1845 februárjában Deák Ferenc egyik beszédében arra buzdította hallgatóságát, hogy vegyenek részt az akkor még csak alig pár hónapja létező, Kossuth Lajos-féle Országos Védegylet munkájában. Támogassák a magyar ipart. Tegyenek hitet egy erősebb, gazdaságilag önállóbb Magyarország mellett. Választásaikkal, hétköznapi döntéseikkel is járuljanak hozzá az ország boldogulásához. Ma talán így mondanánk: tetteikkel legyenek „Magyarország barátai”.
És ahogy lenni szokott, a haza bölcse kiváló szónoki fordulattal a következő történetet idézte: „Egykor egy franciát arról kérdeztek, ki verte meg Marengónál az ellenséget? Én, mondá, és még 70 ezer.” Deák beszédét így folytatta: „… annak (vagyis a Védegyletnek, ha eredményesen működik) minden egyes tagja, ha Isten is úgy akarja, magáról egykor elmondhatja: én, és még […] millió védegyleti tag mentette meg a sorvadó hazát.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Én és még 70 ezer… Én és még millió védegyleti tag… Együtt menteni, együtt alkotni, együtt győzni.
A Magyarország Barátai Alapítvány hasonló gondolatra szerveződött. Közös célért összekapcsolni mindazokat, akik hisznek a személyes hitvallás, a közvetlen tapasztalat, az elismert teljesítmény sorsformáló erejében. Hogy találkozzanak, akiknek a szívügyük Magyarország. Hogy együtt gondolkodjanak, együtt fejezzék ki ragaszkodásukat, együtt hallassák a hangjukat. Sosem feledve az egyén felelősségét, az egyén feladatát azért, hogy hazánkról hiteles, méltányos, és az eredményeinkhez hű kép alakulhasson ki a világban.
Tudjuk, az elmúlt másfél esztendőben az összefogás, az együttműködés egészen más formájával szembesültünk. A világon szinte senki sem végezhette a maga munkáját, hétköznapi feladatait a megszokott módon. Nem találkozhattunk egymással úgy, ahogy szerettünk volna, és a közösségek közötti hagyományos kötelékek kényszerűen meglazultak.
Tavaly az Alapítvány találkozója elmaradt, és idén májusban is csak online találkozásra volt lehetőségünk. Akkor azt mondtuk, még mindig a bizonytalanság az állandó, de lassanként talán lépéselőnybe kerülünk a járvánnyal szemben.
És valóban.
A tudomány gyors munkájának köszönhetően már nem állunk fegyvertelenül a vírussal szemben. Nem feledve veszteségeinket, a reményünk, az esélyünk most egészen más, mint akár fél esztendővel ezelőtt volt.
Tisztelt Vendégeink!
Az imént idézett beszédében Deák Ferenc a következőket mondta: „A csudák ideje lejárt, de elég csudaerő rejlik magában az emberben; ész és szilárd akarat mit nem vitt már véghez?”
Úgy hiszem, Magyarország Barátai mindig is bíztak az észben és a szilárd akaratban. Ésszel, tehetséggel, akarattal és hittel érték el eredményeiket, sikereiket. A következő hónapokra sem kívánok mást, mint észt, tehetséget, akaratot, hitet. Ha ez meglesz, nemcsak a járványt győzzük le, de az újrakezdés sikere sem marad el.