Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Talán sok munkájuk mellett volt idejük figyelemmel kísérni, hogy a hét nagy részét Magyarországtól messze távol töltöttem. Talán arról is értesültek, hogy az „Út a Békéért” Alapítvány kitüntetését vehettem át New Yorkban.
Érdekes dolog ez. Egész életemben soha semmilyen kitüntetést nem kaptam – most pedig egy hét alatt kettőt. Amerikai kitüntetésemnél olyan, korábban a díjra érdemesültekkel állhattam egy sorban, mint Lech Walesa, I. Baldvin belga király, vagy Kofi Annan, az ENSZ volt főtitkára. Ez még akkor is megtisztelő, ha tudom, hogy a díjat ugyan én vehettem át, de az Magyarországot, Magyarország minden polgárát illeti.
Most pedig itt vagyok Csornán. Önök úgy döntöttek, hogy a város díszpolgárává fogadnak: nagy tisztesség és nagy felelősség is ez nekem, hiszen olyan csornaiak nyomába lépek, akik kórházalapítóként, egykori városvezetőként, tanárként, költőként vagy sportolóként érdemelték ki az Önök bizalmát, és a kitüntető díszpolgári címet.
Első szavam – e hosszúra nyúlt bevezető után – a köszöneté. Köszönöm Csorna város képviselő-testületének és Csorna minden polgárának, hogy megtisztelt bizalmával. Köszönöm, hogy ilyen sokan eljöttek, és hogy együtt ünnepelhetünk.
De köszönettel tartozom mindazoknak – egykori tanáraimnak, barátaimnak, szomszédaimnak és minden rábaközi embernek –, akik megtanítottak valamire. Ki a betűvetésre, ki a becsületes munkára, ki a közösséghez tartozás, ki az egymásért viselt felelősség fontosságára. Ki a tisztességre, ki a családi összetartozás, az egymásra figyelés kötelező parancsára.
És hadd köszönjem meg szüleimnek – akik sajnos ma már nem lehetnek velünk –, hogy sok-sok áldozat és erőfeszítés révén biztosították, hogy idáig eljuthassak.
Kevéssel 50 fölött talán korai még az élet bölcsességeiről elmélkedni. Annyit azonban hadd mondjak élettapasztalatként a csornai fiataloknak: nem lehet mindenkiből köztársasági elnök – én sem születtem annak –, mint ahogy nem lehet mindenki olimpiai bajnok, nem lehet mindenkiből Nobel-díjas tudós, mint ahogy nem lehet mindenki világraszóló feltaláló, világhírű író.
De lehet igenis, mindenki lehet sikeres és boldog ember – és ez a legfontosabb!
Igen, mindenki lehet kiváló kőműves, ács, vízvezeték-szerelő, szorgalmas földműves, remek tanár, fantasztikus orvos, mérnök vagy sportoló. Egyetlen dolgot kell ehhez fejben tartani: mindenkinek, mindig, mindenhol a saját képességei szerint a legjobbat kell nyújtania, és akkor kiérdemli szűkebb vagy tágabb közössége tiszteletét, megbecsülését, szeretetét. Ha így cselekszünk, csupa-csupa díszpolgára lesz – a díj átadása nélkül is – városunknak.
Kívánom, hogy így legyen! Hogy a kérdésre: „miért vagyunk a világon”, a lehető legtermészetesebben válaszoljuk itt Csornán: „hogy valahol otthon legyünk benne”.