Persze ilyenkor a kritikusok azt szokták mondani, hogy jó, jó, jó, azért legyünk szerényebbek, mert egyrészt nagyon sok áramot importálunk, másrészt pedig a szennyező iparágak egy részét kiszerveztük az országból, fejlődő országokba vittük más európai uniós országokhoz hasonlóan. Nos, részben igaz ez a vád, de akik megakadnának az elemzésnek ezen a szintjén, azoknak a figyelmébe ajánlom a londoni Carbon Brief legutóbbi elemzését, amelyben nemcsak területi, hanem fogyasztási alapon is vizsgálták a kibocsátás-csökkentést, és bizony, ha fogyasztási alapon nézzük, Magyarországon akkor is jelentős mértékű csökkentésről beszélhetünk az elmúlt 10-15 évben. És végül szólok egy német civil szervezet tanulmányáról, akik hosszú-hosszú évek óta közzéteszik az országok különféle szempontok alapján készített ranglistáját, teljesítményét. A szervezet az első három helyet sosem osztja ki, a negyedik helytől értékeli az országokat. A lényeg az, hogy Magyarország most már évek óta az első 15 ország közé tartozik a világban a klímateljesítmény értékelése alapján.
Persze joggal tehetik fel a kérdést, hogy ülhetünk-e a babérjainkon? És nemcsak Magyarország, hanem a világ más országai is, ha már Párizsban megállapodtak. Az imént ugyan azt mondtam Önöknek, hogy a legnagyobb jót nem sikerült elérni, és ahhoz, hogy a 2 fokos célt tartani lehessen, bizony még komoly feladatok állnak előttünk, hiszen ha mindenki teljesíti a vállalását, még akkor is közelebb vagyunk a 3 fokhoz, mint a kettőhöz, tehát messze vagyunk még a kívánatos cél eléréséről. Ezért nyilvánvaló, hogy további tennivalóink vannak. Két javaslatot fogalmaztam meg New Yorkban. Az egyik a légi közlekedés és a tengeri hajózás kibocsátásának mielőbbi csökkentése, pontosabban az erre vonatkozó tárgyalások elindítása és mielőbbi befejezése, hiszen a légi közlekedés és a tengeri hajózás kimaradt a párizsi megállapodásból. A másik, hogy a 10 legnagyobb szennyező ország, amely a Föld kibocsátásának 60 százalékáért felel, minél hamarabb kezdjen tárgyalni arról, hogy hogyan tudnák felgyorsítani a párizsi megállapodás végrehajtását.
Magyarországnak is vannak tennivalói. Én ezt gondolom, hogy Párizs után érdemes átgondolnia a magyar kormánynak és a magyar országgyűlésnek a nemzeti éghajlatvédelmi stratégiát, és ugyancsak a nemzeti energiastratégiánkat is. Érdemes még a korábbiaknál is nagyobb támogatást adni a Magyar Tudományos Akadémiának az alap- és alkalmazott kutatásokra, és arra, hogy ezek a kutatási eredmények minél hamarabb a gazdaságban hasznosíthatóak legyenek.
Három fő kérdés van, amire nálunk is sokan keresik a választ – nem találta meg még senki sem –, és amiben erősíteni kell a kutatásokat, támogatni kell a kutatóhelyeket. A kibocsátás-csökkentés további módozatai, az energiahatékonyság növelésének további formái, és a legfontosabb kérdés – legalábbis az én véleményem szerint –, az energiatárolás megoldásának problémája. Mindaddig, amíg ezt a kérdést nem oldottuk meg, amíg a fölös napenergiát, a fölös szélenergiát nem tudjuk hosszú időn keresztül tárolni olcsó, környezetbarát, fenntartható módon, addig szükségünk lesz alaperőművekre. A vizes erőművek nem feltétlenül jelentenek alaperőművet, nézzék meg, hogy mi történt az elmúlt hónapokban Venezuelában.
A lényeg, hogy abból az ipari forradalomból, ami a szemünk előtt játszódik le, mondhatjuk azt is, hogy abból a klímaforradalomból, aminek részesei vagyunk, abból Magyarország nem maradhat ki. A kormány a múlt évben megfogalmazta szándékát az e-közlekedés fejlesztésére. Én azt gondolom, hogy gyorsítani kellene ezt a munkát. És az elektromos tömegközlekedés tekintetében is nagyobb léptékkel kellene haladni. De van tennivaló a mezőgazdaságban is, hiszen a mezőgazdaság most még ugyan az üvegházhatású gázok kibocsátásának 15 százalékáért felel, de ez hamarosan lényegesen nagyobb lesz, különösen, ha növelni kell a megnövekedett népességszám miatt az élelmiszer-termelést. Hogy csak egy példát mondjak: a nitrogénalapú műtrágyák hasznosításának javítása, hiszen rossz hatékonysággal tudjuk – ma még legalábbis – a nitrogénalapú műtrágyákat felhasználni, és ez nagymértékben felelős az üvegházhatású gázok kibocsátásáért.
De ugyanígy vannak tennivalóink a hulladékgazdálkodásban, ahol egyrészt csökkenteni kellene a hulladékok mennyiségét, másrészt szemléletváltásra lenne szükség végre, hogy a hulladékra – a világ több országához hasonlóan – ma már nyersanyagként, nyersanyagforrásként tekintsünk. És hadd emeljem ki ezek közül az elektronikai hulladékoknak az újrahasznosítását. Magyarország megszenvedte a ciánkatasztrófát, pontosan tudjuk, hogy ennek mi volt az oka. De még mindig vannak olyanok, akik aranybányát akarnak nyitni. Még mindig vannak olyanok, akik ezzel az elavult, környezetre veszélyes technológiával akarnak aranyhoz jutni. Azon túl, hogy mindent meg kell tennünk ennek megakadályozására, jó, ha tudjuk: a cianidos technológiákkal egy tonna kőzetből óriási környezeti károkat okozva két gramm aranyat tudunk kinyerni, ám egy tonna elektronikai hulladékból ennek a háromszázszorosát. A háromszázszorosát. Hát miért nem ebben az irányban megyünk tovább? Miért nem itt keressük a megoldást? Tennivalónk, azt gondolom, lenne bőven.
Tisztelt Országgyűlés!
Magyarország jó pozíciókkal rendelkezik. Ha tartjuk a lépést a világgal, az komoly üzleti lehetőséget is jelent számunkra. Azt gondolom, túl vagyunk egy több évtizedes vitán. Magyarországon – és ma már a világ nagyon sok országában – nem az a kérdés, hogy fejlődés vagy klímavédelem, hanem az a kérdés, hogy fejlődés és klímavédelem.
Tisztelt Képviselő Hölgyek és Urak!
Ha a fő célokban egyetértünk, ha valóban felelősséget érzünk a következő generációkért, és ha világosan látjuk, hogy több parlamenti cikluson is átnyúló feladatokról van szó, akkor arra kérem Önöket, hogy egy emberként támogassák igen szavazatukkal a párizsi megállapodást.
A mai vitához és a következő évek felelős döntéseihez hadd ajánljam figyelmükbe David Attenborough szavait, aki éppen két nappal ezelőtt töltötte be 90. születésnapját: „A földi élet jövője attól függ, hogy képesek vagyunk-e cselekedni. Sokan egyénileg is minden tőlük telhetőt megtesznek. Ám valódi sikert csak akkor érhetünk el, ha gyökeres változások mennek végbe a társadalomban, a gazdaságban és a politikában.”
Köszönöm, hogy meghallgattak, figyelmük megtisztelő volt számomra.
(Szerkesztett változat.)
