II. Rákóczi Ferenc ezért vállalta, hogy cselekedni képes erővé egyesíti a jogosan elégedetlenkedőket. „Bátorított és erősített az a szándék, hogy megérdemeljem a nép bizalmát és szeretetét” – írta.
II. Rákóczi Ferenc ezért lehetett Magyarország leghosszabb ideig tartó szabadságharcának vezérlő fejedelme. Fejedelem, aki nem tett különbséget népek és vallások között, és akiről ma is dalok és legendák szólnak. Államférfi, aki nemzete önállóságáért vívott harcával ma is példaként állhat Európa népei előtt. Hadvezér, akit követett nemes és jobbágy, akinek oldalán több ezer szlovák katona is büszkén harcolt ugyanarra a zászlóra esküdve, ugyanazért a szabadságért, mint mi, magyarok. Politikus, aki önmagát nevezte így: „szabadságért kiáltó szózat”.
Tisztelt Megemlékezők!
A történelmi örökséggel minden új nemzedéknek feladata van. Ezért volt becsületbeli ügyünk helyreállítani II. Rákóczi Ferenc borsi várkastélyát. Hogy az végre méltó lehessen saját szelleméhez, saját történetéhez és a családhoz, mely egykoron birtokolta.
Tisztelet és hála illet mindenkit, aki az elmúlt évtizedekben a romos, megkopott falak közé is elzarándokolt, hogy emlékezzen, és koszorúkkal, szalagokkal borítsa Rákóczi fejedelem szobrát. Ők tudták, hogy fontos idejönni, fontos tisztelettel adózni hőseinknek, és nekünk, az utódoknak is fontos tanúságot tenni. Nekik köszönhető, hogy ébren maradt a hely szelleme.
Tisztelt Ünneplők!
Az elmúlt esztendők során sok-sok egyeztetésből, kölcsönös megállapodásból, határokon átívelő munkából, áldozatvállalásból és a két ország közös akaratából végre újjászülethetett Borsi kastélya. Szlovákok és magyarok együtt alkottunk újjá valamit, ami már régóta több figyelmet érdemelt volna. Közös felelősségünk, hogy a megszépült kastély betöltse hivatását, és olyan hely legyen, ahol összeér múlt és jelen. Köszönet és hála mindazoknak, akik becsülettel, tisztességgel, szorgalommal és nagy körültekintéssel építették újjá ezeket a falakat.
II. Rákóczi Ferenc végrendeletében egykor arra buzdította fiait, hogy vegyék komolyan örökségüket, a rájuk bízott értékeket. Mert mindannyiunk feladata – őt idézem –, hogy „megtegyük mindazt, amivel saját állapotunknak és a vele járó méltóságnak tartozunk”.
Ma büszkén állíthatjuk: leróttuk, amivel tartoztunk. Mert tartoztunk a Rákócziaknak, Borsinak, közös múltunknak, és tartoztunk a hely szellemének.
