Tisztelt Honfitársaim!
Az az ember, aki nagyapám nemzedékéhez tartozott, nem érhette meg, hogy nagyapai örömökben is része lehessen. Annak a férfiúnak, aki a vészterhes időkben is a magyar érdekeket és értékeket védte, aki megannyi lengyel, zsidó és cseh származású honfitársának segített, nos, annak a magyar férfiúnak a háború után nem a családi béke nyugalma, hanem egy másik pokol, a bolsevizmus pokla jutott osztályrészül.
Politikai tekintélyét a hatalom új birtokosai is veszélyesnek tartották. Koholt vádak alapján előbb a szovjet titkosszolgálat moszkvai börtönébe zárták, majd szibériai kényszermunkára ítélték. A szocialista Csehszlovákiának történt kiadatását követően pedig, ahol ugyancsak koholt vádak alapján született halálos ítélet várta, élete végéig börtönről börtönre hurcolták. Amikor pedig teste már nem bírta tovább a megpróbáltatásokat, hamvait jeltelen sírba szórták, hogy senki se emlékezzen majd arra az emberre, akinek szobra mostantól mégis itt áll.
Itt áll velünk, a Gesztenyéskertben, és végtelen nyugalmával arra figyelmeztet minket, hogy nekünk, ma élőknek, és az utánunk jövőknek dolgunk van azzal, amit ő hagyott ránk emberi példájával.
Ezért a mai napon rá emlékezve ki kell mondanunk, hogy nemzetünk belső kiegyezését az szolgálja, ha nemcsak köré gyűlünk, hanem mellé is állunk.
Mellé állunk, hogy hazánk szabad és büszke polgáraiként kimondjuk, ami egyedül méltó hozzánk, magyar demokratákhoz: soha többé nemzeti szocialista, soha többé szocialista diktatúrát! Nemzetünk egységét és belső békéjét szolgálja, ha kimondjuk, aki az egyik diktatúra bűneit mentegeti, az a másik rémuralom bűneinek is erkölcsi engedményt tesz.
Nem tehetünk különbséget az ártatlanul megalázottak és megszomorítottak, az ártatlanul meghurcoltak és elpusztítottak között. Senkitől sem lehet származása, vallása vagy nemzeti hovatartozása miatt az emberi méltósághoz való jogot elvitatni. Polgári szabadságjogainkhoz, európaiságunkhoz való hűségünk arra kötelez minket, hogy újra meg újra emlékeztessünk arra a történelmi tényre, hogy a nácizmus és a kommunizmus rémálma egyaránt ártatlan milliók véráldozatát követelte.
Tisztelt Megemlékezők!
Polgári demokráciánk csöndes ünnepe, hogy ennek az embernek az emléke mostantól itt lesz velünk a Gesztenyéskertben. Mutassuk meg neki, hogy nem élt és nem halt meg hiába. Hozzuk el hozzá gyermekeinket és unokáinkat! És mondjuk el, ha majd itt, a gesztenyefák árnyékában fogócskázó gyerekek megkérdezik tőlünk, kinek a szobra ez? Mondjuk el nekik, hogy ez a szobor egy igaz magyar emberé, aki sokakat mentett meg, és még többeknek mutatott példát. Aki csak egyetlen parancsnak engedelmeskedett: a lelkiismeretének.
S hogy ki volt ő? Gróf Esterházy Jánosnak hívták.
Emléke legyen áldott!
