„Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon.”
Miniszterelnök Úr,
Házelnök Úr!
Tisztelt Kitüntetettek!
Több mint nyolcvan esztendeje írta Babits Mihály ezeket a sorokat. Akkor már jó ideje kimerítő harcot folytatott súlyos betegségével. Az élet törékenységével szembesülve igyekezett mérlegre tenni saját teljesítményét. A szenvedés csak még több gondolkodásra késztette. Benső gyötrődései még érzékenyebbé tették − nemcsak a maga, de az emberiség sorsa iránt is. A kórházi ágyon és otthon, fájdalmaktól gyötörten is késztetést érzett arra, hogy gondolatait papírra vesse.
Az akkor már egyre biztosabbnak tűnő újabb háború ezt a késztetést felerősítette, mert mélyen hitte, hogy történjék bármi, a kultúra, a művészet és a tudomány embereinek küldetése az igazság kimondása, az értékek megőrzése, a tudás továbbadása. A szolgálat.
Milyen pontosan fogalmazott: „Az én szolgálatom: megőrizni népem legtisztább erkölcsi hagyományait, nem engedni, hogy az igazság szelleme elavuljon.”
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Babits Mihálytól távol állt a márciusi ifjakéhoz hasonló közéleti, forradalmi szerep. Úgy érezte: a napi politika megítélésében íróként, költőként egyszerűen nem „illetékes”. Életét és hivatását mégis mindig közösségben, nemzetben látta.
Jól ismerte a történelmet. Pontos képet adott arról, hogy mi a különbség tömeg és nemzet között.
Hangját már elveszítve, az íróasztalánál a papír fölé hajolva azon elmélkedett, mi mindent köszönhetünk a 19. század sorsfordító magyarjainak. Tudta, hogy Magyarországon a 19. század derekán egy lelkesült forradalomnál és egy hősies szabadságharcnál jóval több történt.
A reformkor, a szabadságharc és a kiegyezés együtt a feudális Magyarországból polgári Magyarországot teremtett. A megosztott jogokból, a közös teherviselésből, a megszenvedett szabadságból nemzet született. „Modern nemzeti közösség” – ahogy fogalmazott. Amely erős, időtálló kapoccsal kötött magyart a magyarhoz. Amely nemcsak érdekszövetség, hanem szellemi kötelék is. Az összetartozás, az összefogás korábban nem ismert eszméje.
Szinte észrevétlenül vall ugyanerről az áprilisi törvények Előbeszéde! A szöveg jogi formulái között megbújva ott találjuk a „szellemi erők”, az „anyagi tehetség” és az „összehangzás” szavakat. Az áprilisi törvények alkotói büszkén tudatták, hogy a törvénnyel szentesített siker a magyar nép közös teljesítménye.
Ezekben a törvényekben a politikai bölcsesség, a jogászi tudás és a társadalmi reformok iránti őszinte lelkesedés lépett szövetségre.
Március 15-e ezért válhatott nemzetünk egyik legfontosabb szimbólumává, és ezért adjuk át minden évben épp ezen a napon – március 15-én,a forradalom és szabadságharc emléknapján legmagasabb állami kitüntetéseinket. Ezért kötjük mai tiszteletünket és elismerésünket a 48-as hősök előtti főhajtásunkhoz.
„Az emberi nagyság vagy szentség vagy szellem – írja Babits – mindig az egyénben jelentkezik”. De az igazság, amire jut: „egyetemes érvényű”.
Valóban legfontosabb erőforrásunk az egyes ember teljesítménye. Mert aki gondolkodik, kérdez, alkot, az műveivel, munkájával népét, nemzetét szolgálja.
171 év távlatából világosan látszik, hogy hagyományt továbbadni, tanulságos történeteket mesélni, a múlt tényeit feltárni, zenét szerezni, szerkezeti mechanikával foglalkozni, terápiát alkalmazni, az új nemzedékeket tanítani, képet festeni, könyvet írni,szobrot faragni, az emberi méltóságért kiállni, lelket gyógyítani, a szavak eredetét megérteni, tehetséget gondozni, kutatócsoportot vezetni végső soron nem kevesebb felelősség, mint forradalommal kivívni, törvénnyé tenni, vagy karddal védelmezni a szabadságot.
Egyiktől is,másiktól is mi, magyarok lettünk,leszünk erősebbek.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Babits Mihály mélyen hitt a szellem, a kultúra, a műveltség erejében, amely nem függ a korszellemtől. Amely mindenkor önbecsülésünk alapja. Amellyel különbözünk más nemzetektől, s amelynek segítségével mégis megtaláljuk a kölcsönös tisztelet hangját más nemzetekkel. A kultúra, a tudomány minden embernek és nemzetnek megadja – Babitsot idézve −„a maga helyzetének s feladatainak megértését a világban”.
Tisztelt Kitüntetettek!
Az Önök teljesítménye, sikeres életpályája, az Önök eredményei iránytű mindannyiunk számára. Egy modern nemzeti közösség számára, amely 1848-49 óta, az átélt történelmi viharokban sem veszítette el azt a képességét, hogy megbecsülje értékeit.
A katedrán, laboratóriumban, ősi tárgyak között, műhelyben, próbateremben, ásatáson, levéltárban, szószéken vagy a színpadon eltöltött idővel segítenek megérteni a magunk helyzetét és feladatait a világban.
Tisztelt Kitüntetettek!
Önök tehetségükkel, tudásukkal, szorgalmukkal és helytállásukkal nem engedik, hogy „az igazság szelleme elavuljon”. Őrzik és továbbadják a magyar nép „legtisztább erkölcsi hagyományait”.
A nemzet nevében mondhatom mindannyiuknak: köszönet érte.