Tisztelt Polgármester úr! Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Kedves Szentgotthárdiak!
Amikor a mai találkozóra készülve átnéztem az Önöktől kapott összeállítást, láttam, hogy abban a 6 és fél évben, amikor Önök úgy gondolták, hogy szót kell emelni a városért, szót kell emelni a szomszédban tervezett hulladékégető ellen – erről beszélt polgármester úr is –, több mint 100 eseményt, sajtótájékoztatót, valamilyen formájú tiltakozást szerveztek. Az itt kiállított fotók ennek a 6 és fél évnek néhány fontosabb állomását mutatják. Egy könyvnyi eseményt lehetett regisztrálni, ezt tanúsítja a most kiadott kötet.
Ennek az eseménysornak néhány állomásán én is részt vehettem, remélem, hogy segítettem ezzel, Kettőről talán tudnak Önök is. Az egyik legnagyobb nyilvánosságot a „Danke, nein!” című országos akció kapta, hiszen túllépett a város keretein. Talán 2008-ban kezdődött – mostani találkozásunkkor megpróbáltuk az eseményeket kronológikus sorrendbe rakni, mert már én sem emlékeztem pontosan. Az a kampány nemcsak helyi, megyei, hanem országos szinten is sikeres akcióvá vált.
Az Európai Parlamentben végzett képviselői munkám során – említsük meg őket is, hiszen segítségemre voltak – Hankiss Ágnes és Deutsch Tamás támogatott a bizottsági munkámban, és abban, hogy ez a kérdés ne kerüljön le a napirendről, valamint hogy egy petíciós bizottság által kiküldött delegáció foglalkozzon külön ezzel a kérdéssel. Felszólaltam napirend előtt, intéztem írásbeli kérdést az illetékes uniós biztoshoz, és leveleztem az ügy mellé álló osztrák képviselőkkel, akiknek szintén köszönettel tartozunk, hiszen folyamatosan napirenden tartották ezt a kérdést az osztrák parlamentben és az osztrák kormánynál.
A lényeg végül is az, hogy 2012-ben megszületett az osztrák közigazgatási bíróság döntése, amely hatályon kívül helyezte az első- és másodfokú építési engedélyt, és ez megpecsételte a beruházás sorsát. Legyen az már a beruházást tervező cég öröme, hogy kommünikéjükben azt mondták, valójában gazdasági okokból álltak el a beruházástól.
Én azonban biztos vagyok abban, hogy – a cég magyarázkodásától függetlenül – a szentgotthárdiak 6 és fél éves kitartó és következetes munkája nélkül bizony nem sikerült volna megakadályozni ezt a beruházást.
Az imént ebben a kisfilmben, ami a „Danke, nein!” bemutató kampányfilmje volt, elhangzott, hogy először egy Graz melletti településen, majd egy másik ausztriai faluban akarták létrehozni ezt a hulladékégető erőművet, de mindkét helyen leszavazták. Azután akarták megépíteni itt, a szomszédban.
Azt kevesen tudják, hogy miközben folyt a vita az osztrákok és a szentgotthárdiak között, jelentkezett egy osztrák település, hogy ott szívesen adnának teret a beruházásnak. Egy innen 70 km-re lévő osztrák településről van szó. Ennek ellenére az osztrákok továbbra is itt akarták megépíteni az égetőt.
Az előbb elhangzott az a kérdés, hogy milyen stratégiát folytattunk munkatársaimmal az Európai Parlamentben. Az egyik célunk annak megakadályozása volt, hogy ez a beruházás európai uniós támogatást kapjon, ez sikerült! A második cél az volt, hogy időt nyerjünk. Versenyt futottunk az idővel, mert 2010. december 12. volt a határideje a 2008-ban elfogadott 2008/98-as európai uniós környezetvédelmi irányelv beépítésének a tagállamok saját jogrendjébe. Miért volt ez érdekes? Ez az irányelv azt tartalmazta, hogy az Európai Unióban lehetőség szerint a hulladék keletkezésének helyéhez legközelebbi helyen kell megsemmisíteni a keletkezett hulladékot. Nem több száz kilométeres szállítás után, hanem a keletkezési helyhez közel. Az akkori adatok szerint 35 000 tonna hulladék keletkezett Burgenlandban, és itt ennek a tízszeresét akarták elégetni.
Még egy adat: azt is sikerült kideríteni, hogy Ausztriában a működő hulladékerőművek kapacitása már a beruházás tervezésekor akkora volt, hogy azokkal Ausztria teljes hulladékmennyiségét el lehetett égetni, meg lehetett semmisíteni. Semmi szükség nem volt erre az égetőre. Nyilván biznisz volt a dolog mögött, más országokból akartak ideszállítani hulladékot és itt elfüstölni, ezzel nagy bosszúságot okozva Önöknek.
