Tisztelt Vendégeink!
A kitüntetések átadásában nemzetünk köszönete és elismerése jut kifejezésre. Mégis olyan pillanat ez, amelyben többet kap a közösség, amely az elismerést adja, mint azok, akik méltóvá váltak az elismerésre. Legjobbjainak megbecsülésével a nemzet önmagát becsüli meg, és amikor elismer egy-egy alkotót, művét, teljesítményét is magáénak ismeri el.
A már említett Eötvös József írta azt is, hogy „minden tudás csak akkor bír való beccsel, ha cselekvésre képesebbekké tesz”.
Tudom, hogy az Önöktől kapott tudás is ilyen: képesebbé teszi nemzetünk
tagjait a cselekvésre. Mert nem elég ismerni kiválóságaink teljesítményét, és nem elég büszkének lenni rájuk. Tudnunk kell élni is a tőlük kapott javakkal.
Az évről évre átadott elismerésekben az a hűség és hála is kifejezésre jut, amit a haza érez azok iránt, akik kiváló, mások számára is jó példát, biztatást jelentő teljesítményt nyújtanak.
Tisztelt Kitüntetettek!
Amikor annak a megtisztelő feladatomnak teszek eleget, hogy átadhatom a
magyar nemzet elismerését Önöknek, akkor egész politikai nemzetünk tagjainak háláját és köszönetét juttatom kifejezésre.
Ezért államfőként elmondott köszöntőm voltaképpen két szóból is állhatott
volna. Ez a tisztelettel és elismeréssel kimondott két szó így hangzik:
Köszönöm Önöknek!
