Kilenc nappal a világosi fegyverletétel után –1849. augusztus 22-én – Alexis de Tocqueville, az akkori francia külügyminiszter a következőket írta: „Nem lehet eltagadni, hogy a magyarok erélyes ellenállása nagy rokonszenvet ébresztett Európában. Általános a meggyőződés, hogy a magyarok nagyobb része az ország ősi függetlenségéért és törvényes jogaiért hitt harcolni. (…) ha azokkal a férfiakkal, akiknek bátorságát egész Európa bámulja, és akikben odaadó hazafiakat lát, a bécsi kormány úgy bánna, mint árulókkal és rebellisekkel, (…) abból csak gyászos következmények fejlődnének…”
A francia külügyminiszter akkor még nem sejtette, hogy mi fog történni néhány héttel később, október 6-án.
Tisztelt Honfitársaim!
Kevesen tudják, ki volt Franz Bott, aki ezerszeresen megbánta, hogy a császári hadsereghez szegődött. Sok volt a munka, az utazás fárasztó, a fizetség pedig egyre kevesebbet ért. Franz Bott Aradon végképp megelégelte a nehéz körülményeket és felmondott. Csakhogy az aradi várbörtön falai között ülésező hadbíróság gondoskodott róla, hogy még ne mehessen el.
Franz Bott – a brünni hóhér – utolsó munkájának jutalma egy hatalmas fehér köpönyeg volt. Az egyik elítélté, amelyet a szokásokhoz híven – a többi ruhával együtt – megtarthatott. A feltűnő ruhadarabban hagyta el a várost. Zsebében ott lapult az igazolás az elvégzett munkáról, rajta precízen a hatkrajcáros illetékbélyegző. A fia szerint nagyon szerette, egész életében hordta ezt a kabátot. A brünni hóhér Damjanich János köpenyében járt halála napjáig.
Tisztelt Honfitársaim!
1849. október 6. – Az aradi tizenhármak kivégzésének évfordulója. Egy dátum és egy szám. Már iskolás korunkban megtanultuk. Egy dátum és egy szám, ami keveset mond el a rideg valóságról, a fájó részletekről.
Pedig annak a napnak a drámája nagyon is személyes, nagyon is emberi volt. A lövések és a megfeszülő kötelek tizenhárom életnek vetettek véget. Tizenhárom egyedi, megismételhetetlen sorsnak.
A magyar honvédsereg 12 tábornoka és egy alezredese korra, származásra, vallásra, habitusra és ízlésre nézve különfélék voltak. Egy soknemzetiségű birodalom alattvalóiként akadt közöttük a magyarok mellett német, szerb, horvát. Magas rangú birtokos és szegény sorba született. Királypárti és republikánus érzelmű. Olyan, aki magyarul sem tudott, és olyan, aki más nemzetiségű létére magyar asszonyt vett feleségül.
Atyai jóbarátok, hűséges fegyvertársak és örökké vitázó, kemény ellenfelek voltak. Különböző jellemek, akik egyek lettek a halálban.
Damjanich János, akitől rettegtek, mégis imádták beosztottjai. A hatalmas ember nemcsak „fehér köpönyegéről” volt híres, hanem arról is, hogy szerette a jó magyar vörösbort. A fogságból írott leveleiben mindig nyomatékosan kérte feleségét, hogy könyvet, szótárt és főképpen bort küldjön számára elegendő palackkal.
Kiss Ernő az egyetlen, akiről fotográfia maradt fenn. Vagyonos ember volt. Még Haynau is nagy összeggel tartozott neki. Búcsúzóul arra kérte lányait, haláláért ne tegyenek szemrehányást senkinek.
Poeltenberg Ernő, aki kezdetben büntetésnek tekintette, hogy Magyarországra vezényelték, és magyarul csak káromkodni tanult meg. Magára és mártírtársaira végül mégis úgy tekintett, mint akik az Úristen elé viszik a magyarok igaz ügyét.
Leiningen-Westerburg Károly pályafutása egyik legnagyobb kihívásának tekintette, amikor egyszer magyarul kellett beszédet mondania a katonái előtt. Az őröket megvesztegetve az aradiak közül egyedüliként egyenruhájában mehetett a vesztőhelyre.
Knezić Károly esküjét a magyar alkotmányra az tette különlegessé, hogy két testvére is a császáriaknál szolgált. Ez a rendkívül bátor, sok csatát látott ember a bitó alatt még lehajolt földre esett szemüvegéért. De a porkoláb rárivallt, arra már nem lesz szüksége.
Lahner György inkább a szervezésben mutatott tehetséget, és mindvégig a magyar honvédség fegyverellátásáért felelt. Élete utolsó éjjelén – mint annyi más alkalommal – a zenében lelt vigaszt: kedves fuvoláján Donizettit játszott.
Schweidel József fogsága idején naplóírással próbálta enyhíteni magányát. Az események, gondolatok napi összegzése segített megőrizni a legendásan jámbor ember lelki egyensúlyát. A fennmaradó írások, végrendeletek, levelek, visszaemlékezések szólnak a többiek búcsújáról is.
