Kondor Lajos sokat tett a Fatimában élt pásztorgyerekek boldoggá avatásáért. Élete végéig hirdette a jelenések csodáját, Boldogasszonyunk nekünk küldött üzenetét. Hirdette a csodát, ami itt Fatimában történt 1917-ben. Európa népei épp egy három éve tartó véres háborúban gyilkolták halomra egymást.
És az írni-olvasni sem tudó Jácinta, Francesco és Lúcia látomást látott: egy fényes öltözetű asszony azt mondta nekik: imádkozzanak a békéért, engeszteljenek a bűnökért. Kezdetben még a saját szüleik sem fogadták el a jelenés hírét. A három kicsi gyermek még a városi börtönt is megjárta, de mindhárom ragaszkodott hozzá, hogy látta és hallotta a különös teremtményt, aki minden hónap 13-ára visszavárta őket ugyanarra a helyre.
A kis pásztorok mindenben követték az asszony utasításait, aki végül a hatodik, egyben utolsó jelenés alkalmával megmondta, hogy ő Jézus anyja, Mária. Ekkor már sokan követték őket. Az utolsó jelenés „napcsodáját” már több ezren észlelték, és hittek abban, hogy valóban az égből jött a figyelmeztetés. Hittek a csodában. Legfőképpen hittek abban, hogy van értelme az emberiség jövőjéért imádkozni.
Az egyházi hatóság 13 esztendővel később ismerte el hivatalosan, hogy Fatimában Mária-jelenés volt. A pásztorgyerekek közül ketten ezt már nem élték meg. Ők a spanyolnáthajárvány áldozatává váltak.
Lúcia azonban életben maradt. Szerzetes lett, és hosszú életét az engesztelésnek szentelte.
Kondor Lajos 1956 júliusában találkozott először Lúcia nővérrel, akit később a Fatimába zarándokló II. János Pál is felkeresett. A pápa ekkor hozta nyilvánosságra a 20. század borzalmaira utaló, úgynevezett „harmadik titkot”. Mária ugyanis egyházüldözést és iszonyú szenvedést jósolt a XX. századra, ha az emberiség nem hagy fel bűneivel, és nem lép a béke útjára.
Talán éppen az egyszerű környezet és a gyermeki tisztaság ragyogása kellett ahhoz, hogy a fatimai üzenet lassanként a világ szívéhez is utat találjon. Márpedig az üzenetek és a megosztott titkok végső soron ugyanarról szóltak: arról, hogy kitartó hittel és a béke iránti imádsággal véget lehet vetni a háborúnak. Arról, hogy a rossz erői csak akkor győzedelmeskedhetnek, ha a jók tétlenek maradnak. Arról, hogy Földünket éppúgy meg lehet menteni a pusztulástól, ahogy lelkünket is megmenthetjük a pokol tüzétől és a kárhozattól.
A csodákról persze nehéz beszélni. Kinek-kinek a hitén múlik, hogy mennyire engedi közel magához a csodákat. Fatima olyan hely, amelynek egyik csodáját csak hívő lélekkel érthetjük meg és zárhatjuk magunkba.
De van egy másik csodája is, amit bárki megtapasztalhat. Az ide érkezők egy-egy darabka csodát ugyanis mindenképp magukkal vihetnek.
Itt, a hazától sok ezer kilométerre a magyarok által emelt golgota csodáját, az összefogás csodáját, a méltósággal élt élet és az emberi jócselekedetek csodáját. Benne Kondor Lajos atya csodálatra méltó életével, aki fáradhatatlannak bizonyult abban, hogy ne fuldokoljunk a minket körülvevő világ részvétlenségében, könyörtelenségében.
Ferenc pápa az idei nagyböjtre írott levelében arra buzdít, hogy ki-ki a maga módján tegyen a közömbösség ellen. Kondor Lajos számára nem volt közömbös egyetlen felebarát sorsa sem. Jó ember, jó pásztor volt. Azok közül való, akiknek köszönhetően nem fogy el soha a megértés és a szeretet levegője a közösségekből.
Mi, magyarok hálás szívvel gondolunk arra, hogy itt, Fatimában Kondor Lajos atya otthonra talált, és a hívek tiszteletétől és szeretetétől övezve élhette életét, és működtethette – ahogy ő nevezte – a Pásztorgyermekek Irodáját. Sokat köszönhetünk neki. Többet annál, mint amit emberi szó kifejezhet.
Amit a neki kiszabott időben elvégzett, annak immár ez a szobor állít örök emléket. Emléke legyen áldott, és találjon minél több méltó követőre.
