Beszédek
2021. április 02.

Áder János köztársasági elnök beszéde Húsvét nagypéntekén

Tisztelt Honfitársaim!

Több mint egy esztendeje már, hogy Magyarország hadban áll. Nem afféle fegyveres harcban, amilyet a történelemkönyvekből ismerünk és amilyet szüleink, nagyszüleink nemzedéke átélt – akár kettőt is élete során.

Háború ez mégis, korlátok közé szorított szabadsággal, növekvő aggodalommal, lemondással, fájdalmas veszteségekkel. Embert próbáló idő – ahogy mondani szokás.

Márai Sándor egy hasonló élethelyzetről, egy másik embert próbáló időről személyes tapasztalataiból merítve így írt: „A háború a legnagyobb próba és vizsga, minden kiderül, amit az ember önmagáról és embertársairól eddig csak homályosan gyanított, vagy tudni vélt; minden megmutatkozik a legmeztelenebb valóságában.”

Egy évvel ezelőtt ugyanígy, nagypénteken álltam Önök elé, és arra kértem mindenkit, hogy legyen türelmes. Akkor nem volt más eszközünk, nem volt más fegyverünk, amivel megvédhettük volna magunkat. Csak a türelem, az egészségügyi dolgozók áldozatkészsége, a szabályok következetes betartása.

A háborús készültség azóta napi tapasztalatunkká lett. Örökös védekezés a járvány olykor enyhülő, de nem szűnő fenyegetésével szemben. Alkalmazkodtunk az együttélés új szabályaihoz, sok-sok tapasztalattal gyarapodtunk. Ma már mi is tudjuk, mennyire igaz, amit Márai Sándor írt emberségünk próbájáról!

Az elmúlt évben mindannyian vizsgáztunk, és valóban sok minden kiderült. Naponta látjuk a járvány elleni védekezés hőseit, akik – minden túlzás nélkül mondhatjuk – emberfeletti teljesítményt nyújtanak a védekezésben, az ápolásban, a gyógyításban. Látjuk elszántságukat, elkötelezettségüket, emberségüket. Látjuk fáradtságukat, kimerültségüket, időnként csüggedésüket. De látjuk töretlen hitüket, hitüket abban, hogy ezt a háborút meg fogjuk nyerni. Elképzelni se tudjuk azokat a drámai pillanatokat, amikor egy-egy életért kell küzdeni, és időnként tudomásul venni a csata elvesztését. Arra pedig a legritkábban gondolunk, hogy a védekezésben dolgozóknak a korábbinál jóval kevesebb idejük marad családjukra, gyerekeikre, mert szabadidejük nagy részét is ránk áldozzák.

Nem lehetünk elég hálásak a magukat nem kímélő orvosok, rezidensek, ápolók, gyógytornászok, kórházi dolgozók, asszisztensek, idősgondozók, mentősök munkájáért. És ne feledkezzünk meg a járványügyi igazgatásban dolgozókról sem!

De látunk mást is.

Látunk önjelölt virológusokat, akik megkérdőjelezik a magyar szakemberek felelős döntéseit, és kételyt ébresztenek a biztonságos és hatásos oltóanyagok iránt. Akik a – minden eddiginél több megbetegedést okozó – harmadik járványhullám kellős közepén képesek olyan égbekiáltó ostobaságot mondani, hogy jobb elkapni a vírust, mint elfogadni egyes oltásokat. Látunk kóklereket, akik vakcinaválasztási szabadságot követelnek ott, ahol mindenki az első perctől szabadon választhat, és akik pánikot keltenek, amikor a legnagyobb szükség lenne higgadtságra és összefogásra. És látunk felelőtleneket, akik nyugalom helyett békétlenséget, összefogás helyett megosztottságot, bizalom helyett bizonytalanságot keltenek.

Tisztelt Honfitársaim!

A nagy médiahangzavarban, ami körülvesz bennünket, csak kapkodjuk a fejünket. Kinek higgyünk? Kiben bízzunk?

Én azt mondom, ezúttal is használjuk a józan eszünket, és tegyünk fel néhány egyszerű kérdést. Szeretnénk-e elkerülni a betegséget és annak súlyos következményeit? Szeretnénk-e megóvni családtagjainkat, barátainkat? Szeretnénk-e mielőbb szabadulni a korlátozásoktól? Szeretnénk-e visszakapni régi életünket?

Igen, szeretnénk!

Van-e lehetőségünk, hogy mindezt elérjük? Van-e eszköz a kezünkben?

Igen, van! Ma már van! Ötféle védőoltás, ötféle vakcina.

Ha más – korábban súlyos áldozatokat követelő – járványok megelőzéséhez elfogadtuk, elfogadjuk a védőoltásokat, akkor most miért kételkedünk? A kanyaró, a TBC, a gyermekbénulás, a torokgyík, a szamárköhögés mindennapos fertőzés lenne ma is, ha nem oltottak volna be bennünket gyermekkorunktól kezdődően. Védőoltás híján ezek a járványok ma is családi tragédiák sokaságát jelentenék.

Ki kérdezte korábban, hogy ezeket az oltóanyagokat hol gyártották? Kit érdekelt ez egyáltalán? És kit, kiket érdekel ma?