Genius loci – a hely szelleme. A régi rómaiak nevezték így a családjuk, házuk, városuk békéjét védő erőt.
Tisztelt Köztársasági Elnök Asszony!
Tisztelt Polgármester Asszony!
Tisztelt Vendégek!
Genius loci – a hely szelleme. A rómaiak hitvilágában isteni rangra emelkedhetett valamely hely – helység identitása és a hozzá kapcsolódó természetfeletti kötődés. A rómaiak animista vallása ma már csak történelem, de hogy egy városnak, egy várnak, egy kastélynak, nemcsak térképen elfoglalt helye van, hanem lelke és szelleme is, azt itt, Borsiban is átélhetjük.
A hely szellemét a természetfeletti erőkön kívül, emberi sorsok, családi örömök, drámák formálják. Azoknak az élete sűrűsödik benne, akik a helyhez tartoztak egykor, és tartoznak ma is. Az itt élők tudása, lelkülete, gondolatai, alkotó ereje és hűsége tette és teszi ma is átélhetővé a hely szellemét. Telhetnek az évek, változhat a világ, romossá válhat egy épület, de a hely szelleme megmarad akkor is, ha a hely már alig emlékeztet régi önmagára. Megmarad a családi történetekben, a közösség által őrzött hagyományokban, nemzeti emlékezetünkben. Csak akkor tűnhet el, ha már senki sincs, aki emlékezzen rá.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim!
Itt, Borsiban mindig volt, aki emlékezzen és emlékeztessen. A Rákóczi-várkastély évszázadok tanúja – látott szebb és rosszabb napokat. De amit az egyik nemzedék elherdált, a másik újraépítette, amit az egyik feledni látszott, a másik újra megtalálta.
Borsiban az itt élők őrizték a Rákócziak szellemét, ápolták a Rákóczi család hagyatékát. A családét, amely hadvezéreket, fejedelmeket, hős férfiakat, erős asszonyokat, a Kárpát-medence népeinek történelmét író vértanúkat adott nekünk, magyaroknak. 345 esztendővel ezelőtt itt, e falak között született II. Rákóczi Ferenc. Olyan családba érkezett, amelynek tagjai példát mutattak a közösségért viselt felelősségből. Akik tudták, hogy cselekedniük nemcsak önmagukért, szűkebb otthonukért, hanem másokért is kell. Rákóczit nem a genetika, nem is pusztán a neveltetése tette történelemformáló hőssé, hanem az eszme, amit választott, és amihez egy életen át ragaszkodott: a szabadság eszméje.
Rákóczi a népek és a lelkiismeret szabadságát választotta. Hirdette a vallás szabadságát. Pál apostollal vallotta „Ahol az Úr lelke –– ott a szabadság.” Ezért hímeztette a szabadságharcba indulók selyemzászlajára: „Cum Deo pro Patria et Libertate! Istennel a hazáért és a szabadságért!”
Tisztelt Emlékezők!
Rákóczi gyermekként élte meg Magyarország felszabadulását a 150 éves török elnyomás alól. Fiatal felnőttként pedig megtapasztalta, hogy Magyarország mégsem lett szabad, hogy új megszállás vette kezdetét; hogy Lipót császár saját zsákmányként tekint minden négyzetméterre, ahová katonái betették a lábukat. Megértette, hogy a Habsburg Birodalom nem felszabadított országként, hanem leigázott alattvalóként tekint hazájára. Elszántan hirdette, hogy „nincs törvényes hatalom szabadság nélkül”.
Olvasott, művelt európai volt, akinek lelkiismeretéről, vívódásairól, éles logikájáról és mély hitéről tanúskodnak vallomásai, irodalmi művei. Nem lázas hatalomvágyból fogott fegyvert és indult harcba. Okkal hiányolta a Kárpát-medence népeinek törvényes jogait. Szabadságot akart és tudta, hogy a szabadsághoz önrendelkezés és nemzeti önállóság kell. Ahogy megfogalmazta:„…a nép közös és szabad egyetértése ad erőt a törvényeknek, ahogy a nemzetek egyetértése szerez érvényt az emberi jognak”.
