Hölgyeim és Uraim!
Őszintén köszönöm a rendjelet.
E kitüntetést nem személyre szóló gesztusnak, hanem világos üzenetnek tekintem. Számomra ez a rendjel – amelyet egy nagy múltú, nemes hagyományú lovagrend adományoz – azt üzeni, hogy az értékek továbbadása mindannyiunk számára egyaránt fontos.
Ezért fogadom úgy, mint egy örökségére büszke nemzet tagja egy másik, hagyományait féltve őrző nemzet képviselőitől. Ez a rendjel elismerése mindannak, amit hazám, Magyarország tesz a Rend által is vallott értékek szellemében.
A Konstantini Szent György Rend hivatásának tekinti a hit védelmét. Márpedig hitet védelmezni, megőrizni csak egyféleképpen lehet: továbbadva.
Így van ez a legbecsesebb, örök érvényű kincseinkkel is. Kultúra, tisztelet, hagyomány, jó erkölcs, társadalmi felelősség, értékrend: mind úgy maradhat a miénk, ha megtanuljuk továbbadni azokat.
Mondják, Morus Szent Tamástól, az államférfiak és jogászok védőszentjétől származik a gondolat, hogy „a hagyomány nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása”. (Tradition is not to preserve the ashes but to pass on the flame.)
Számunkra, magyarok számára különös akusztikájú ez a gondolat – úgy cseng, mintha a 400 évvel később magyar népzenét gyűjtő Bartók Béla mondta volna.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Néhány hete Albániában jártam, ahol büszkén idézték Teréz anya szavait: „nem az számít, mennyit adunk, hanem az, hogy mennyi szeretettel adjuk, amit adunk”.
Megtiszteltetés ma olyanok között lenni, akik őszintén adni akarnak. Olyanok között, akik számára a hit tanítása alapvető erkölcsi parancs, amely tettekre szólít.
Tudom, hogy a Rend milyen sok helyen segít a rászorulóknak, a szegényeknek, a lelki támaszt keresőknek. Ezért a magam és feleségem nevében is szeretném kifejezni elismerésemet munkájukért, és megköszönni, hogy Szent György lovagjai ma magyarokat hívtak asztalukhoz.
Egy olyan nemzetet képviselünk ma itt, amely az angolokhoz hasonlóan büszke a hagyományaira, és meggyőződéssel hisz abban, hogy a múlt nemcsak a történelemkönyvek lapjaira tartozik, hanem bennünk – képességeinkben, vágyainkban, céljainkban – él tovább.
Így marad velünk mindörökre, hogy hatvan évvel ezelőtt éppen mi, magyarok tudtunk nagyot forgatni a történelem kerekén. 1956-ban a magyarok verték az első szeget a kommunista diktatúra koporsójába. A világtörténelem egyik leggyilkosabb gépezete ellenében próbáltuk megvédeni Európa egyik legősibb értékét, a szabadságot.
Az egyenlőtlenek harcában a magyar nemzet nem győzhetett, de tragikusan szép példáját adta annak, hogy jó ügy érdekében olykor a reménytelen harcot is vállalni kell.
Illyés Gyula ezt így fogalmazta meg: „Történelmünk nem logikára oktat. Arra oktat, s ez benne a vigasztaló és magasztos, hogy nemzetek életében olyan fogalmaknak is van értelme, mint bátorság, merészség, ideákhoz való ragaszkodás.”
Kedves Barátaim!
Már csak néhány esztendő, és a Konstantini Szent György Rend igazán jeles jubileumot ünnepel: pápai megerősítésének ötszázadik évfordulóját.
Kívánom, hogy e jeles dátumot elérve újabb ötszáz esztendőre is legyen erejük folytatni a munkát, továbbadni az örökséget, őrizni a hagyományt. Kívánom, maradjanak hűek magasztos ideájukhoz. Gyámolítsák tovább a szegényeket, mozdítsák elő a vallások párbeszédét, és adjanak példát szolidaritásból, szolgáló szeretetből.
Köszönöm megtisztelő figyelmüket.