a magyar kurzus nem azért ilyen népszerű, mert – amint azt egy brazil író állítja – „a magyar az egyetlen nyelv, amelyet még az ördög is tisztel” hanem azért – ahogy Lénárd Sándor a Brazíliába került orvos és író fogalmazott –, mert „a magyar nyelv olyan, mint egy hangszer: aki játszani akar rajta, annak minden áldott nap gyakorolnia kell”.
Kedves brazil Fiatalok!
Elismerem, nem lesz könnyű dolga azoknak, akik meg szeretnék ismerni nyelvünket. Ezt a különleges kódot nem lesz majd könnyű feltörniük, de biztathatom Önöket: ha valaki megtanulja a magyar nyelvet, annak észjárása még leleményesebbé, gondolkodása még innovatívabbá válik.
Teller Ede mondta 1991-ben: „Ma már van fogalmam a nyelv struktúrájáról, az a véleményem: a magyar nyelv az emberi logika csúcsterméke.” Később pedig úgy fogalmazott, hogy a magyar a leglogikusabb nyelv.
Aki pedig magyar gyökerekkel bír, az nemcsak ősei nyelvéhez talál vissza, de azt is jobban érti majd, hogy honnan jött, és hová vezet útja a világban.
Illyés Gyulát idézem: „Azt, hogy a nép fia vagy, igazolnod, sejh, ma nem azzal / Kellene: honnan jössz, – azzal, ecsém: hova mész!”
Magyarország érdekes, izgalmas, versenyképes tudással és az ennek átadásához szükséges korszerű egyetemi infrastruktúrával rendelkező ország. Jól mutatja ezt, hogy az elmúlt három évben kétezernél is több brazil hallgató, köztük sok „paulista” tanult Magyarországon a „Tudomány Határok Nélkül” programnak köszönhetően.
A brazil diákok nem csupán tudásban gyarapodtak, élményeket is bőven szereztek. Gondolom, az előadások mellett a magyar borokról, a budapesti romkocsmák hangulatáról is sokat tudnának mesélni.
Ezeknek a fiataloknak fontos szerep juthat a magyar–brazil együttműködésben. Megismerték, és – remélem – megszerették Magyarországot, ami több ezer újabb apró, ámde annál erősebb kapcsot képez a két nemzet között.
És miután nemcsak a diákoké a világ, ejtsünk szót az oktatókról, a professzorokról is.
